ReVIVE!

 
HomeGy.I.K.KeresésRegisztrációBelépés

Share | 
 

 5.6 Between darkness, The Sunken City

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
Tuulikki
Meteorbringers Team Wannabe Player
avatar

Hozzászólások száma : 21
Tartózkodási hely : Nem vagyok tartózkodó típus, helytől függetlenül

Tulajdonságok:
Fajta: Puoli-suomalainen viking (finnking, vifinn, etc.)
Kaszt: Skjaldmær (Kilpineito)
Szint: kisegyes

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Csüt. Május 12, 2016 2:00 pm


- Hogy mit csinálok veletek?
*Olyannyira megörülök a bazibéka csontjából rögtönzött fegyveremnek, amit egyébként momentán egy veterán tamburmajor ügyességével forgatok magam körül, hogy elsőre le se esik a tantusz, hogy hozzám szóltak... És még legalább három másiknak is le kell esnie, hogy a szavak értelmét is átlássam?*
-hogy megyek-e veletek? No niin, tietysti!
*Nagyjából ebben a pillanatban valaki, valahol a távolban, egyetlen rövidke, ám annál kifejezőbb szóval adja lényegében az egész ismert világ tudtára a nemtetszését, méghozzá olyan hangerővel, amitől még a holtak is felébrednének. És tényleg...*
- Mitä vittu!? Na most akkor ezek ellenség, vagy nem? - abból kiindulva, hogy a társaság teljes egyetértésben indul ugyanarra, amerre a hullák, az utóbbi változat játszik - Perkele!
*Megyek hát a többiekkel, és közben elégedett örömmel forgatom a jókora csontot, jó néhányszor csupán hajszálnyival kerülve el vele Ervin orrát - Sajna, nemigen szoktam hozzá, hogy ennyire lefelé is nézzek...
Minden jel szerint a fa az úticél és erről jött a fülsértő, velőtrázó és hátborzongató hang is, bár aligha valószínű, hogy a fától eredt volna. Hallottam kölökkoromban sok varázsos fáról, de beszélni egy se beszélt, üvöltözni meg még annyira se.
Aztán eljutunk arra a pontra, ahol a haláli buli zenés része kezdődik, és nekem az az utolsó értelmes és önálló gondolatom, hogy ha rajtam múlna, a dal biztosan nem lenne slágerlistás... Inkább a saját letépett fajbunkójával ütném agyon a szerencséjére számomra ismeretlen szerzőt...

Aztán nagy hirtelen megint a Mosolygó Leif drakkarján találom magam, minden lehetséges végtagommal kapaszkodva az árbocba, miközben a hajótest vadul hánykolódik a vihar korbácsolta tengeren. Azt, hogy korábbi élményeimet a földalatti városban nem csupán egy kevésbé sikerült fejbecsapást követően álmodtam, a fejfájás és a púp hiányán kívül az is bizonyítani látszik, hogy továbbra is ruhátlanul vagyok – bár nem ez lenne az első eset, hogy az akkut nőhiánytól gyötört északi legények megpróbálnak visszaélni azzal, ha valamiért épp nem vagyok magamnál…
És miközben én versenyt lobogok a szakadt vitorlával, Jötunnkeblű Inge és Tőkesúly Olaf szorosan egymásba és az árbocba csimpaszkodva üvöltenek versenyt a mindannyiunk szerint hatalmas, ám valójában teljesen ismeretlen méretű Thor dörgedelmes Mjölnircsapásaival, melynek szikrái vadul sisteregve vágnak a hullámokba a drakkar körül.
Kankalinillatú Ivar, meg az öccse egymás mellett állnak a hajóorrban, büszkén és szobormereven, dacolva az elemekkel… Bár ha valaki jobban megnézné őket, kiderülne, hogy csupán a félelemtől nem mernek mozdulni se és már órákkal ezelőtt telerondították a gatyájukat mind a ketten.
További kérdéseket vet fel valóság-kontra-álom témakörben, hogy Bal Bjorn és Jobb Bjorn a drakkar nem megfelelő oldalain markolják az evezőt és buzgón lapátolnak mindketten, noha ennek se haszna, se értelme. Ami a Mosolygó Leifet illeti, ő mostanra tökéletesen felravatalozta magát a hajója közepén és most épp azzal küszködik, hogy merev részegre itassa tengeribetegségtől gyötört rabszolganőjét, hogy a szerencsétlen pára azután ne tiltakozzon, amikor rituálisan elteszik láb alól...

És ugyan én erről mit sem tudok, de a külvilág józanabbik részének szemszögéből épp vadul rúdtáncolok egy repedezett faoszlopba kapaszkodva, egy olyan norvég death metal slágerre, amit csakis én hallok, nem túl messze a föld alatti Yggdrasil körül bulizó halottaktól.

Fogalmam sincs, hogy pontosan mennyi idő múlva és hol térek magamhoz, kóválygó fejjel, valamint egy sajgóan friss tetoválással a jobb fenekemen. Tiszta szerencse, hogy nem ismerem se a jeleket, se a jelentésüket ("Sörért kefélek" - kalligrafikus tünde betűkkel), így legalább őszintén tudok örülni neki, mint valamelyik isten misztikus ajándékának.
Ja, és mintha kezdenék újfent éhes lenni, amit reményeim szerint ezúttal valami kevésbé békaszerűvel fogok csillapítani.*


A hozzászólást Tuulikki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 13, 2016 5:57 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Casanova Boltar
MeteorbringerTeam - founder
avatar

Hozzászólások száma : 212
Tartózkodási hely : BadSector

Tulajdonságok:
Fajta: Humanoid
Kaszt: Witch Doktor
Szint: 5

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Pént. Május 13, 2016 11:21 am

A Kerthez vezető út meglepően jó állapotban van. Az út szélén szellemek sorakoznak fel és világító kék szemükkel minket figyelnek, közben rázendítenek valami furcsa énekre. A hangok furcsa hatással vannak rám, hirtelen képeket kezdek látni, mintha egyfajta vízióba csöppentem volna. A társaimat szemlélve rádöbbenek, hogy őket már elveszítettem. Ekkor hallom meg Ikon hangját a fejemben.

- Régen találkoztunk doktor! Javaslom Ön álljon az élre és vezesse végig a társait ezen a úton.

Hallgatva régi ismerősömre, megfogom a társaim kezét és egyfajta élő láncolat alkotva próbálom húzni őket magam után. Egyre inkább gyengülök és érzem, hogy nekem sem kell sok, hogy elvesszek az álmok földjén. Ahogy haladunk, egyre inkább felelevenedik a város múltja, torz képeket tárva elénk.

Kínzó szenvedést érzek, mintha átjárna a lakosság fájdalma. A Nagy Fa előtt végzett rituálékat magaménak élem meg, belém hasít minden egyes áldozat és az őket siratók fájdalma. A rituálé végén egy medál csillan fel a homályban. Egy csápos forma, amit láttam már valahol. Az idegen felakasztja az előtte álló szoborra és belém hasít a felismerés.
-Culcu Szava! –az izmuthi szaksajtó egyik kiadmányán láttam ezt.

Bajsejtelmes gondolatok ragadnak magukkal. Azt hittem magunk mögött hagytuk Izmuth városát, de megint felbukkant. Az alak felém fordul, szemei feketék, amolyan démonikus külsőt sugároznak, majd mélyen a szemembe néz:
-Te is ilyenné fogsz válni! –majd felkacag és elmetszi az előtte térdelő polgárok torkát.

Az álomnak hirtelen vége szakad és a Kert kapujában találjuk magunkat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isithieländé
Meteorbringers Team Associate
avatar

Hozzászólások száma : 144
Tartózkodási hely : Lélekkel a purgatóriumban

Tulajdonságok:
Fajta: Undead blood elf
Kaszt: Undead berserker
Szint: III

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Pént. Május 13, 2016 5:20 pm

Gyorsan besorolok a menetbe a többi halott mellé. Hátha hallhatom pontosan miről is folyik a szó.
A közben a mellékutcákról feltöltődő immáron hatalmasra duzzadt tömegben gyorsan elvesztem a csapat másik felét. Így magamra maradok a holtak közt. Nem gond meglesznek nélkülem is.
Közben nagyban fülelek, hogy a nagyban trécselő halottak miről is beszélgetnek. Annyi fele próbálok figyelni, hogy minden beszélgetésből csak mondatfosźlányokat értek meg. De szó van itt agyfüggőségről, politikáról, a démonbékáról, politikáról, arról, hogy ki milyen szépen rothad és végül politikáról.  A politikát ugye nem hagytam ki? Mert ahhoz nagyon értenek. Úgy néz ki nem csak az Élőholt felszabadítási front tagjai voltak ilyen mániákusok. Itt majdnem mindenki tagja valamilyen eszeveszett hangzatos nevű pártnak vagy csoportosulásnak. Tud a fene különbséget tenni köztük. De minek is? Igazából mindegyik célja teljsesen ugyanaz. Mindnyájan egy jobb világban akarunk elrothadni ha már csak a purgatóriumig jutottunk.  Ekkor szólalnak fel a szellemek, hogy Méhviasz történetét egy szomorú óelf balladával meséljék el nekünk.



A hangok fokozatosan átveszik a kontrollt fölöttem. Bár még sosem halottam én is becsatlakozom a holtak kórusába. Aztán  már csak a látomások pattognak a kiürült elmémben.

A látomás vége felé egy fehér hajú sötét alak áll előttem. Arcát csuklya takarja de vörös szemeink pillantásai összetalálkoznak. Hófehér haját úgy fújja az Athas egykori szele akárcsak az én kifakult tincseimet. Az idegen egy medált emel a magasba. (intergalactic lore check-success) Emlékszem erre a szimbólumra. Izmuthban mindenhol ott volt. Culcu erre a városra is letette hát a kezét. Az idegen krákogó gonosz nevetését hallom csak ami még akkor is visszhangzik a fejemben mikor már a kapu előtt nyerem vissza önmagat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 370
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Szomb. Május 14, 2016 8:43 am

Benyitok a hajdani Gugliran-ház kertkapuján. A romos város többi részéhez képest szokatlanul épen maradt kertben találom magam, persze a növényzet kipusztult, de a házhoz vezető út kőkockái még felfedezhetőek. Nagyon szép lehetett annak idején, a kis kanyargó ösvényen kibukkanni a fák közül és megpillantani a kis házikót az út végén... Persze most már csak az elpusztult fatörzsek csonkjai vannak meg, és a ház sem fehér már, hanem a rátelepedett mohától zöldesbarna.

Hirtelen kaffogó hangokat hallok, mintha egy gorilla próbálná utánozni a kutyaugatást.

- Ó, ez csak Csöpi lesz, az őrződémonunk. Néhai atyám szerezte be, amikor a helyi orkkölkök rákaptak arra hogy a kerítésen átmászva pöszétét lopjanak a fákról. Egy-kettőnek kitörte a nyakát, aztán rend lett egyből.

Elgondolkodok rajta, hogy de ismerős a helyzet, ugyanaez van mindenhol persze más-más szereplőkkel és végeredménnyel. Közben Gugli elkezdi szólintgatni Csöpit, ami szerintem azért nem túl jó ötlet.

- Csöpi, jó kutya... na ki jött haza? Itt a kis gazdi! Gyere ide szépen Csöpikém!

Elő is kerül hamarosan a "jó kutya", bár elég kevéssé hasonlít bármire is, amit eddig kutyaként volt szerencsém megismerni: a szörnyeteg kb. olyan magas mint én, három fejéből az egyik kígyó, a másik medve, a harmadikra meg kis jóindulattal talán rá lehet fogni hogy kutya, bár a rémfarkas kifejezés hamarabb jutna róla eszembe. Elől négy lába van, hátul kettő és az egész jószág vöröses pikkelyekkel van beborítva és kénkőszagot áraszt... te jó ég, gondolom magamban, ehhez nem lenne elég az egész Meteorhozók csapat sem, nem hogy én egyedül...

Gugli folyamatosan szólongatja, az állat meg tovább morog, majd elkezd acsarkodni és megindul felénk.

- Hajjaj, úgy tűnik Csöpi nem ismert meg, talán nem érzi a szagomat - mondja aggódva Gugli. Egy ezeréves koponyának vajon milyen felismerhető szaga lehet, gondolom magamban, de nem kezdek veszekedést, inkább az előttem álló feladatra próbálok koncentrálni. Már húznám is elő a kardomat, de a valaha volt könyvtáros leint:

- Ember által alkotott fegyver nem fogja, hacsak nincs komoly mágikus hatalma. Jól figyelj Leó mert mindjárt ideér: a kigyó az ész, a medve a szív, a farkas az ösztön. Egy ütésnél többet nem fogsz tudni bevinni neki, úgyhogy válaszd a medvét, attól kifekszik!

Na jó van, vazz, de mivel üssem? Én nem hordok magamnál mágikus fegyvert, nincs se fűkaszám, se az elsőktől származó csonttőrőm... jut eszembe, viszont van egy ősi fogam, ami valami ezer éve kipusztult monster tartozéka volt egykoron. Nincs rajta túl jó fogás, de legalább nem ember alkotta fegyver. Talán egy ütésre elegendő lesz, aztán meg szépen meghalunk...

Mire előhúzom a fogat, Csöpi már rajtam is van. Kikerülöm a medvét, lebukok a farkas fogai elől, de az az átkozott kígyó így is belém mar. Égető érzés kezdi átjárni a bal karomat, nagyszerű, szóval nem elég hogy háromszor támad egy körben, de még mérgez is.

Most viszont én jövök. Nem hallgatva Guglira, a medve helyett torkonszúrom a kígyót. Az észnek így oda, de a másik két fej még mindig ott van, ösztönből szétszednek a következő pillanatban, hacsak nem jön be a merész tervem...

- Csöpi hozd vissza! - kiáltom el magam, és egy határozott mozdulattal elhajítom a fogat. Jó nagyot repül, át a kerítés maradványain. A két megmaradt fej egy pillanatig még harcolna tovább, de aztán győz az ösztön, és vidáman loholva elindulnak az eldobott tárgy után. Ahogy átugorják a kerítést, egy halk pukkanással eltűnnek.

- Ez szép volt Leó, én is így csináltam volna - mondja a véleményét igen gyorsan változtató Gugli - de nem csináltad ki teljesen, egy fertályórán belül újból materializálódik, úgyhogy igyekezzünk, ha ki akarsz jutni innen még élve.

Szavaiból sürgetés és valami más is kihallatszik, amit idáig még nem vettem észre. Vágy, izgatottság? Nem tudom, persze ha én lennék több száz éve halott, én is várnám már a megváltást.

Odaérünk a házikóhoz, és benyitunk. Belül elég sok por van, de aránylag rend, hála Csöpinek ide egyetlen betolakodó és kincsvadász sem jött az évszázadok alatt. Gugli hangjából most már kifejezett sürgetés hallatszik:

- Gyorsan Leókám, erre lefelé! Itt van a családi sírbolt lenn, a pincében! - leszaladunk egy lépcsősoron, és egy nagy márványajtóhoz érünk. Lökném befelé, de nem mozdul.

Gugli elkezd nyöszörögni:
- Jaj, ne már... el is felejtettem, hogy le lett pecsételve a sírkamra... ide csak a Guglirian család tagjai jöhetnek le...

Honnan találunk most itt egy élő Guglit, morfondírozok magamban, miközben egyre jobban égő karomat vakargatom. Tudtommal nem is igen van elf az egész Athason, talán csak néhány homoki verzió, de azok meg elég vadak...

- Egy lehetőséget látok - mondja Gugli - de nem fog tetszeni.

- Mondjad - sóhajtok egy nagyot - most már bármit szívesen bevállalok, csak legyen már vége ennek a questnek...

- Be kell engedned az elmédbe, hogy átvegyem az irányítást. Ezzel te leszek én, egy igazi Guglirian, és az ajtó kinyílik.

Hm, baj nem lehet belőle, gondolom, hisz csak egy-két percről van szó. Rábólintok a dologra.

- Oké, akkor most engedd el magad, és gondolatban fogadd el, hogy átadod az irányítást - mormolja Gugli. Hirtelen megszédülők, zuhanok, majd a sötétség alján találom magam. Fenn egy kis lyukon árad be némi fény, ahol látom azt, amit egyébként látnék a szememmel. Próbálok felmászni oda, de egy iszonyatos erő visszalök a sötétbe. Egyre lejjebb merülök...

- Haha! Ezt jól megszívtad Leókám! Végig ez volt a tervem, te meg voltál akkora balek, hogy hittél egy élőholtnak! Pedig minden élőholt FÜGGŐ, még pedig életfüggő, még ha tagadja is, egy célja van, hogy újból éljen! Hahaha!

Kétségbeesés lesz úrrá rajtam, próbálok visszamászni, de egyre mélyebbre kerülök. Gugli persze nem bírja ki, hogy nem pofázzon tovább:

- Tudok rólad mindent kicsi elf, még többet is mint te magad! Látom az összes emlékedet, a családodat, a múltadat, sőt még a jövődet is! Jövő... várjunk csak... mi is ez itten...?

Hirtelen újból a testemben találom magamat. Egy pillanatra megszédülök, el is esek. A karom egyre jobban ég. Gugli hangja szólal meg a csípőm felől:

- Ne haragudj Leó, hogy így elragadtattam magam. Csak hát tudod a függőség nagy úr... Menjünk legyünk túl rajta...!

Az ajtó nyitva, és én belépek. Középen a Fellegekben lakozók oltára található, ahová leteszem a fejet. Kissé még mindig mérgesen kérdem a hajdani könyvtárost:

- Van-e még valami mondanivalód Gugli? De csak röviden, ha kérhetném...

- Tényleg sajnálom az előbbi esetet Leó. Te rendes voltál velem mindig, én meg ki akartalak használni. Kérlek ne gondolj rám ezért vissza majd rossz szívvel... és hogy mindig emlékezz rám, ezért elárulom, hogy fenn a könyvtárszobában találsz egy régi, de ép dobozt, ami segítségével továbbfejlesztheted tudásodat a HaPSZIchológia területén. Most pedig engedj utamra, várnak a rokonok és a nejem a Fellegekben Lakozó színe előtt...

Kimondom az ősi elf búcsú szavait, mire porrá válik a koponya. Egy hirtelen légmozgás még ezt a port is széjjelszórja. Gugli elment közülünk, remélhetőleg örökre.

Nem feledve utolsó szavait, gyorsan feltrappolok az emeletre. A könyvtárszoba hasonló állapotban van, mint az ereburi könyvtár, minden könyv szétmállik egyetlen érintésre. Kivéve egy aránylag nagy doboz, aminek teteje olajozottan nyílik érintésemre. Benne egy csomó taknyos zsebkendőt találok. A furcsa csak az, hogy ezek viszont teljesen érintetlen állapotukban vannak, már amennyire egy taknyos zsebkendő érintetlen lehet. A láda belső falán óelf felirat:

Nyisd meg elméd, ha a tudásra vágysz!

Sóhajtva próbát teszek, mire kavarogni kezd a világ körülöttem, a szoba eltűnik, majd egy vénséges tünde jelenik meg előttem. Az orra háromszorosa a normálisnak, dagadt, vörös.

- Benő vagyok. - mondja a jelenés - én foglak végigkalauzolni a tudás ösvényein. Kilépéshez csak csukd be mentális szemeidet, továbblépéshez tüsszents egyet!

Hohó, ez ám a főnyeremény, a valaha élt leghíresebb hapszichológus, Festéktüsszentő HaPSZI Benő híres könyve!

Belevágom a dobozt egy zsákba, majd indulok kifelé. Ahogy kilépek az ajtón, ott vár már Csöpi. Épen, egészségesen, mindhárom feje a helyén. A farkas szájában ott a fog, amit odapottyant elém.

- Ilyhett nem játhszunnk többeht kicsi elf - krákogja a medvefej, majd a kigyó folytatja: - Mivel a hássszból jöttél ki, ezzzért nem bántunk. De javaslom, hogy hagyd el asz ingatlant minél előbb, de inkább mossszt...!

Felkapom a fogat, és vissza sem nézve kirohanok a kapun. A társaim már ott várnak rám. A doki kérdő tekintetére csak annyit mondok:

- Majd később. Ha eljön az ideje...

Érzem, hogy a méreg kezd szétáradni a szervezetemben, már tartani is alig tudom magam. Szerencsére a doki elkap, és élő mankóként vonszolva indulunk vissza, a kút felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szenes Ervin
Meteorbringers Team member
avatar

Hozzászólások száma : 33
Tartózkodási hely : Valahol Athas sivatagában. Őszinte bánatára.

Tulajdonságok:
Fajta: Goblin
Kaszt: Tűzmágus / Robbanóanyag-ipari szakmérnök
Szint: 1

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Szomb. Május 14, 2016 11:55 pm

A hangos "NEEE" kiáltás után megindulunk mi is az élőholtak haladási irányába. Emlékszek még valami zenére... de hirtelen azon kapom magam, hogy a többiek sehol és egy teljesen másik helyen vagyok. Vagyis, alaposabban körülnézve, ez pont annak a városnak tűnik, ahol eddig is voltunk, csak a romok helyett minden épület épen áll, a város teljes pompájában ragyog. Az élőholtak helyett pedig élettel nyüzsög. Különös, felettébb különös... Vállat vonok és elindulok bámészkodni. Kultúrális affinitás és a helyt illető konkrét célok híján elkerülhetetlenül a piac felé konvergálok, ahol rövid terepszemle után nekifogok bizniszelni a helyiekkel. Pár órával később, miután kellően megszedtem magam, folytatom a város felfedezését, olyan helyeket keresve, ahol szórakozásra válthatom a frissen szerzett pénzem.

Egy nyílt udvaron, a földön elrendezett párnák között és áttetsző függöny-fátyolok mögött vízipipázó elfek üldögélnek vagy heverésznek, láthatóan bódult állapotban. Szimpatikusnak tűnik a hely, átvágok a füstfelhőkön, megkeresem a személyzetet és bérlek magamnak egy kis heverőt és pipát a legjobb anyagukkal. Kényelembe helyezem magam és jó mélyet szívok a pipából.

"Ez igen!" - gondolom...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az ismerős hamusivatagban találom magam, a lávafolyó partján. Arktúrusz bácsi a szokásos helyén ücsörög pipával a szájában, a fehéren izzó tábortűzbe meredve.

Uhh... ez kezd bonyolult lenni... de bevetem a hasonló, nehezen értelmezhető helyzetekben használt megoldásomat: nem foglalkozok egyáltalán vele. Majd csak lesz valami.

- Cső, Arktúrusz bácsi! - köszöntöm az öreg goblint.
- Szevasz, Ervin fiam! Mi út van?
- Azt én is szeretném tudni.

Csendben végigmér az öreg.

- Ahogy látom, álmodni kezdtél egy álmon belül. Nem egy egyszerű szituáció, amibe keveredtél, de úgy látom egész jól viseled.
- Meh, mostanában folyamatosan különös események közepén találom magam. Azon lepődnék meg, ha huzamosabb ideig nem történne semmi különös.
- Derék, derék. Te Ervin! Figyelj már ide egy kicsit. Elismerem, meg van annak az előnye, ha természetesként tud kezelni a goblin mindenféle furcsa helyzetet, de rá kell mutatnom, hogy a látens mágikus erőd ébredező megnyilvánulásait túl könnyen elfogadtad, sőt felelőtlenül használtad is már.
- Ööö...
- Ha már tűzgoblin leszármazott létedre ilyen szerencsétlen szakmát választottál, meg kéne tanulnod rendesen irányítani a tűzmágiád, mielőtt nyakig bombákkal megrakva játszadoznál vele.
- Ó.
- Álmodban lassabban telik az idő. Ha álmodban álmodsz, akkor ez hatványozottan igaz. Most elég hosszú idő áll a rendelkezésünkre, hogy lefektessük az alapokat. Utána, ha legközelebb erre jársz, hülyeségek kérdezése helyett inkább gyakorlással foglalkozzál.
- Ööö... oké?

Hosszú, instrukciókkal, gyakorlással és spontán öngyulladásokkal teli idő telik el...
 
--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kifújom a füstöt. Teljesen elbódultam. A pipa kialudt közben. Mintha útban kellene lennem valahova... de csak heverek a párnák közt és bámulom az érdekes mintákat a levegőben miközben ide oda kavarognak a gondolataim. Odajön a személyzet egyik tagja, és udvariasan megkérdezi, hogy óhajtok-e újratömést a pipába. Lassan szólásra nyitom a számat és....

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megint az élőholtakkal tarkított romvárosban találom magam. Egy kert kapuja előtt áll a csapat, pár lépéssel előttem. Hmm... igen jó minőségű szerekkel dolgozhattak az elfek annak idején, mert az álmomban elszívott cucc hatása még ébren is ugyanúgy érződik.

Vagy lehet ez még mindig egy álom?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 405
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Zéró

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Vas. Május 15, 2016 12:32 am


Szjúberija fagyosan hideg felszínének egyhangúságát apró települések és kolóniák törték meg. A Birodalom és kiterjedt kémhálózata kutató droidikákat küldött erre a bolygóra, mert forrásaik szerint a lázadók ezen a fagyott planétán egy nagyszabású projekten dolgoznak, amit csak az „Élet Köre”-ként emlegetnek.

---
Feliksz Edmundovics
Dzerzsinszkij persze ebből semmit sem tudott, délelőttönként bakterként állta a havat a forgalomirányító irodában, míg a felesége az Elza textilgyárban varrta a yetibundákat. A nagydarab ork teste a radiátorhoz nyomódott unott pofával szemlélte az előtte levő műszerfalak sokaságát. Már minden színes gombot megnyomott és okafogyottan bambulta őket, semmid dolga nem volt a váltás érkezéséig és három óra volt hátra addig. Épp túlórázott, utálta az ilyen napokat, mikor ilyen lassan telt a meló. De kellet az a kis plusz kredit.
A fusizásból összegyűlt pénzből, egy tatooinei kirándulást tervezgettek, ahol majd a nap végre felmelegíti őket és kigyógyítja az ízületeikből a csúzt.
-
-
Feliksz, az öt gyerekes főállású ork bakter utálta az összes ősét, amiért felhagytak a fosztogatással és kalózkodással. A
Dzerzsinszkij familia már évszázadok óta a multiverzumszerte neves űrork család volt, veszekedett hírnevüket csak vérszomjuk múlta felül.. Mindez egészen addig tartott, míg apja, a megboldogult Alekis Edmundovics Dzerzsinszkij, ezt a kihalt jégvermet választotta a nyugodt élethez és a letelepedéshez. A bűnöző életmóddal felhagyva tisztességes polgári állást vállalt a tundraközi vasútnál, itt Len In Gradban.
Nyugodt ámde szánalmas életük felfordult egy rokonlátogatás alkalmával, mikor a másod onokatesvére és kompániája megmutatta a családjának a HoloTévét. Rá se ismert a gyerekeire és az asszonyra, csak bámulták a kivetítőt és elcsodálkoztak mik vannak az univerzumban. A rokonok távozása után,
A rokonok távozása után Anasztaszia addig rágta a csaádfő fagyott fülét, hogy beruháztak egy Videoton Tünde márkájú készülékre, ezzel minden spórolt pénzük elment, vele a remény is a csúz gyógyítására. A család bódogsága mindennél többet jelentett Feliksz számára, így nagy zsörtölődések közepette belement az új műszaki cikk vásárlásába.
Ha rajta múlott volna, egy kreditet nem költ ilyen szarra, de a nyálas szappanoperák és végtelen sorozatok világa beszippantotta a pujákat és az asszonyt. Az esti Manu@Manuellákat Sztázival, a feleségével kellett néznie és az azt követő” Lúzer vagyok…”-at  meg a gyerekkel. A kezdeti unalma izgalommá változott mikor harc és vér folyt az epizódokba és hétről- hétre türelmetlenül várta a keddi folytatást és a vasárnapi spoilert.
-
A csillagok és a két hold magasan ragyogott mikor eljött az éjfél és az unalmas birodalmi reklámok után végre a vasárnap esti spolier jött a következő Lúzerből.
A főcím zene megújult és az új track alatt kibontakozó jeleneteket elkerekedő szemmel nézték. 


Tuulikki teste nagy ívben repül át a levegőn, neki vágódva a méhviasz szobornak. A nőiességét takaró kikockázott rész is elmozdul, látni engedi az apróbb részleteket. Kezéből kihullik a csontbunkó, de így eszméletlenül is hallható, ahogy a hasa egy hatalmasat kordul…
 
Dr. Casanova Boltar izzadva áll mozdulatlan társai között és láthatóan kényelmetlen szituációban volt. Az előtte heverő női alakok közül kellett választania és ez nem volt ínyére. A kecskefejes tőrén többször összeszorul a keze.

 
Asriel, a kecskeember az őt elnyomó halottak gyűrűjében küzd az életéért és az időért a csapat számára.
-A szertartást be kell fejezni!- Hatalmas robbanás rázza meg a viaszlapokat és a szétszakodó testek között az övé az egyetlen, ami épségben maradt, de ő sikoltva oltja égő ruháját és bundáját.

 
Szenes Ervin egy nagy levéllel birkózik, ami ki akarja szorítani a szuszt belőle. Az érdes levelek több helyen felsértették a bőrét így élénkvörösebb, mint valaha.
 
Leonidas a mindet elborító tüskés gyökerekkel harcol, egyre inkább a hátrább szorulva, a nyakán kidagadnak az erek és azt üvölti:
-  Gyerünk doki, a szertartást be kell fejezni! Nincs sok ídőnk...

Isithieländé
kétségbe esetten markolja a kaszáját, de a csontpenge rendre elvásik az indán, ami a kiutat biztosítaná számukra.
Az összeomló városban egy óriási alak bontogatja hatalmát a lezuhanó kőtömbök és tonnányi homok között. Szelvényezett teste egyre mélyebbre süllyed a mindent elborító törmelékben…


A hozzászólást Eszka összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 19, 2016 12:20 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 370
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Vas. Május 15, 2016 4:26 pm

Felvirradt a hetedik hajnal, mire a Méhek Városának selyemakácból font kapuihoz értem. A fekete-sárga egyenruhás tündék tisztelettel nyitották meg a város kapuit, hiszen felismerték bennem a hercegi vért. Én pedig oldalamon daloló kardommal, szívemben vidámsággal arcomon pedig derűs mosollyal léptem be a Méhkirálynő otthonába.

Nem hivatalos látogatásra jöttem, ezért nem is kerestem a főméltóságúak figyelmét. Anyám, Nyugathon Úrnője, a Pillangókirálynő biztosan csóválta volna a fejét, ha tudja, hogy ilyen messze keletre utaztam, de ahogy mondani szoktuk, nem gond az, amiről nem tudunk. Ha misszióm rendben lezajlik, úgy is ő lesz az első, aki megtudja a részleteket.

Hét éjjel ezelőtt messze magasan fenn világított az égen a Lepkék Fénye, én pedig álmot láttam. Álmomban éppen annál a kapunál álltam, ahová most érkeztem meg: a keleti Nagy Tölgy rendelt magához. Nekem pedig jönnöm kellett.

A kertbe belépve a Nagy Fa körül játszadozó kicsinyek szétrebbennek, ahogy meglátnak engem. Kettesben maradunk Ereburral, a Tölgyek ősatyjával, Kelet Őrzőjével és Emlékezőjével.

- Üdvözöllek Legolas, ki első ezen a néven - a tölgy hangja nem több, mint levelek susogása a nagy szélben. - Köszönöm, hogy eljöttél hozzám.

- Álmomban szólítottál - suttogom - jönnöm kellett.

- Látom a jelent, a múltat és a jövőt, tudtam hogy el fogsz jönni hozzám. De hogy mit cselekszel ezek után, azt nem tudhatom. Pedig tetteidnek élet és halál lesz a következménye.

- Ki fog meghalni? És ki marad életben?

- A halál szentségét nekem adod meg... az életét pedig a távoli jövőben egy közönséges tündének, egy kései utódodnak. A döntés csak rajtad áll, megteszed-e ezt értem, és a népünkért?

Szomorúság tör rám. Mert bár mi is hosszúéletűek vagyunk a percéletű orkokhoz és emberekhez képest, de a Tölgy világunk kezdete óta vár és emlékezik. Azonban a kérését mégsem utasíthatom el, hiszen csak ő ismeri népünk történetét...

- Megteszem amit kérsz - mondom neki, szívemben nem kis bánattal. - Még ha az a halálodat is jelenti.

- Köszönöm neked Legolas - susogja a Nagy Fa - Keletnek és Nyugatnak, Öregnek és Fiatalnak össze kell fognia, csak úgy érdemeljük ki az örök nyugalmat. Ezért is hívtalak téged, Nyugat Hercegét, hiszen te fiatalságod mellett bölcs is vagy, nem ellenkezel és nem kérdezel. Kérlek ültesd el ezt a magot a ligetem bejáratánál - hirtelen a levegőben egy tökéletes alakú és színű makkot látok - aztán menj vissza anyádhoz és szeresd őt életed végéig. A Fellegekben Lakozók óvják lépteid, nyugathoni Legolas!

Elveszem a makkot, majd kilépve a kertkapun néhány lépéssel arrébb kis gödröcskét ások, és elhelyezem benne a Tölgy Gyermekét. Ezután vissza sem fordulva elindulok anyámhoz, Nyugat Úrnőjéhez...

-----------------------

Hörögve ébredek az álmomból. Álom volt vajon vagy igaz talán? Zihálva nézek körül, még mindig a doki válla tart álló helyzetben. Épp azon a helyen haladunk keresztül, ahol a herceg elvetette a magot.

- Állj meg doki! - megszorítom a vállát, úgy kapaszkodok bele, mintha az életem múlna rajta, mint ahogy szerintem múlik is. - Ott! - mutatok oldalra, ahol a sok szürke és barna között egy oda nem illőt, valami zöldet látok, egy alig pár napja kihajtott tölgyfa-csemetét. - Ott... az a tölgyfa... az meggyógyít... az megment minket...

Ennyit bírtam neki mondani. Érzem hogy az erőm elhagy, és ájultan rogyok vissza a vállára.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Casanova Boltar
MeteorbringerTeam - founder
avatar

Hozzászólások száma : 212
Tartózkodási hely : BadSector

Tulajdonságok:
Fajta: Humanoid
Kaszt: Witch Doktor
Szint: 5

TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    Kedd Május 17, 2016 1:12 pm

- Állj meg doki! -hallom Leo hangját, ahogy egy pillanatra zihálva magához tér.


- Ott! -mutat egy tölgyfa csemetére.

- Ott... az a tölgyfa... az meggyógyít... az megment minket...




Ennyire futotta, mielőtt ismét ájultan borult a vállamra. Talán láthatott valamit álmában, de sokkal valószínűbb, hogy a dráha iskolákban megismertették vele a gyógynövények hatásait. Odavonszolom a csemetéhez és leteszem mellé. A földből előtörő gyökerek csak úgy kapaszkodnak bele, körülölelik és leveleket hullajt az arcára. Már majdnem fegyverért nyúlnék, amikor fény sugrzik fel és hallom a nagy lélegzetvételt a levelek alatt. Mint akibe visszatért az élet.




Amíg magához tér, felegyenesedek és szőrnyúlködve nézek körbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: 5.6 Between darkness, The Sunken City    

Vissza az elejére Go down
 
5.6 Between darkness, The Sunken City
Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Darkness vs Judy
» Primeval: New City
» Filmek
» The city that never sleeps
» Mashava City

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Online RPG (nemcsak) havereknek :: 
Fejezetek, Chapters
 :: 
Load Game
 :: 
Fifth Game Cycle - Curse Breakers
-
Ugrás: