ReVIVE!

 
HomeGy.I.K.KeresésRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Viva reVIVE! - or lets start again

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Júl. 25, 2017 3:44 pm

Márkó még csak két hete állt a pultban, de máris utálta az egészet. Viszketett a nyaka a kétfejű gumiálarctól, ráadásul a franc kerülgette, amikor a második, a robotfeje megszólalt. Szerencsére nem sűrűn fordult elő ez, úgy tűnt, hogy akiről mintázták a pótfejet, az sem volt egy beszédes alak. Na mindegy, gondolta magában, pénzért ugye mindent.

Unottan törölgette a pultot és közben a robotmackók veszekedését figyelte. Az eredeti kricsmiben persze igaziak voltak, de a Birodalom az utóbbi években összefogdosta mindet. Mint kiderült rendkívüli érzékük van a diódaválogatáshoz, csak megfelelően kell őket motiválni. Állítólag ez az energiakorbács gyakori használatát jelentette, bár persze lehet, hogy ez is csak olyan városi mendemonda. Elvégre csak nem lehet annyira gonosz a Birodalom, hogy egy kihalófélben lévő fajt ütlegel? Bár ha jobban belegondolunk, igenis lehet.

Korán volt még, ilyenkor általában nem nagyon volt még itt senki, de a mai reggel kivétel volt. A pultnál a helyi hvcs-kből alakult polgárőrség két koszorús tagja élére vasalt egyenruhában iszogatták a melanzsukat, közben gyanakodva figyelték a részeg aranyásó hobgoblinbandát, akik a terem közepén, az asztalra borulva aludták ki a tegnapi bulikázást.

Az egyik sarokban gyanúsnak tűnő civilek méregették a hortyogókat, de szó szerint: Márkó lefogadta volna, hogy centi is volt náluk. Biztos valami toborzó-rabló banda lehet, persze birodalmi alkalmazásban. Na ja, néhány napja állt bolygókörüli pályára a Birodalom legújabb üdvöskéje, az Imperial osztályú HSS Inseminator II, oda mindig kellenek a kisnövésű betanított munkások, annak a gané nagy hajónak az orrában nincs túl sok hely... és ha nincs java a környéken, akkor jók a macik is, legrosszabb esetben a goblinoidok.

A másik, sötét sarokban újabb bandára lett figyelmes Márkó: három vasalóállú, szokatlanul csendes félork üldögélt ott, ki tudja mióta. Fegyveracélszürke öltönyük ahol kell, ott dudorodott a testpáncéltól és lőfegyverektől, nagy disznófülükben komikusan nézett ki a kis fehér füldugó, és néha még a mandzsettájukba is belebeszéltek. Márkó odazavarta az egyik evokot hogy felvegye tőlük a rendelést, de a szerencsétlent egy morranással úgy elzavarták, hogy szegény 5 percig reszketett a söntésben, és csak Matyi bácsi, a karbantartó tudta előcsalni, egy kis friss szerszámolajat ígérve neki. Hát mindegy, gondolta Márkó, tőlem ülhetnek ott napestig fogyasztás nélkül, ha nem csinálnak felfordulást. Mindenesetre azért gyorshívóra tette a 911-et, felkészülve a legrosszabbakra... érdekes módon ez a banda is a középen hortyogókat figyelte.

Korán volt még, a rendszer két napja közül egyelőre csak a Chu kelt fel, ennek megfelelően odakint mindent vörhenyes fény borított. Az utóbbi években elszaporodott pémonvadászok is aludtak még, hiszen ilyenkor még nem láthatták az összefogdosnivaló kis pémonokat. Ahhoz mindkét napba bele kell nézni, a Chuba és a Pikába is, hogy az erős napsütés okozta hallucináció megmutassa az Árnyakban éldegélő kis lényeket. Aztán már csak egy olyan kis tojást kellett hozzávágni a szerencsétlen lényecskéhez (esetleg ilyeneket kiabálni, hogy „Eevee, most már az enyém vagy!”), és máris mehetett a helyi Pémon Átvevevő Irodába a vadász a jussáért.

Márkót ez is hidegen hagyta, mint ahogy a lebujjal szemben lévő gigantikus „Kramp for Galactic President” plakát is, a vicces, narancssárga hajú fickóval a különös bundáiban. Nem nagyon érdekelte igazából semmi; általánosságban elmondhatjuk, hogy Márkó egy elképesztően unalmas figura volt. Hobbija sem volt, csupán csak egyetlen: élt-halt egy rég elfeledett athasi túlélőshow-ért. De azt meg már majd öt éve levettek a műsorról, miután a főszereplői nyom nélkül eltűntek. Na abban nagyon profi volt, kívülről tudta az összes párbeszédet. Ha tehette volna, ezt a nyomorúságos kocsmát is teliplakátolta volna Boltarral, Isith-tel, Leonidasz-szal és a többiekkel, de hát a kocsma franchise-szabályai nem engedték az ilyen kilengéseket. Itt csak egy felirat lehetett, mégpedig a kocsma-hálózat logója, de az ott volt mindenhol, még a piszoár felett is ezt látta az ember a dolga elvégezése közben:


Ebbe az idilli képbe léptek be ti, kedves kalandozók, hogy életetek legnagyobb kalandja elkezdődjék. A KMK-s (Kalandozók Munkaközössége) ügynökötöktől ezt a címet, ezt a bizonyos reggeli időpontot kaptátok, már csak azt lenne jó tudni, hogy vajon ki lehet a megbízó, és mi lehet az a fergeteges meló, ami örökre megváltoztatja az életeteket, és rengeteg xp-hez, loothoz, rewardhoz juttat benneteket...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Introduction Majszter Plejbász:   Kedd Júl. 25, 2017 5:03 pm

-        Roppant kellemetlen – gondoltam, miközben a gatyámról törölgettem a piszoár öblítő vizét. – Hogy manapság a teleport kapuk is csak a budiba nyílnak...
RáaRáadásul a kifizetett tizenkét kreditet is sokaltam, ennyiért a kis éjgoblin riksás a kapu előtt tett volna le... Morgolódtam egy sort és a tükörből a megszokott rusnya ábrázatom köszönt vissza. Karikás szemek, borostás pofa. Legalább a bajuszom kackiás, ha már a kifakult munkakereső ruhám csak lógott rajtam. 
BezBezzeg mikor elballagtam a kenyérpusztítói Döbrögi iskola (3-6 hónapos multiverzumi OKJ képzés – emailen végezve) elemi mágusaként, még büszkén feszült rám a talár és a sapka karimája se volt ilyen csalé.
-          Na most mán mindegy… - bevizeztem a magam, a kósza cseppekből jusson már mindenhova és az almás tabletem szorosabbra fogtam. Egyetlen varázslatom lapult benne, illetve a munkaügyi papírjaim. Kalandvállalási engedély, tüdőszűrő meg más Eü-s igazolások.
-          Majszter Plejbász kalandra kész!
Hatalmas elánnal rontottam ki a TIBI feliratú szolgálati budiból, hogy megkeressem a munkaadót. 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Isithieländé
Meteorbringers Team Associate
avatar

Hozzászólások száma : 144
Tartózkodási hely : Lélekkel a purgatóriumban

Tulajdonságok:
Fajta: Undead blood elf
Kaszt: Undead berserker
Szint: III

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Júl. 25, 2017 6:07 pm


 Én  Weesk Glubja a híres zenész. Mi? Hogyhogy még nem hallottál rólam? Talán úgy ismersz, hogy Szivacs? A metálos korszakomból. Így sem? Pedig már legalább ötven ember előtt felléptem...összesen. Így se? Ejnye. No nem baj. Nem ismerhet az ember minden egyes művészt. Ma is tanultál valami újat majdcsak kiművelődsz.
Szaxilofoszintetizátorommal a hónom alatt lépek be a krimóba. A frissen szerzett kalandvállalási engedélyem pedig ott lapul a nem túl vaskos pénztárcámban. (Dehát melyik művész nem éhezik az igaz alkotásért igaz?) Egy turné. Nem egészen annak indul de minden bizonnyal az lesz a vége. Híres leszek. Hatalmas zenészek előtt játszhatom majd a birodalmi indulót. Maga Max Rebo adja majd át a Kocsmajelenet díjat.
Nagyjából ilyesfajta gondolatok elragadtatásában lépek be a helységbe.
-HÍRES LESZEK...
Na igen. Ezt lehet picit túl hangosan és örömittasan kiáltottam. Ilyet nem szabad. Meg kell őriznem az imidzsemet. Gyorsan komor tekintetre váltok és a pulthoz lépve halkan kérek Whiskynek kinéző de annál határozottabban olcsóbb italt. Két jéggel természtesen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Negró Hulknblack
Meteorbringers Team member
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Porosházán, kényszerszabadságon.

Tulajdonságok:
Fajta: Ember
Kaszt: Türhő
Szint: 11

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Júl. 25, 2017 10:21 pm

- Ne! Ne! Ne! Neeeeeeeeeeeeeeeeeee!

Ez tényleg hihetetlen… Harmadik kívánságot így még nem rontott el senki szerintem. Tudom, hogy azért bántottak világéletemben, mert nem voltam képes megvédeni magam, de hogy ennyire felkészületlen legyek, az teljes képtelenség.

Persze a bosszúvágy, és a vérszomj hajtott.

Visszavágni a sérelmekért, visszaadni a veréseket. Más biztosan pénzt, nőket és boldogságot kért volna. Vagy örökéletet. Esetleg mindentudást is…

Godzilla valóban képes lett volna minden vágyamat beteljesíteni, de nem tudtam volna normális életet élni. A playstation kontrollerét meg sem tudtam fogni. Nem beszélve arról, hogy a lakótelepen két panelház azonnal megsemmisült, amikor átváltoztam. Egy kívánság oda…

A tündér alig értette a szavaimat, amikor a második óhajommal korrigálni szerettem volna az elsőt. A xenomorph, ami nem olyan hatalmas, mint Gojira, és kényelmesen el tud lavírozni az emberek világában remek választásnak tűnt! Keményebb, mint a Robotzsaru.

Elégedettség áradt szét bennem, azt hiszem boldogság is. A bizsergető villanás után éreztem meg, hogy mennyire kell vizelnem. A körülöttem heverő törmelék halom közepén egy magányosan álló wc csészét pillantottam meg. A világ ura voltam, legyőzhetetlen. Ösztönösen a sliccem felé nyúltam, de a fájdalom, amit karmom okozott az ölemben hirtelen elhatalmasodott rajtam…


- ÓÓÓÓÓÓ, menjek a picsába…





Most itt állok valahol a világ ismeretlen pontján. Istentelen nagy király vagyok, és vérre szomjazom.

Szomjazom. Hm. Innom kellene valamit nagy izgalomra. Belépek az első kocsmába, amit meglátok. Tibi a neve. Félelem nélkül a söntéshez sietek, és oda szólok a gumifejű pultoshoz:



- Kunkli Ferenc vagyok, kábeltévészerelő, és egy fél deci vöröset kérek!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.druidaborealis.com
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Szer. Júl. 26, 2017 7:56 am

@Majszter Plejbasz:
Ahogy kilépsz az illemhelyről, minden szem rád szegeződik egy pillanatra, de aztán az érdeklődés legkisebb morzsája nélkül fordulnak el tőled, és folytatják korábbi tevékenységüket: az orkok és a civilek egymást és a hobgoblinokat méregetik, a polgárőrök pedig mindenkit. Megigazítod a talárt magadon és a pulthoz lépsz, ahol a Tibinél standard csapos, a kétfejű robotfeje szólít meg:
- Mi kéne, hö? - a gumiálarcos sóhajtva néz rá a hülyébbik fejére majd jóval udvariasabban kérdez: - Parancsol valamit az úr? Esetleg egy barackos limonádét? Az egyetemista vendégeink nagyon komálják most az új ízt, Beach Peach-nek hívom, de tehetek bele egy kis rumot, akkor mindjárt Bitch Please lesz belőle... esetleg megkérdezhetem, hogy Ön is a cosplay találkozóra érkezett? Nagyon autentikus a szerelése, tiszta HP, bár én egy kis borotválkozást azért beiktatnék még a megmérettetés előtt... elnézést, de új vendégem érkezett...

@Weesk Glubja:
Érkezésed feltűnő mint mindig, a rodianokat nem nagyon szeretik sehol multiverzumszerte. Elég rossz híretek van, hála annak a Greedo nevű lúzernek, aki egy hasonló lepukkant lebujban lövette le magát... bár ahogy nézed, Tibi Kocsmája talán nem is annyira lepukkant. Van rendes illemhely, zenegép, a falon zölden világító táblácskák mutatják a vészkijáratok irányát, minden a birodalmi standard alapján. A plafonon mintha még egy öreg Pacifikátor kúpját is látnád, de lehet hogy csak a tűzjelző az.
Felmérvén a kulturáltan szórakozó közönséget, a pulthoz lépsz, és vársz a sorodra.
A kétfejű manus gyorsan abbahagyja a trécselést taláros vendégével majd hozzád fordul. A robotfeje mintha ki lenne kapcsolva, de legalábbis enyhe sértettséget érzel felőle, nem nagyon foglalkozik veled, inkább az ajtó irányába fókuszálja tekintetét, ahol egy újabb alak érkezik.
- Uram, - szólít meg a csapos - meg kell kérnem, hogy ha és amennyiben fegyvert hordoz magánál, - jól láthatóan a válladon átvetett tokra esik a pillantása - akkor azt az ajtónál rendszeresített polcon legyen szíves elhelyezni. Egyébként mivel szolgálhatok?

@Kunkli Ferenc:
Nem vagy még hozzászokva az új testedhez, és hamar rájössz, hogy a világ sincs felkészülve még rád. Ahogy belépsz a krimóba, egyből feszült csend támad, még a középen hortyogó bandáról is megfeledkeznek a  bentülők. A polgárőrök a kis pocakjukon feszülő nadrágszíjat igazgatják, az orkok a mandzsettájukba sutyorognak, de még a "civilek" is meredten bámulnak... ritka faj a xenomorph az univerzum ezen szegletében, és még a rodianoknál is rosszabb a hírük... most jössz rá, hogy talán mégsem ez volt a legjobb második kívánság, legalábbis a szociális kapcsolati hálód kiterjesztése szempontjából.
A csapos robotfeje az belépésed óta fikszíroz, és ahogy a pulthoz lépsz, és rendelsz, egyből el is kezd karattyolni:
- Droidokat nem szolgálunk ki! Várja meg a gazdáját a bejárat előtt! - a gumimaszkos újból fancsali pofával néz robotikertesójára, majd egy csavarhúzó segítségével egy határozott mozdulattal áramtalanítja azt. A lebukó pótfeje mellett sajnálkozva néz rád:
- Elnézést uram, ezt a kört természetesen a ház állja. Óhajt még valamit?

Ahogy üldögéltek ott, egyszer csak megint nyílik az ajtó és egy gyönyörűszép nő jelenik meg a bejáratnál. Ha lehet, ő még nagyobb figyelmet kap mint ti hárman együttesen, ami nem is csoda: testhez simuló fekete rucija, hosszú ébenfekete haja és ázsiai jellegű vonásai megbabonáznak minden hímneműt, még az orkok is elfelejtik a mandzsettájukat egy pillanatra. Hátán míves kardok lógnak, de persze ezt csak jóval később veszitek észre...


A jelenség odalép a pultos ogreutánzathoz, majd kacéran rátok sandítva a fülébe dormogja:
- Hiányoztam, drágaságom?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Szer. Júl. 26, 2017 1:30 pm

-          Persze, adj egy olyat cimbora – válaszolom a pultosnak, közben magabiztosan kihúzom magam, azt a pár kósza ráncot megigazítom a taláron.
-          Na fene! – mondom meglepetten végignézve a könyöklőt – bezárt zállatkert? Ti meg miazistennyilák vagytok? Zenélsz is öcsém? Nade komolyra fordítva a szót, melót kerestek ti is? Papírok rendben vannak egy esetleges ellenőrzés esetén?
Az általános hümmögés, zöngés közepette szétnézek szabad asztal, de mindnél fantasy lények ülnek. Némelyik még talán jó ikszpét is adna, ha engedné magát legyilkolni… talán ez a robotizé meg a zenészrovar is dobna egy szintlépésnyit, ha…

A nő érkezése megzavar a kalandozó gondolatokban, bajszomat megpedrem és közelebb lavírozok hozzá.

-          Nagyságát meg mi szél futta erre? Csak nem kegyed is a kaland ügyében jött ide? Mert akkor társulhatna a mi kis remekbe szabott állatkertünkkel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Isithieländé
Meteorbringers Team Associate
avatar

Hozzászólások száma : 144
Tartózkodási hely : Lélekkel a purgatóriumban

Tulajdonságok:
Fajta: Undead blood elf
Kaszt: Undead berserker
Szint: III

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Szer. Júl. 26, 2017 3:18 pm

-Fegyver? Áhh dehogy.
Greedo óta mindenki egyszerű gyilkosoknak és banditáknak néz minket rodiánokat. Ha aznap nem lettek volna kint a Lukas filmek a környéken forgatni akkor valószínűleg ki sem derül az egész.
Előveszem a nagyjából hetven centiméter hosszú tokot és felrakom az asztalra. Majd felpattintom. Nem törődve a mellettem álló megjegyzéseivel. Egészen addig amíg zenét nem említ. "Zenélsz is öcsém?"
-Ennyire látszik, hogy művész vagyok?-Teszem fel örömteli hangon a kérdést miközben kiemelem a tokjából a Szaxilofoszintetizátort. Kényes hangszer. A multiverzumban állítólag mindössze hatszázan tudják rendeltetés szerűen megszólaltani. Én pedig hiszem, hogy közéjük tartozom. Csak még nem sikerült elérni azt az alkotói mélységet. Ezért sikerülnek így azok a dalok. No nem gyengék...csak még nem ismerte el őket a világ.
-Látja?-nézek a csaposra- A legcsodásabb hangszer a multiverzumban. Eredetileg erre írták volna a birodalmi indulót is. Csak annyira nehéz a használata, hogy nem bírtak rajta játszani a birodalmi zenekarok.  Nem is beszélve a tűzoltózenekarokról. Ezért aztán a Csimpolya és a hagymabördő mellett döntöttek aminek megint csak rossz vége lett.
Még órákig beszélnék de úgyse figyel senki se rám. Mindenki az újonnan belépett, hölgyet lesi. Nos az alsó ajkam nekem is leesik. (A rodiánoknak nincs álluk.) Micsoda úri hölgy ez. Igazán stílusos. Lehet írok róla egy dalt. 
-"Nagyságát meg mi szél futta erre? Csak nem kegyed is a kaland ügyében jött ide? Mert akkor társulhatna a mi kis remekbe szabott állatkertünkkel."
Ha a fickó ezzel az állandó állatkertezéssel rám céloz...próbálja csak meg még egyszer megismeri a Szaxim keményebb végét. (A jobb hangrezgés érdekében a végén a tölcsér Jajdekeményiumból készült. Bár van egy sanda gyanúm, hogy az enyém csak valami olcsó Jawa utánzat és egyszerű alumíniumból öntötték.)
-Ez a kaland keresési ügy engem is érdekelne. Nem rég rendeztem a papírjaimat jómagam is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Csüt. Júl. 27, 2017 9:22 am

" - Hiányoztam, drágaságom?"

- Hiányoztál hát - morogja a ogreutánzat csapos. - Már húsz perce munkába kellett volna állnod Lujza. És ne gyere nekem itt azzal, hogy ilyen-olyan biszembaszom cosplay versenyt nyertél mert baromira nem érdekel, amíg helyetted is én húzom az igát.

- Pedig a mai nap nagy nap, még te sem tudod elvenni az örömömet Márkó! - kiált fel győzelemittasan az imént Lujzának nevezett tünemény. - Képzeld harmadik lettem az Első KoszPléj Championship porosházi tömbselejtezőjében, "doubleblade" kategóriában! Hamarosan elragad a világhír! Elhúzok innen, elvesz egy flancia mágnás, és koktélok meg tengerpartok között fogom élni az életem!

- Nagyszerű - némi szarkazmust éreztek ki Márkó hangjából - de addig is, inkább te húzz el, öltözz át, ragad meg súrolót és mosd ki azt a részeg bandát a tegnapi mocskukból. De igyekezz most már Lujza!

- Néked csak Eloise, drágám! - kiállt vissza a leányzó, ahogy eltűnik a PRIVATE feliratú ajtó mögött. Néhány perc múlva egy kék farkasfej-álarcot viselve kerül elő, maga után rángatva egy standard mindenes-takarító kiskocsit. A kardok eltűntek, de a fekete ruci megmaradt, és csak imitt-amott takarja némi ritkás kékes farkasszőr, még éppen az illendőség határain belül. A mellén "Ancsa vagyok, segíthetek?" felirat ékeskedik.

- Hát, nem ő a titokzatos megbízótok - mondja ki a tutit Márkó, amire már magatoktól is rájöttetek. - Pedig valaki biztos hogy lesz, mert pont erre az időpontra foglalták le a kalandortárgyalót - mutat egy másik ajtóra, ami felett zölden világít a CONFERENCE felirat. - Mindenesetre hozzám még nem jelentkezett be a kulcsokért. Lehet, hogy már itt van a kocsmában csak nem mutatja magát? Esetleg érdemes lenne körbekérdezni, nem gondoljátok?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isithieländé
Meteorbringers Team Associate
avatar

Hozzászólások száma : 144
Tartózkodási hely : Lélekkel a purgatóriumban

Tulajdonságok:
Fajta: Undead blood elf
Kaszt: Undead berserker
Szint: III

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Csüt. Júl. 27, 2017 9:21 pm

Hát ez az elf leányka sem az eszéről híres. Mellesleg mi ez az Ancsa vagyok tábla? Áhh inkább nem kérdezem meg. Biztos valami régi kalandozó dolog én meg jobb ha nem járatom le magam. Tűnjünk csak professzionálisnak mint mindig.
Körbepillantok a teremben. Kell, hogy legyen valami ismertetőjelük a megbízóknak. Ez is csak egy embertípus. Mint az őr akit térdenlőttek egy nyílvesszővel vagy a fickó akinek mindenáron szüksége van arra, hogy megöljünk neki 10 patkányt. Hmmm ez egy tipikus kezdőküldetés. Még a kalandozói engedélynél is egy ilyen küldetéssel kapcsolatos kérdőívet kellett kitölteni.
Aztán beugrik.
"11. kérdés: A szabvány szerint a küldetés adó feje felett mi lebeg? Illetve mi jelöli őt a szabályos kalandozó térképeken?
A) Egy mogyoró
B) Arany színű felkiáltójel 
C) B
D) C "

Nem volt egy túl nehéz teszt. Manapság már bárki lehet kalandozó. Szóval felállok a pult mellől és körbetekintek hátha valakinek lebeg mogyoró a feje felett. A fenébe senkinek nincs ilyesmije. Akkor a biztonság kedvéért tegyük fel, hogy rosszul tudtam és egy felkiáltó jelet kell keresnem. Ismét körbe pillantok és ki is szúrok egy lebegő arany felkiáltójelet a kocsma másik felében. 
Egy robot az aki magányosan ücsörög némi hidraulikus olajat hörpölgetve. (Nem vámpirizmus ez? Mármint ez olyan mintha vért inna nem? Hú mi van akkor ha ez egy robot vámpír?) Leülök vele szembe és megszólítom.
-Szóval maga lenne az az illető aki egy kalandozócsapatot keres?
A robot nyekeregve felém fordítja a fejét.
-Hogy mit akarsz? Nem dehogy.-hangja egy öreg recsegő rádióból jön. Majd miután befejezte a mondatát gyorsan hozzá teszi a következőt:
-Te paraszt.
-Ezt meg se hallottam. Mellesleg akkor miért van a feje fölött a felkiáltó jel?
A gép lassacskán felpillant.
-Jaa ez?-megfordítja a felkiáltójelet egy i betűre változtatva.- Csak megint megfordult. Én főprogramom szertin információs pultként dolgozom...Marha.
-Oké. Ezt a sértegetést kikérem magamnak igazán semmi okot nem adtam rá.
-Nem is tetted te csincsilla pofájú. Pusztán másodprogramozásban hivatásos sértegető vagyok ez viszont nem hagyott helyet a szabadidős beállítás összes lehetőségének. Hogy nyalna fel tégedet egy beholder.   
-Öhh...rendben van-lassan felállok az asztaltól és elhátrálok-akkor a további viszont látás.
-Viszlát kretén.

Egyáltalán mi a fenére jó az ha valaki sértegető robotként dolgozik? Ma már minden hülyeségre van igény. De visszatérve a főszálra...ki a fene a megbízó? Hmm azok az alvó fazonok leszenk azok. Hiszen ki más késne egy megbeszélésről mint aki elaludt? Bepróbálkoznék ott de a birodalmiak még mindig méregetik őket. Úgyhogy hirtelen új ötletem támad.
Előkapom a Szaximat, mély levegőt veszek és vékony hangra állítva megszólaltatom. Egy éppen, hogy csak nem fülsiketítő sípolás hagyja el a hangszert.
Na ettől majd tuti felébrednek lerázzák a birodalmiakat és jönnek a dolgukra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Csüt. Júl. 27, 2017 10:45 pm

Naszóval… nem az, hogy árnyékra vetődtem a csajjal, hogy ő a megbízó, de még, hogy itt is dolgozik…. Bahhhh.., asszem szintképésnél raknom kell pár pontot az észlelésre. Komoly elhatározásra jutok és közben beverem a Witch plíz maradékát és a félig elolvadt cukrot ropogtatom a fogam közt. Mindeközben a zenész rovartársam elhatározta, hogy megtalálja a megbízónkat, míg a robotnemtudommicsoda meg nem mozdul. Tuti lefagyott.
Hogyazadörgedelmesmünykűüssönbelea.. – kábé itt tartok mikor megszólaltatja a fúvósnyomóshangszert a kolléga. Gyors körbenézés az ivóban, tuti morcosak lesznek a népek és szétverik a kricsmit.

A robot hátán megtalálom a panelt és lehajtom.
Update needed.. Low memory.. No controllin power.. - villog pirosan a felirat.
Oké, ha már úgyse működik akkor bedugom a csatlakozóba az almás varászkönyvem, és nemet mondok a szinkronizálásra. Mégcsak az hiányzik, hogy valami vírust bekapjak… Töltésre állítom és csatlakozom az ingyen wifihez..

-         Te Ancsa vagyok miben segíthetek, mi a jelszó?
-          Boltarforever001 – mondja a koszpléjes csajszi, aki annyira komolyan veszi a gyakorlást. hogy még munkában is azt tolja.
-          Köszi – kacsintok rá és jelzem, hogy pápai valutában megkapja majd a jussát.
A Dnd Store leérhető és a spellek között tallózva keresem a megfelelőt.
-          Áhá! Detect Quest! – pont jó. Letöltöm, a tranzakciós díjat a kricsmire terhelem. A Tibi frencsájznak úgyis jól megy, majd valahogy csak kibírják azt az 50 kreditet.ha nem akkor meg rendezem valahogy. Elmorzsolok egy könnycseppet, az idegen legszívhezszólóbban játszik mint valaha. Már épp nyúlnék valami hegyes és élésért, mikor eszembe jut hogy ez nem a szúszájdeltendenszis…
Megrezzen az almás tablet, letöltötte a spellt, épp vírust ellenőriz és telepít. Nafene, hozzáadom a kedvencekhez, mikor végez és megnyitom az alkalmazást.
A szavak egyszerűek, csak a komponenssel lesz gond. Hogyaszongya két hobgoblin fülszőr, egy kis pipamocsok meg egy löttyintés sör. A robot mancsát a pultra teszem és rá a tabletet, gyorsan még egy bazi nagy görcsöt kötök a farkára nehogy itt felejtsem.


Az ébredező részeg goblinok füléből szőrt tépek(Dex check éppen, hogy megvan) és közben beleakad a lábám valamibe és óriásit hasalok mellettük.(Sneak check critical fail)
-          Hogy a Matyi verje a botjával az ötvenet azon aki ezt elhagyta – dörmögöm és felveszem a földről a felkiáltójelet. Felcsillan a tekintetem, hát ehhez még varázsolni se kellett. Csak egy pofára esésre volt szükség..

Felállok és az anadalító zenében az asztalara ejtem a talált quest ikont. hangosat csattan és a torz pofák vicsorra húzodnak.
-          Uraim ezt valamelyikük elhagyta, de ne aggódjanak. mert én megtaláltam - vigyorom - úgyhogy akár szundíthatnak is tovább! Kivéve a tulajdonosát, mert azzal beszédem lenne…
Menetközben intek a rodiánnak, hogy elég lesz, mert megvan amit kersetünk és csak remélni tudom, hogy meglátta a kezem, mert már ő is sír a saját zenéjét hallva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Pént. Júl. 28, 2017 6:57 am

@Weesk Glubja:
Belecsapsz a húrokba (illetve a billentyűkbe), és már az első fülsiketítő hang után ráeszmélsz hogy hibáztál: benn maradt az előző program a szintiben, amivel a nagyszánási diszkóban tarháltad össze a csak ide szóló buszjegyrevalót:


Ajjaj, sok helyen ezért lincselés jár, de vannak olyan önkormányzatok, akik komoly börivel jutalmazzák az ilyen fokú környezetszennyezést, te meg még nem néztél utána a helyi rendeleteknek...
Mindenesetre a kocsmai egyensúlyt sikerült felborítanod, mindenki mozgolódik: a félorkok fészkelődnek, és bár a lábuk ütemre jár, egyáltalán nem azt olvasod le az arcukról, hogy tetszik nekik az új felállás. A birodalmi toborzó asztal felől jeges megvetést érzékelsz (mint minden jó zenész, ha zenélsz te is érzed a közönség emocionális reakcióit), és hál istennek a hobgoblinok is elkezdtek mozgolódni. Lesz még ebből valami, bár közben a taláros is ott molyol körülötted, és egy hirtelen elhatározásból hatalmasat taknyolva az asztal alá keveredik... de te játszol tovább, hisz dalt félbehagyni csak súlyos esetekben szabad, pláne hogy közben már Eloise/Ancsa is elkezdte illegetni kék szőrrel ritkásan befedett popóját...

@Majszter Plejbasz:
Ahogy belesel az asztal alá egy álmos szempárral találkozik tekinteted, de elvonja a figyelmedet azonnal a megtalált felkiáltójel. Ahogy  diadalmasan felmutatod, felhívva a kocsma közönségét arra, hogy neveztessék meg a tulajdonosa (avagy hallgasson örökre), egy vékony kis mogorva hang szólal meg az asztal alól:

- Add vissza! Az az enyém! - a sok földszínű és rozsdabarna hájas goblinoid közül kinyúl egy gallyvastagságú fűzöld kéz, majd megjelenik a fej is, hasonló színben. Életedben nem láttál még ilyen teremtést: az oké, hogy hobgoblin, de vézna, és ráadásul élénkzöld. Ronda, mint bármelyik goblinoid, de még elviselhető mértékben.

- Na adjad csak ide! Ne akard hogy beguruljak! Az ükükükanyámat egyszer elkapta a nagy Bruce Banner, azóta nagyon fel tudjuk ám fújni magunkat, ha haragszunk valakire! - ahogy ott kapkod előtted (nem éri el az említett mondatvégi írásjelet, mert kaján vigyorral jó magasra tartod), a szemed sarkából látod, hogy mindkét asztal mozgolódni kezd. A félorkok érnek hamarabb oda, a legnagyobb mindjárt közéd és a kis zöld lény közé dúrja magát, majd rádmordul:
- Nem hall'tad, mit mondott a zöldcsávó? Adjad vissza neki az izét, különben odacsűrök oszt röpülsz! - közben hátrafordul a goblinkához és egészen más nyelven odaszól neki: - Mr. Bél, minden rendben? Életbe lépjen a speciális evakuálási terv? - Látod, hogy a másik két öltönyös szabályos védekezési alakzatot vett fel, odafigyelve mindenre ami mozog a kocsmán belül.

@Weesk Glubja:
Ahogy előkerül a zöld hobo, a szemed sarkából azonnal érzékeled a változásokat. Nem csak az  öltönyös félorkok indulnak meg, de a civil banda is egyből cselekszik. A nóta közepén félretolnak téged nem túl gyengéden, és elindulnak a középső asztal irányába. Kezükben gonosz kinézetű tárgyak csillognak sötéten, már ha lehetséges ez a képzavar. Ajjaj, lehet hogy mégis időnek előtte félbe kell hagynod ezt a nagyszerű nótát...?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Pént. Júl. 28, 2017 3:09 pm

-          Nyugavér uraim – intek a fúdebiztiorkoknak és lenézek a fura zöld mukibékára. – Tudja Mr. Bél, jól mondom? – sandítok rá beszéd közben – Pár ismerőssel pont egy ehhez hasonló dolog miatt vagyunk itt, ebben a remekbe szabott csehóban…
Nagyot sóhajtok és leteszem a földre a kvesztikont, még csak az hiányzik, hogy engem nézzenek a küldetésfelelősnek. Mondjuk tök sok tennivaló lenne. Ki kéne ebrudalni a Multiverzumból a szintetikus roncsaikból feltámadt szájlonokat, meg jó pár bolygóra rá férne a tisztogatás. Ne, de kinek van annyi pénze és ikszpéje???

-          Tessék szuperkicsi goblin úr, ahun van ni az elhagyott írásjele. Puszi nincs, mer' már nem hiszek a mesékben, hogy maga királylány, fiú lesz oszt enyim lesz a királysága.- engedek el egy jó szar poént, de a öltönyösök mozgásból arra jövök rá, hogy kicsivel emelnem kel a társalgás színvonalát, úgyhogy átváltok hivatalos birodalmira és a lehető legudvariasabban megjegyzem:
 - Engedje meg hogy megjegyezzem, ez a cucc arra utal, hogy segítségre van szüksége, nem? Nekem és néhány társamnak azt mondták a Birodalmi Munkaügyi központban, hogy itt kapunk munkát. Sajnos a vogon ügyintéző nem árult el többet. naszóval azt akarom én kihozni ebből a dologból, hogy akkor beülünk a tárgyalóba és nekiállunk ennek a kalandozódolognak vagy ön meg mi is elhúzunk innen a ’verzum ellentétes sarkába?

Ha mindenki megnyugodott és végre dőlőre jutottunk visszamegyek a lefagyott robothoz és lehúzom róla a majdnem 100%os töltöttségen lévő tabletem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Isithieländé
Meteorbringers Team Associate
avatar

Hozzászólások száma : 144
Tartózkodási hely : Lélekkel a purgatóriumban

Tulajdonságok:
Fajta: Undead blood elf
Kaszt: Undead berserker
Szint: III

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Szomb. Júl. 29, 2017 12:07 am

Igyekszem erről a nem túl jó dalról egy másik sokkal inkább érzelmesre váltani némi fokozatossággal de a jelenlegi beállításoknak köszönhetően nem nagyon tudok váltogatni. Az egyetlen lehetőségem az, hogy imádkozok azért, hogy ne legyenek a helységben Jedik majd átváltok az "Order Szexi Szax" című dalra. Egy igazi klasszikus csak a világos oldal erőhasználói nem éppen kedvelik.
Hálistennek ilyenek nincsenek a teremben. A közönségem gyorsan kétfelé szakad, az egyik csoport az akiknek könny csordul a szemébe a másik pedig meg akar verni mert holmi zenével szakítottam meg a békés agysejtrombolását.



Pár akkordot kihagyok mikor látom, hogy a kolléga meglelte a kvesztgivert és gyorsan lezárom nótát. Meghajlok a közönségnek(Kéne szereznem egy kalapot amibe legközelebb összegyűjthetem a pénzt.) majd odalépek a többiekhez.
-Azthiszem helyesebb lenne elvonulnunk a konferencia szobába megbeszélni a dolgokat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Szomb. Júl. 29, 2017 11:18 am

- Majd megkapod, ha már kiérdemelted! - nagy slunggal felveszi a földről a felkiáltójelet Mr. Bél, majd így folytatja: - Gyertek, beszédem van veletek. Hozzátok azt a kalapácsfejűt is - bök a xenomorph irányába.

Ahogy távoztok a központi csarnokból, mögöttetek kezdődő dulakodás hangjai kerekednek. "Ne bökj meg!" "De megböklek...!" és hasonló egyelőre még csak a kakaskodás fázisában lévő párbeszédtöredékek jutnak el a fületekig. Hátranézve azt látjátok, ahogy a két nagydarab öltönyös félork a birodalmi civileket próbálja feltartoztatni, élő falként állva el az utat előlük. A polgárőrök persze a ribillió első jelére úgy tűntek el mint a kámfor...

- Ovi, intézkedj, egyedül szeretnék beszélni az urakkal. - szól oda a kis zöld hobgoblin a harmadikhoz, a legnagyobbhoz. - Yes, Sire - hajol meg az öltönyös, majd a mandzsettájába dünnyögi: - Tacitus, Vergilius, figyelem! Szürke kód, ismétlem szürke kód!

Elhátráltok a terem végébe, magatokkal rángatva Kunkli Ferencet is. A kiabálást mintha elvágták volna, ahogy becsukódik mögöttetek a CONFERENCE feliratú ajtó. Hiába na, Tibinél mindenre gondoltak, még a hangszigetelésre is. Mr. Bél a hosszú asztal végén foglal helyet, ti pedig két oldalt, majd belekezd a mondokájába:

- Engem Hulkházi Csontos Eduérd-nak hívnak a Hulkházi Csontos Alomból, de a legtöbben csak Bélként, Bél Mesterként, vagy Mr. Bélként emlegetnek. A kezeim - emeli meg a két göcsörtös végtagot - a legtöbb goblinfajtát az ogár vékonykolbászra emlékeztetnek, mind színében, mind szagában, innen a név. És tényleg a felmenőim között tudhatom a nagyságos Bruce Bannert, nem csak úgy mondtam odakint. Gondoltam jobb ha ezt tisztázzuk, mielőtt belekezdenénk a tárgyalásba. - hangja hűvös és tárgyilagos, bár némileg zavaró, hogy eléggé sipító. Látszik hogy ő is a mai modern goblinoidok közé tartozik, aki több nyelvet is beszél, és fogalma van az űrkorszakról. Talán már Groomsnak sem áldozik kisgyerekeket holdtöltekor, bár a két dolog nem zárja ki egymást...

- Enyém a Lyuk - folytatja, majd hatásszünetet tart, de csak bambuló fejeket lát, sehol nincs bennetek a felismerés szikrája - nem tudjátok hogy mi az a Lyuk? Há' hol éltek ti a Majmok Bolygóján? A nagyapám, bizonyos Hulkházi Csontos Cucil fedezte fel annak idején, a Csontos-hegységben, az egyik legjobban tejelő aranybánya ez. Még így sem? Még a filmet sem láttátok, amit róla forgattak? "Aranyásó a Lyukában" volt a címe, nagy közönségsiker volt...
- Na mindegy - folytatja kissé lehangoltan - a lényeg, hogy két hete eltűnt a csém. Tényleg ezt is magyaráznom kell, hogy mi az a csé? Családi Ékszer természetesen, minden goblin legféltettebb kincse. A pénteki aranymosás után lehoztam a profitot, és hát szokás szerint leültem kártyázni a Rerlútban. Az egy kocsma igen, ahol játszani is lehet. Kicsit talán többet ittam mint kellene, meg hát nagy valószínűséggel veszítettem is rendesen, mert másnap reggel, amikor kimostak a mocsokból nem volt meg a pénzem, és hát ami nagyobb baj, a csém sem... csak egy üzenetet találtam az egyik felespohárba belegyömöszölve, amit most meg is mutatok nektek:

"Ha szeretnéd visszakapni a becses Családi Ékszeredet, úgy keress meg engem, 200 kredit kíséretében. Ugyanis ennyivel tartozol de mocskos gobling!"

Aláírás: K.q (vagy esetleg K.p, ezt nem tudjátok kisilabizálni).

Mr. Bél nagyot sóhajt, majd folytatja:
- Nos hát ez lenne a feladat: megkeresni ezt a titokzatos Kápét vagy Kukit (csak így neveztem el magamban), felderíteni a házatáját, esetleg visszalopni/visszavásárolni a csémet. Mit gondoltok, menni fog? Ha igen, akkor további részleteket is megosztok a kis csapattal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Szomb. Júl. 29, 2017 9:52 pm

Miután a díszes kompániák beslattyog a trágyalóba, még egy utolsó pillantást vetek a kricsibe és bár szívem szerint maradnék egy zacskó tökmaggal végignézni a hiriget, a kalandozóélet most fontosabbnak tűnik.

Bent a légkondi hűtötte helységben a bajuszom is az égnek mered, de hála a párnázott ülésfűtésnek hamar túlteszem magam a zimankón. A fura goblin beszámolója kezdetén kicsapom a tabletet az asztalra és életet lehetelek bele. Szorgosan nyomkodom hallva a helyet és könyvjelzőként elmentem a Csontos helység és a Lyuk Wiki oldalát. Még szerencse, hogy a világháló boszorgánya minden helyről készített valami jegyzetet és skiccet. A békagoblin addikciójából kifolyólag elvesztett családi ékszerek nyomába kellene erednünk Fene nagy hümmögésbe kezdek és szétnézek a társaimon, egyenlőre hallgatnak..
Na, hogy a piócás ember vinné el őket, csak magamhoz kell ragadnom a kezdeményezést. Elrakom a kezem ügyében levő D20-at és komoly képpel és deres bajusszal elindítom a társalgást:
- Hát Mr. Bél a szerencsejáték és az alkohol már több családot döntött romba, mint a Birodalmi katonák összességében. Nagyon sajnálatos, hogy családi renomé vagy miamanó látta kárát ennek. Még jó hogy erre tévedtünk – fejezem be mosolyogva. A válasz a felmenőim túl dicséreten túl nem igazán rózsás. 
- Én azt mondom mi, azaz én mindent megteszek, hogy visszabugázzuk a szajrét, akarom mondani a csét.. A többiek nevében nem beszélhetek, de mint mondtam én Majszter Plejbász benne vagyok. Nézzük meg, hogy többiek mit mondanak és utána neki is eshetünk a részletek kibontásának. Önök uraim? – kérdezem a többiektől és szórakozottan egy Manuel &Manella stikkert kezdek felkaparni az asztalról a körmömmel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Isithieländé
Meteorbringers Team Associate
avatar

Hozzászólások száma : 144
Tartózkodási hely : Lélekkel a purgatóriumban

Tulajdonságok:
Fajta: Undead blood elf
Kaszt: Undead berserker
Szint: III

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Vas. Júl. 30, 2017 6:19 pm

Szóval ezt a szobát is Kon Ferencről a nagy művészről nevezték el. Igazán mesteri zenét űzött. Gyermekként sokszor megihletett...még a metálos korszakomban. 
Végighallgatom Bél úr szövegét. s nem Persze sok az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt rengeteg információt nem tudunk meg de párat csak szimplán elfelejtett közölni. (Mondjuk én mindig azthittem, hogy a hulk az inkább ork mint goblin.)
-Miszter Bél úr először is irányba tudna minket igazítani? Másodszor pedig, hogyan nézett ki egész pontosan a fentebb említett "csé"? Milyen úton tudjuk felvenni magával a kapcsolatot ha megtaláltuk az eszközt?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Vas. Júl. 30, 2017 7:41 pm

Egészen elandalodva hallgatjátok Eduérd beszámolóját az elveszett cséről. Nagyon nehezen tudtok csak koncentrálni, agyatokban egyre csak ez megy végtelenítve: "Des - space - ito..." (Dallamtapadás check failed, -1 perception d6 hours, kivéve a Weesk Glubja, aki folyamatos dallamtapadás alatt áll, mivel egy muzikális lélek, egy bárd, aki tudatosan tudja ezeket váltogatni...)

- Nos uraim, örülök hogy érdekli önöket a munka. Kedves rodián barátom (mi zöldek tartsunk össze!) annyit el kell mondanom Önnek, hogy nagyon nagy illetlenség megkérdezni egy hobgoblint, hogy hogyan néz ki a cséje! De kérem, ezt nem szoktuk csak úgy mutogatni! Persze, kapjuk elő minden családi vacsorán és ezzel ijesztgessük a porontyokat! És ugyanez igaz arra is, hogy nem csinálunk róla fotót, és nem küldözgetjük minden jöttmentnek! Micsoda perverzió! De ezt a kis kilengést most elnézem Önnek a helyzet sürgőssége és a kultúránk nem túl beható ismeretei miatt.
A legtöbb fajtársam a testén hordja a cséjét, de az enyém akkora, hogy muszáj volt neki külön dobozt készítenem. Szerencsére az a birtokomban maradt, és azt az illendőség megszegése nélkül meg tudom mutatni Önöknek.

Bél elővesz egy jókora faládát, majd kinyitja. Belül ronda zöldes-kék bársonnyal van borítva, kimélyítve a csé negatív formája. Egy jó harminc centi hosszú, 3-4 centi átmérőjű hengeres tárgy lehet a csé, ami egyik vége felé kúpos... akárhogy is nézegetitek, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez bizony nem más mint egy jó nagy méretes...

- Ennyi volt uraim, nem nézegetjük tovább - csapja be a láda fedelét Bél. - Most már van fogalmuk róla, mit kell keresni. - Hát fogalmatok már van, de hogy kell-e a meló az megint kérdéses lett. - Adok még némi segítséget - széttárja a köntösét, és már ijedtetekben el is fordulnátok, mire látjátok hogy van aláöltözet is rajta. A nyakában jó gobling szokás szerint nyaklánc van, csak ez nem fogakból, hanem pendrive-okból. Lekattintja az egyiket majd oda löki neked @Majszer Pelbász:
- Látom uralod a tabletes mágia művészetét. Ezen a pendrive-on találsz egy spellt, amit a megadott kulccsal ingyen tölthetsz le a MageStore-ból. Ha 20 méteren belül vagy a csémhez, akkor mutatja azt, hogy merre találod. Az almom alsámánja csinálta nekem, mert az asszonyok mindig elhányták, oszt kereshettem az ágy alatt meg mindefelé... (Spell added: Detect Brass) Tudom hogy nem nagy segítség, de ha megvan a helyszín, kis zöld nyilakkal mutatja a pontos helyét a csének.

- Még egy dolog, ami eszembe jutott: majdnem biztos, hogy aznap is együtt kártyáztam Mr. Bajkon-nal a Rerlútban. Bajkon úr biztos tudni fog további részleteket.

Most hozzád fordul a goblin @Weesk Glubja:
- Hogy hol leszek? Most egyelőre még felteszek ide a fejemre egyensúlyozni egy kérdőjelet, hátha akarnak még kérdezni - sóhajt nagyot a zöld hobo. - Aztán a továbbiakban itt fogok üldögélni, fejem felett hol egy kérdőjel, hol egy felkiáltójel, és úgy várom vissza a hősöket a megoldott mission után, az egyetlen kincsemmel, a csével...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Vas. Júl. 30, 2017 10:57 pm

The member 'Majszter Plejbász' has done the following action : Dices roll

<hr>'d6' : 4


-          Na mondhatom ez szép, hogy az elveszett családi szerszám nyomába ereszt minket. – folytatom és elrakom a pendriveot, majd később letöltöm a beígért spellt, akaratlanul is ez jön a számra:
-          Quiero respirar tu cuello despacito… Bocs, ez nem direkt volt, csak amolyan az előbb hallott dolog mellékzöngéje… Szóval, Mr. Bél az eltűnt motyójával kapcsolatban lenne azért még pár kérdésem, úgyhogy nyugodtan biggyessze a feje felé azt a kérdőjelet.
-          Nagyjából mostmár tudjuk, hogy néz ki és azt is hogy merre keressük… Nade miért éri meg ez magának? Hisz nekünk még ikszpét is kell adni és persze egy kis pénz is jól jönne mellé. Szóval mennyi az annyi? Illetve milyen messzi van innen az a lebuj, hogyishívják Retúr? Vannak ellenségei, akiknek érdekében állna az ön hatalmának gyengítése?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Negró Hulknblack
Meteorbringers Team member
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Porosházán, kényszerszabadságon.

Tulajdonságok:
Fajta: Ember
Kaszt: Türhő
Szint: 11

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 01, 2017 8:28 am

Nehezen tér vissza belém a tudat. Az imént még a ház vendégeként egy deci vöröset kortyolgattam, majd jött a teljes blackout. Iszonyatosan zúg a fejem. 

Eddig ismeretlen információk cikáznak bennem, majd szétfeszítenek; mintha egy harmincas méretű körömcipőt húztam volna a negyvenhármas lábamra.

Az a rohadék pultos, biztosan megmérgezett! 

Bár ha jobban végiggondolom, talán az is szerepet játszhatott a dologban, hogy soha nem iszom. ÁÁÁ, az új létformám. A robotzsaru-xenomorph valószínűleg még soha nem találkozott azt alkohollal. Erre oda kell figyelnem a jövőben. Be kell látnom, hogy nem bírom a szeszes italokat.

Lassan visszatér belém az élet. Teljesen fel vagyok töltve energiával, és ez akkor is biztató, ha deréktájon kicsit sajgok, és kissé bizonytalan vagyok. Jobb lesz csendben maradni, és észhez térni.

Azt hiszem álmodtam is, arra ébredhettem fel, hogy elaludtam. Álmomban, a kocsma forgatagában egyetlen zöld aurát figyeltem, ami vonzott magához, majd egy távoli bolygót láttam. Utána egy olyan társaság tagja lettem, akiket összeköt a kalandvágy.

Most pedig, amikor öntudatra ébredtem egy kis légkondicionált szobában, egy név visszhangzik bennem:

„Bajkon Úr…”


Meg kell őt találnom!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.druidaborealis.com
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 01, 2017 12:14 pm

@Majszter Plejbász: ahogy látod, a csapatból egyedül te vagy beszámítható állapotban. A rodián éppen új dalt komponál, ehhez a szívócsöves ujjait ütemesen a asztallapon cuppogtatja. Az egész olyan, mint amikor egy csomó eldugult vécét próbálnának egyszerre kidugítani vécépumpával. És akármennyire is nem akarod, de ebből is azt a vacak számot hallod ki...


@Weesk Glubja: nahát, ez egészen jó! - gondolod. Cupp - cupp - cucupp --- cucucucucucucucucucuppp.... - ebből biztos meggazdulok... - gumiszerű homlokodat ráncolva nézel szét, hogy mit is keresel te, a nagy művész itt a pórnép között, hogy alamizsnáért kuncsorogj megbízásokért...?


@Kunkli Ferenc: érzel némi sajgást a hátad közepéből, mintha valaki az egyik, még igazán fel sem felfedezett testnyílásodon szívta volna ki belőled az energiát... de egyelőre nem gyanúsítsz senkit, lehet hogy csak a "vörös"-be kevert szódabikarbóna egy újabb mellékhatásától szenvedsz. Világéletedben utáltad a szódabikarbónát (különben is, milyen hülye név ez? Szóda vagy bika, döntsék már el...), elképzelhető hogy a xenos kívánság hatására sebezhetővé váltál erre az anyagra (pick added: vulnerable to szódabikarbona), na hiszen, ettől még nyugodtan fogsz aludni, legfeljebb a szódásszifonoktól kell tartanod...

@Mindenki:
- Hm, elérkeztünk a lényegi kérdésekhez. Mennyi az annyi, milyen határidővel... - dörzsölgeti a tenyerét Bél, látjátok rajta, hogy ez a kedvenc része. - Legyen mondjuk 100 kredit fejenként, ha öt napon belül visszahozzátok a csét. Az xp-ből ugyanannyi, az esetleges egyéb lootokat pedig a teljesítéstől függően bónuszba tudom adni, személyre szabott díjazásként. Áll az alku, uraim?

Hm, érzékelitek, hogy nagyon alulról indított, ki lehet még hajtani belőle némi plusz zsét, csak ügyesen kell hozzáfogni...
(@Kunkli Ferenc, @Weesk Glubja: negotitation check d20-szal, ha 10 felett dobsz, akkor esetleg van esélyed meggyőzni Bélt némi plusz juttatásról. @Majszter Plejbász: ugyanez, csak a célszám 8, mert van némi elfelejtett/eltagadott vérvonalbeli plusz módosítód...)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Negró Hulknblack
Meteorbringers Team member
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Porosházán, kényszerszabadságon.

Tulajdonságok:
Fajta: Ember
Kaszt: Türhő
Szint: 11

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 01, 2017 4:27 pm

Negró Hulknblack carried out 1 launched of one d20 (Image not informed.) :
13
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.druidaborealis.com
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 01, 2017 8:07 pm

The member 'Majszter Plejbász' has done the following action : Dices roll
<hr>'d20' : 12


- Meg kell monnyam Mr. Bél nagyon jó ajánlatnak tűnik és már-már hajlok is rá, hogy igent mondjak. De tudja az előző pendriveos felajánlása szeget ütött a fejembe. Ha esetleg megtoldaná egy kedvezményes hozzáféréssel a Storehoz, és gondoskodna a kis csapatunk elszállításáról  a Csontos hegység környékére, az sokat segítene, és talán a ritkás és sokat rágott bajszom is talán újra nőne tőle. Nem akarom én túlfeszíteni a húrt, nem pénzt, hanem szívességet kérek. A magafajta „úri” goblin biztos meg tud pár követ mozdítani egy ingyenes kuponért a SpellStoreban és a gépjárműparkjából egy kényelmes személyautót- ránézek a böhöm nagy robotízére - vagy talán egy szakadt UAZT vagy ápgrédelt IFÁT a rendelkezésünkre tud bocsájtani. A maga érdekében mondom mindezt, hisz, ha mi kezdünk el személyszállításra alkalmas járművet keresni, az idő. Ön mindezt egy telefonnal megoldja…A bónusz lootok és egyéb juttatás is jól hangzik, de erre inkább a munka végén térjünk vissza...(levegővétel)...Nos mélyen tisztelt Goblin úr, ha ezeket a semmiségeket rendelkezésünkre bocsájtja, részemről nem lesz akadálya, hogy visszahozzam Önnek a szeretve tisztelet és megbecsült családi szerszámát! – Mondom mindezt egy szuszra és a vége felé már vörösen hörögve Megesküszöm mindenre, ami varázslós meg medzsikes, hogy a következő szintlépésnél tuti felveszem a meggyőzést, mert anélkül egy efféle nagyobb monológ kicsinálja a pipadohánytól fekete tüdőmet.
Azért tuti, ami biztos az asztal alatt keresztbe rakom az ujjaim, hátha ez az ősi mágia fog ezen a rút varangyon… Az még mindig nem tiszta számomra, hogy mér nem fizeti ki azt a nyamvadt 200 kreditet és miért bérel fel minket alsó hangon 300 k.-ért?
Nem én vagyok a megbízó és ha ez neki megéri, akkor tuti akkor mutyi van benne. Minimum akkora, mint, a Waterworldi magasugrótoronyban, ami híresen a legnagyobb mutyi volt, amibe a Birodalom csak beletette a kezét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 01, 2017 9:09 pm

@Majszer Plejbasz:
Látod, hogy a hobo az asztalon kopogva hallgatja végig türelmetlenül egy szuszra végigmondott cikornyás mondataidat, de a végén a kopogás abbamarad, és akkor már tudod, hogy nyertél.
- Rendben van - mondja - van itt hátul gazban ratrod, egy 57-es rövidplatós Ford kisteher, amivel még a megboldogult jóatyám hordta a ganét, amikor répatermesztéssel próbálkozott. Azt elvihetitek, bár szerintem nem fog kelleni, mert valószínűleg itt lesz a városban a csé. Nem nagyon kell elutaznotok a Csontosba, nincs ott semmi, csak a bányatelep...


- A másik kérésed is teljesíthető - folytatja, majd lekapcsol egy újabb pendrive-ot a nyakláncáról - ezen van egy kupon, amit 30-áig beválthatsz a MageStore Charming&Enchanting szekciójában. Egy 2. szintű vagy két 1. szintű spellt tudsz bevásárolni belőle vagy egy dlc-t egy harmadik szintűhöz, bár gondolom ilyen nem sok van a tableteden...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Negró Hulknblack
Meteorbringers Team member
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Porosházán, kényszerszabadságon.

Tulajdonságok:
Fajta: Ember
Kaszt: Türhő
Szint: 11

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Szer. Aug. 02, 2017 11:41 pm

Áhá!!!



A társam szavai elégedettséggel töltenek el.

Forr bennem a vágy, hogy megmutassam mire is vagyok képes, mondjuk, azzal nem feltétlenül vagyok tisztában, hogy mindent, amire képesnek érzem magam, valóban képes vagyok-e.



Kaland, megmérettetés, és önmegvalósítás. Nem rossz kombináció. Valakit már nagyon szájon vágnék. És itt dorombol bennem valami eleddig ismeretlen érzés is.



Mintha valaki nagyon távolról szólítana.



A Lyuk említésekor belémvágódott valami. Oda kell mennem, mert vár ott rám egy feladat. Mennem kell, de mindenképpen vinnem kell egy kolodóriai bikacsököt.



„A Torozon szájában pihen a féktelen Morohunor, az Eszköz. Hozd haza, hozd vissza hozzám.” – visszhangzik bennem.



A hang selymes és dallamos. Kecses és ellentmondást nem tűrő. Már-már kellemetlen. Szólnom kell.


- Mr. Bél! – szólalok meg határozottan – Társam kérését csak megerősíthetem, de kiegészíteném. Szükségem van egy kolodóriai bikacsökre. Bocsássa rendelkezésemre, és a felajánlott jussért cserébe leszállítjuk a cuccot. – Ő kérdőn néz rám, de folytatom – Ha kell egyedül is elhozom Önnek a csét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.druidaborealis.com
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Csüt. Aug. 03, 2017 6:27 am

@Kukli Ferenc:
Bél vakargatja egy kicsit a fejét, majd így szól:
- Kolodóriai momentán nincs, de van egy monodóriai. Sajnos azt is össze péintezte az uncsitesóm, amikor éppen taggernek képzelte magát... - int Ovinak a félorknak, mire az a kezedbe nyom egy nagyon színes, elég nehéz de rugalmas tárgyat. Tele van graffitikkel, ahogy jobban megnézed talán "HulkBone" lehet a tagger neve, de eléggé kezdetleges a stílusa. A hobo folytatja: - Neve is van a szerszámnak, úgy hívják Hálkbón. Családi emlék, szóval hozd vissza a küldi után, addigra szerzek neked egy igazi matt kolodóriai cuccot...

@Mindenki:
Bél kiterelget benneteket a hátsó ajtón, és közben már utasításokat osztogat Ovinak, hogy hogyan fékezzék meg a kint lassan eszkalálódó konfliktushelyzetet. Odakint egyből a kertbe juttok, ahol a bent már megismert Matyi bácsi, az öreg mindenes, épp az egyik robotmaci rugóit próbálja egy csavarhúzóval feszesre húzni. A maci persze közben veszettül rúgkapál. Hátul meglátjátok az 57-es kistehert is, félig a fűbe rohadva.

Az öreg kérésetekre végigmér benneteket majd azt mondja, hogy 30 "jurójér' " bepöccenti nektek a kocsit. Kicsengettek neki 30 kreditet (-10 kredit/kopf), mire elbattyog, hoz egy kanna benzint meg egy új aksit, molyol egy kicsit, majd beindítja a rozsdás jószágot. Kitolattok vele a kertből, és már indulnátok is dolgotokra, amikor egy koros, de láthatóan jó karbantartott Niva állja el az utatokat. Hófehér oldalán nagy kék betűk hirdetik büszkén a tulajdonosait: POLGÁRŐRSÉG.
Egy korosabb/pohosabb és egy nyápic ugribugri pasas szál ki a járműből, a szokásos polgárőr felszerelésben feszítve: sötét alj, fehér vasalt ing, tenyérnyi széles katonai raktárból bugázott altiszti öv, rajta gázspréy. Az öregnél bikacsök van, a fiatalabbik pedig egy gonosz kinézetű kobrát szorongat a kezében.
- Na fiúk, pattanjatok ki abból a járgányból - lép hozzátok oda az öreg. Szemlátomást ő a falkavezér. -Személyi papírokat, kocsi papírjait, vállalkozóit, TB-kártyát és a Polgárőrség Által Kiállított Helyi Kalandozói Engedélyt adsza ide nekem, ellenőrzésre! - az utolsóról még csak nem is hallottatok, és nagy valószínűséggel nincs is ilyen, de látszik a két tag arcán, hogy leginkább kötekedni akar (Perception check success). A benti hirigből elinaltak, és úgy gondolják, hogy a kis kezdő nulladik szintűekkel majd idekint lehet emberkedni...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Vas. Aug. 06, 2017 8:59 pm

Húdepöpec, kapunk egy verdát! - gondolom nagy büszkén és a lelkesedésem egészen addig tart míg meg nem látom az öreget, ahogy sufnituningolja a robotmedvét.  A szaki láthatóan  ura a helyzetnek, bár kérésünkre unottan hagyja abba a barkácsolást és egy olyan ronccsal áll elő, amit még talán a Teremtés idején használtak.
hogy az a megváló büdös- morgom magamban – ezzel aztán nem fogunk krúzolni a város menő negyedeibe… talán ez nem is olyan fontos nézek hátra társaimra, az egyik belemerült a komponálásba, szájszervével még mindig cuppogó hangokat hallat, a másik nagy barom meg valami szent küldetésről hadovált. Anyám, ezekkel kell megtaláljam a neves vagy inkább átkos goblin családi kincsét?
A roncsot pikkpakk helyre rakja az öreg, ugyan pár egeret magamnak kell kikergessek a kaszniból, de nah nem válogatunk első azaz nulladik szinten. A biztonság kedvéért megtartom azt az alkanyi rozsdás vasat, amivel az egerek útját kiadtam (Item gained: Rusty Ironbar).

A Gut’s Internal Shipping felirat jól megkopott a kocsi oldalán, még ez a szerencse, az már kevésbé, hogy a szag nem szállt el az idővel hanem megért. Olyan büdös van, mint a neves ork isten valagában, de ez már a mi kocsink.
Beülök a kormánykerék elé és ráadom a gyújtást, fekete füstöt pöfögve indulunk, jobbomon a művészbogárral, a platón meg a harcias kinézetű nemtommilyen idegen. Volt egy kis harc ki vezesse a járgány, de miután Feri nem fért be a vezetőfülkébe, a másik hülyének meg hozzáragadtak az ujjai a meleg fémhez elnyertem ezt a remek pozíciót.

A tabletet kirakom az ablakra, és elindítom a GPS alkalmazást. A régi rágó, amit valami suhanc nyomott oda, vagy netán a Bél család jeles tagja köpte ki, jól fogja a táblagépet és az akadozó mobilnet kis késéssel mutatja az irányt.
A POLGÁRŐRSÉG váratlanul utunkat állja és a tényállás szerint akadékoskodnak, mint ahogy szokták.  Hogy a bőr hűljön a képükre és aztán…. – nem fejezem be a káromkodásom, mikor a végére érnek a mondvacsinált papírok listájának.
Izzadva vakarom a fejem az idő érlelte trágya meg nem igazán serkenti a gondolataimat.

- Egy pillanat „biztos urak” minnyá adom a papírokat!  - kiáltom és közben oldalba bökőm az anyóson Weekset, hogy csináljon mán valamit. A biztonság kedvéért a tetőre is rávágok, hátha Feri is felfigyel rá...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Isithieländé
Meteorbringers Team Associate
avatar

Hozzászólások száma : 144
Tartózkodási hely : Lélekkel a purgatóriumban

Tulajdonságok:
Fajta: Undead blood elf
Kaszt: Undead berserker
Szint: III

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Hétf. Aug. 07, 2017 1:39 am

Affenébe. Ezek itt álbürokráciával fenyegetődznek mikor én védtelenül tíz ujjal rácuppantam az  anyósülés melletti ablakra? Ráadásul a Majszter is engem bököd, hogy oldjam meg. Najó sokszor játszottam már nem éppen legálisan. Szerintem ezt is meg tudom oldani.
Elsőként megpróbálom lecuppantani az ujjaimat az ablakról aminek az lesz a vége, hogy az egész ablakot sikerül kikapnom egyben. Na mindegy. Magam előtt tartva az átlátszó üveget (Így úgy nézek ki mint egy múmia aki az előre nyújtott kezekkel lépked.) odalépek a biztosurakhoz.
-Jónapot kívánok. Az MNzDnD5e alapján nagy szörnyet szállító gépjármű megállítási engedélyük van? A csomagunkat tekintve -bökök a platón ácsorgó dögre.-Szükségük lesz rá. Továbbá tudják-e, hogy mivel mi most hivatásos kalandozókat állítottak meg munkavégzés következtében ezért enkántörnek minősülnek. Namost erre van írásos engedélyük a megfelelő Gygax és Vogon pecsétekkel? Egyáltalán rendelkeznek-e az ShCoC által kiírt a polgárőrök számára mindenképp fontos dolgokkal? Ugyanis jelezném, hogyha ezekkel nem rendelkeznek akkor az új polgárőrfeljelentő appomat hasznosítani is fogom. Persze csak ha nem hagynak minket távozni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Hétf. Aug. 07, 2017 8:08 am

@Weesk Glubja:
Rád néz az idősebbik polgárőr, majd odafordul a társához:
- Miről vartyog ez? - majd vissza hozzád: - Ti vagytok az enkántőr! Egy kalapácsfejű, egy zöld izé, meg egy sunyi döbrögi! Mi csak védjük a hont! - végül is nézőpont kérdése a dolog, akár igaza is lehetne... de nincs. A nagy világégések általában mindig így kezdődtek, hogy mindenki azt hitte, neki van igaza. Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam... a nagy francokat.
Int a társának az öreg, mire a nyikhaj lecseréli a kobrát egy gonosz kinézetű baseball ütőre. Ahogy meglendíti, te önkéntelenül magad elé kapod a kezed az ablakkal, és várod az üveg reccsenését és az azt követő fájdalmat... De nem ez történik: hirtelen kb. egy métert csúszol hátra a laza talajon. A kezed még meglepőbb dolgot tett: az ujjaid végén lévő szívócsonkok egyszerűen KITÁGULTAK, és elnyelték az ütés energiáját. A kezed ugyan rövidebb (tömörebb) lett, és alig látsz át az üvegen a sok zöld tapasz között, de legalább belátni most már a csuklódig. Örülsz, hogy megúsztad az első csapást, bár mostani állapotod (értsd betekintés az intim testtájak mentén) eléggé az illem ellen való rodián körökben...

@Majszter Plejbász:
Vakargatod a fejed a bűzben, a pohos öreg viszont cselekszik: mindenféle kriszkrakszokat rajzol a bikacsökével a levegőbe, majd egy lendületes ütéssel beveri a vezetőoldali üveget.
Az üvegszilánk ellep mindent: érzed hogy néhány kisebb vágás keletkezik a karodon, amit reflexszerűen magad elé kaptál. Egy gyors pillantás a tükörbe, hogy megnézd minden rendben van-e, amikor is rémülten szembesülsz a ténnyel: kackiás bajuszod már nem kackiás többé, pont az utolsó 3 mm-nyi kackiát sikerült levágni az egyik repülő törmeléknek. Egy másik meg a tabletedbe fúródott, ami bár úgy tűnik, a működésében nem akadályozza, viszont a használtpiaci értékét jelentősen lecsökkentette... érzed, hogy véred elkezd forrni, és hiába az önuralom, a döbrögis neveltetés kezd előjönni belőled: hogy is van az a régi mondás, hogy ezt háromszor kapja vissza kelmed...?

@Kunkli Ferenc:
Látod, hogy a rodián egy rendőri pajzzsal tartja vissza a vagdalkozó ellenfelét, a másik viszont harci pózba merevedik, és egy sokak által ismert harci technikával: "A Részeg Alkesz Leveri A Poharat", belerobbantja a majszter arcába a szélvédőt.
Állj! De hát honnan tudom én hogy milyen mozdulatsor volt ez? - villan át a gondolataidon. Hiszen te nem jártál harci edzésekre, te csak egy kábeltv-szerelő vagy - igaz, mindig is imádtad a "Böllér visszatér" című sorozatot, aminek második évadjában pont egy bikacsök-harcművész volt a főellenfél... Megpróbálod, és hibátlanul utánozod a mozdulatot, mire rájössz, hogy nem te tudod, hanem a tested emlékszik rá (Perk added: Martial arts of bikacsök, level 1). Elpróbálsz még egy-két technikát: "Biciklivel Hazafelé Fél Liter Pálinka Után", "Nem Adja A Gép A Cseresznyét!", "Kőműves Lapáttámasztás" - ez utóbbi különösen nehéz, igazi egyensúlygyakorlat, de ez is megy hibátlanul.
Ahogy gyakorolsz a platón, egyszer csak gunyoros hangot hallasz lentről:
- Táncolsz még egy darabig, vagy lejössz, hogy megküzdjünk mint férfi a ... ööö... izével? -
látod, hogy az öreg polgárőr lent vár rád, a klasszikus "Messziről Célzok A Piszoárba, Mert Tócsa Van Körötte" pózban. Nosza, ez kihívás, most kipróbálhatod magad...!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Hétf. Aug. 07, 2017 3:55 pm

- ÁÁÁ! A több hónapja növesztett és olajozott bajszom! Ezért meglakolsz te vén trotyli! – elkapom a tabletet és egy rövid harc után a rágóval (Str check vs chewing gum: success) a kezemben szorongatott a bepókhálósodott kijelzőt. Még ez is!
- Na majd minnyá úgy megvarázsollak, hogy kiújul a csúzod tata! – nagy lelkesen rányomok a MageStore alkalmazásra, az meg loadingol…

Dühösen, a méregtől vörös fejjel belerúgok a ganészállító rozsdás ajtajába és nagyot reccsenve kiszakadt, majd eldől. Ha szerencsém van akkor a pohos vén bajuszcincáló lábujjára. (Enemy reflex check!)

A szaros tablet még mindig tőt, nesze neked varászlás! Anyám megmondta, hogy nem nekem való ez a Döbrögi szakma és inkább legyek pék vagy postás. Felkapom az Egérkergetőt és haragosan kipattanok a trágyaszagú járgányból egyik kezemben a rozsdás vassal, másikban a tablettel. Azonban… 
Sajnos mi bajszosok, olyanok vagyunk, mint a macskák. ha egy kicsit megkurtítják az egyensúlyszervünket, akkor megyünk aztán mindenfelé… A harcias kipattanás még egész jól sikerült, de a vízszintes talaj lejteni kezd és teljes lendülettel vágódok az öregbe táblagépestől, vasastól és bajszostól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Negró Hulknblack
Meteorbringers Team member
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Porosházán, kényszerszabadságon.

Tulajdonságok:
Fajta: Ember
Kaszt: Türhő
Szint: 11

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 08, 2017 9:51 am

-          Végre egy kis akcióóóóóóóóóó! – vetem alá magam a járgány tetejéről!
Izzik bennem a harci vágy, nem is éreztem még ezt ezelőtt. Azt hiszem leesett a vörös köd. Körben, a távoli horizont, és a bámészkodók kusza tömege is egy vörös color overlayt kapott. 

Ezen azért érdemes elmerengeni… Az ég is vöröses árnyalatú, a felhők pedig rózsaszínűek. Ezek szerint akkor a színkeverés működik így is? Kellene keresni valami sárgát! IGEN! Narancssárga lett. Világoskék kellene. De azt most nem találok… Biztosan azért, mert barnának látom. Vagy kéne állítani a kontraszton. Vagy egy kicsit a brájtneszen is. Na mindegy, elvégre a zöld üvegben fekete a bor! A bor pedig… Forr a vérem! Mindenkit széjjel fogok tépni!
Öles léptekkel állok egy helyben. Hihetetlenül gyorsan nem csinálok semmi hirtelent. De valami nagyon zavar. Ennyire lüktetne bennem a tettvágy?
Igen… Határozottan villog a szemem sarkában valami. Mi a fene lehet ez? Hm. Mintha valamiféle kurzor tűnne fel, majd el..
Gondolatban gépelni kezdek, közben látom a velem szemben állok értetlen tekintetét. De nincs időm most erre. Hogy is volt?
run.exe – halk bipp. – enter.
·         syntax error
 
Működik csak rossz a parancs!!!
 
help.exe – megnyugtató pittyenés… Lefut a világ a szememelőtt… Uramisten… Mennyi parancs!
help.exe /p – aham… Miket tudhatok még? Mekkora IstennégyzetJézus vagyok!!!
 
checksystem.exe – megint a chill-anó kellemes hang.
·         System checking is running.
 
Basszus!!!!!!!!!!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.druidaborealis.com
Leonidas
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 386
Tartózkodási hely : BadSector, DS-101 rendszer

Tulajdonságok:
Fajta: Elf
Kaszt: Íjászféle
Szint: Negydik

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 08, 2017 5:02 pm

Enemy reflex check
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Majszter Plejbász
Meteorbringers Team Founder
avatar

Hozzászólások száma : 420
Tartózkodási hely : Porosháza városa, de inkább a koszfészek lenne jobb szó

Tulajdonságok:
Fajta: Mesélő- Játékos
Kaszt: OKJ-s Varászló
Szint: Első

TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   Kedd Aug. 08, 2017 5:02 pm

The member 'Leonidas' has done the following action : Dices roll


'd20' : 20
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése https://www.wattpad.com/user/GaborBacsai
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Viva reVIVE! - or lets start again   

Vissza az elejére Go down
 
Viva reVIVE! - or lets start again
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Viva Las Vegas!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Online RPG (nemcsak) havereknek :: 
Continue Game
 :: 
New Game - after a year again
-
Ugrás: