3.7 Day of the Roaring Thunder (the time of day when no light from the sun can be seen)

7 Hallucinations or delusions

The member 'Batmanuel' has done the following action : Dices roll

'd10' : 7

Első... második... harmadik... sokadik sokkomból az rángat ki, hogy az egyik jawa szorítja meg a kezemet. Félnek. Nem hibáztatom őket. A tömeg egy része szintén fél, pánikban van, másik része viszont áhitatos eksztázisban várja az istenítéletet. Nu, ezt viszont mi nem várjuk meg.
Hogy is volt? Minket Ernő visz haza, ugye? Hát őt most pont nem látom, de a móló lábánál volt utoljára... amikor még volt móló, szóval arra kéne indulni... kicsit sajnálom itt hagyni a lázadókat, de remek esélyt és motivációt adtam nekik, ha győznek örökké emlékezni fognak rám, ha pedig veszítenek... nos azt jobb lesz nem megvárni.
Látva eltökéltségemet a többi Jawa is megfogja egymás kezét és élő láncot alkotva elindul... nánk, mert ekkor valaki megragadja a másik kezem és a szöges ellentétes irányba rángat minket.
Ahogy végigtörünk a tömegen... és hullákon... és hamukupacokon... és agyontaposott szerencsétleneken... az egyik villám közvetlenül mellettünk csap le egy fickóra, akinek a sapkájából drótok állnak ki... valamiért hirtelen sokkal súlyosabbnak érzem a zsebem. Bizony, akin ilyen van, az nem ússza meg de mi még talán igen...
Leó vezeti az emberi láncunkat, ami 8 főből áll... bár élek a gyanúperrel, hogy ebből egyedül én vagyok ember, én is csak félig, mert a másik felem az Vámpír-gyümölcs-denevér-gyümölcs-vámpír-denevér-de-ne-most-taglaljuk-ezt-ki.... Ő a dokit húzza, akibe Isithieländé kapaszkodik, s szrítja az én csuklómat is, hogy el ne szakadjunk, én meg fogom Ozzy kezét, és Oz fogja Íziz kezét és ő pedig Hóruz kezét, aki Rezet vonszolja maga után... Igen... talán ha ezt a négy kis mazsolát megmentem, azzal könnyíthetek a lelkemen..., de miért megyünk rossz irányba?
Miközben egyre inkább fogynak az élő emberek a téren, igencsak közel érünk Lári-fári szobrához. Az utolsó élő személyt rajtunk kívül, úgy 20 méteres körzetben most üti agyon egy villám... ez is sisakos volt, csoda hogy eddig húzta.
- Földre legugolni, karokat szorosan magunk mellett tartani! - kiáltom a betanult szöveget... azért Gothamban is gyakori volt a rossz idő... De se előttem, se mögöttem nem enngedik el a kezem, és így nehéz kivitelezni. Miközben görnyednék le, berántanak a szobor tövébe.
- Megőrültetek? - kezdem - Ez a Lámpás Jack bronzból van és a bronz meg ugye vezeti a... - ekkor egy hatalmas villám zúg bele a szoborba, mintegy megerősítésként ahhoz amit mondtam, majd még egy, és még egy, és... még mindig élünk... baszki.

A tér túloldalán, kisvártatva Veszter felfedez minket, mint közel, s távol az egyetlen túlélőket, akik élnek még... és nem menekültek be az épületek közé... Jobb kezét az égnek emeli, ahogy egy villámot hív le bele, és speciális Tájcsí mozdulatokkal elvezeti a gyomra előtt, átveszi a másik kezébe, és a bal mutatóujjával felénk mutatva útnak ereszti a dörgedelmes istennyilát felénk, és nincs az az Isten, aki haragjától megmentene most. Azaz biztos van, mert megírtam ezeket a sorozatokat, de most tényleg mi baja van a ketrecfejűnek velünk?
Ösztönösen szemünk elé kapjuk a kezünket, ahogy a vakító fénysugár... ami technikailag az ionizált levegőn áthaladó töltés által felhevített gázplazma, ami... ami senkit nem érdekel...

Szóval a matató ménkű pár pillanatig még cikázik előttünk, majd becsap egyenesen a doki kezébe... vagyis egészen pontosan a kezén lévő jelbe... illetve ebben a pillanatban a csóva másik végén lévő csóka is repül pár métert hátra. A dokinak lerobban a fejéről a sapka, s az haja égnek áll, mint egy bizonyos híres fizikusnak. Lábain eldurrannak a csizmák, mint két lufi. Pupillái pedig ponttá szűkülnek össze, mint aki valamit nagyon benézett. De legalább állva marad és közöttünk.

A hátunk mögött pedig valaki megköszörüli a torkát. Talán a szobor? Talán Ernő? Talán mag a magasságosságos CULCU?
Talán megtudjuk, ha megfordulunk.

Ahogy haladunk az emlékmű felé, hátranézek, és látom hogy fogjuk egymás kezét mint az ovisok. Nem tartom túl jó ötletnek az élőláncot, mert bár ugye így nem veszíthetjük el egymást, viszont az életünket annál könnyebben. Az emberek és egyéb kreatúrák által birtokolt testek ugye nagy arányában vezetik az áramot, ami akár teljes csapat végét is jelenthetik gumicsizmák ide vagy oda...

Ráadásul itt ez a sok kis java is, csak koloncnak, és persze az utolsót Réznek hívják, ami nem jó ómen itt a villámcsapások között... -Utini, utini! - kiáltok rájuk az egyetlen általam ismert javanéz szót ismételgetve, hogy takarodjanak. De látom hogy nagyon erősen csimpaszkodnak Manuba, a kis szemük meg pirosan villogva világít, biztos nagyon be vannak tojva... elképzelem, milyen színű lenne a szemük, ha éppen a torkukon húznám végig a késemet... biztos visítanának rendesen... állj, ez nem én vagyok, úriamatyám, hát mik jutnak már eszembe???

Szerencsére így is elérjük az emlékművet, miközben a villámok rendesen csapkodnak körülöttünk megtizedelve a bátor halállottósokat. Látom hogy elég szűros szemmel néz ránk Eszter hogy idáig eljutottunk. Megértem a frusztrációját, biztos sokszor röhögték ki kiskorában a lányneve miatt. De persze azért nem kéne villámokat vagdosni az emberhez, csak mert elérte az emlékművet...

És ekkor hirtelen nagyon sok dolog történik: a dokiba belecsap a villám, majd a a hátunk mögött valaki megköszörüli a torkát...

- Na kinek sikerült megoldani questet? Na ki az, aki indulhat a jól megérdemelt pihenőjére a luxusjáratunkkal? - hallom meg az ismerős hangot - Tán csak nem a Leo-féle brancsnak? - ahogy hátranézek, az OrsósTransz ismerős éjgoblinját látom meg, ahogy joviális mosollyal, cigizve támasztja a busz oldalát.

- Gyorsan, fel a buszra, mindenki! - kiáltom, mert látom hogy Veszti minden eddiginél nagyobb több energiát gyűjt össze, még a kezeit is összedörzsölgeti. Felugrálunk, feltámogatjuk a kissé kóválygó dokit, majd jönnének a javak is.

- Őket nem - mondja Orsós - nekik nincs jegyük.

- Akkor te sem jössz - húzom elő a késem, mert rájövök, hogy az éjgoblint még a kis fosztogatóknál is jobban utálom. Motyog kicsit a bliccelésről, meg a hivatalos személy elleni erőszakról, miközben Rézék fespuriznak és beülnek a hátsó ülésre. Csak a villogó szemük látszik ki a háttámlák mögül.

- Jól van, jól van, akkor legyen így, de több menekültet nem engedek fel, az ajtók záródnak! 4.0-ás járat indul! Úticél... mi is legyen az úticél?

- Hát az Origó, Origófalva, Tibi kocsmája, természetesen, ahonnan elhoztál minket!

- Oké, de mikor?

Hm, ezen még nem is gondolkodtam. Tibi kocsmája felrobbant, jórészt a mi hibánkból. Kb. két hónap, mire a biztosító fizet, még egy félév, mire felépül az új kricsmi, aztán, még egy év, mire megnyugszik a kétfejű...

- Két évvel robbanás után tudnál minket vinni?

A téren fel alá csámborgás nem esik igazán jól, próbáljuk kikerülni a villámokat, de abban a pillanataban amikor Dagon felébred, enyhe őrület lesz úrrá rajtam.

7 Hallucinations or delusions...

Tévképzeteim támadnak, halottakat látom magam körül, de eddig is láttam őket, de ezek most járnak. Nem zombik, csak járnak, mintha csak Padlási síkon szűntek volna meg létezni. Úristen, az asztrál hallucinációim egyre erősebbek.

- Valaki vágja ezt le rólam! - ordítok fel és mutatok a 6. ujjamra.
- Mi történik velem?!

Túl régóta vagyok itt, az őrület kezd felemészteni. Egyre nehezebb megkülönböztetnem a valóságot a látomásokkal, hallucinációkkal és egyéb víziókkal teletűzdelt világban.

A következő pillanatban azon kapom magam hogy tinipicsa módjára kéz a kézben, emberi láncot alkotva hasítunk át a hullahalmon a tér közepe felé a szoborhoz. Már majdnem biztonságba érünk, amikor egy irányított villámcsapás fénye tűnik fel. Próbáljuk az arcunkat védeni a kezünkkel, mintha az bármit is érne, de a villám mindenkit sorra kikerül és egyenesen felém tart.

Ez vizony nem a lottó, egyenesen a jobb kézfejemen található stigmába csapódik, átfut a testemen, lerepíti a fém bilit a fejemról, de a gumi szigetelésnek hála nem rogyok össze, legalábbis erre gondolok, de a következő pillanatban fáradt luftballon ódjára pukkan szét rajtam megszüntetve a szigetelést és a villám még mindig áramlik a testembe. Érzem ahogy átjár az energia, mintha átvenném az uralmat 10.000 volt fölött és egy kisebb erőkifejtés hatására az indító fél elszenesedett rongybabaként vágódik hátra.

A villámlás elmúlt, érzem, hogy túltöltődtem, a testem nem képes feldolgozni ekkora energiát. Mintha megvakulnék, de érzem, hogy csak befordultak a szemeim és majd szétfeszülök a statikus töltéstől. Nehezen állok a lábamon, kezd úrrá lenni rajtam a gyengeség. Egyre jobban fáj, feszít belülrő. Amikor már nem bírom tovább fájdalmasan felüvöltők és a bennem túltengő energia nova-ként borítja el a főteret, letarolva mindent low resistance szervezetet.

A szobor kettéhasad a kisülés következtében és a kezemen fénylő jel egyfajta kötést hoz létre vele. Ekkor már a földön térdelem kínomban. A kapcsolat megszűnésekor újabb nova indul útjára. Minden csendes, csak a nem túl távoli tengeri csata morajlása zavarja a mély meditációt. Ernyedt testem a térdén támaszkodva epikus küzdelmet vív a szétrobbanással. Senki nem mer hozzámérni, az se biztos van-e körülettem élő ember. Elvesztettem az uralmat, testem remeg és krisztusi pózba feszülve felemelkedik a levegőbe.

Ernő hangját vélem felfedezni a háttérben, mintha mormogna valamit.
- Mondtam, hogy hazajuttatlak. Fura kézmozdulatokat végrehajtva ő is megkínál egy adag elektromos töltéssel. A statikus kisülések hatására a stigmám eltűnik a kezemről és egy kéken villódzó térkaput nyit a már földön fekvő testem fölött. Szemem sarkából érzékelem a fényeket és Ernő csalfa mosolyra húzott száját, de a többieket nem látom. Mielőtt elájulnék, az utolsó kép Leo arca, ahogy fölöttem áll kormos arccal és megtépázott ruhában.

@Batmanuel:

Miközben Leo alkudozik a undok éjgoblinnal, a javák ügyében és mindenki beszállt lépnél át a dimenziókapun a busz felé de egy kéz visszatart. Visszafordulva a szőke srácot látod mellette a róka

- Várj, még ne menj el. Te rendes voltál velem és a bárány nagyon jól viselkedik - mondja -  tessék hoztam én is valamit neked. Ez a kalap szerintem jól fog állni neked; és egy amolyan régi vágású kalapot ad át.  


- Szia - búcsúzik - nekünk még itt dolgunk van, de egyszer meglátogathasz a bolygómon, meg fogod ismerni mert ez a legkisebb égitest a világon.

Azzal hátat fordít és dacolva a villámokkal és a vízben harcoló Dagonnal elindul a gyár felé aminek a tűzét innen is lehet látni.

Meghatódva állsz a kapu előtt, a merengésből egy rikácsoló hang térít vissza

- Na akkor most jössz vagy itt maradsz meghalni? - mondja kedvesen a busz sofőre.

( New loot: Invisible hat. Only you can see the hat. +1 Charisma, +1 Perception)

Felszállsz a buszra és a négy nálad lévő Júdás aranyat odaveted a gobbónak, aminek darabja egy emberéletbe került. (  -4 judas gold )

- Nesze, a kis csuklyás barátaim viteldíja.

@Party:  

A buszon vagytok és Manuelre vártok csak aki letorpant a kapu ajtajában és megfordul. Mintha beszélgetne valakivel, elmorzsol egy könnycseppet (vagy csak megtörli a szemét?)

Imitálja, hogy feltesz a fejére valamit, ezt az állapotot az éjgoblin sofőr töri meg:

- Na akkor most jössz vagy itt maradsz meghalni?

A denevéremebr még dumál valamit a busz vezetőjével, át ad pár aranyat neki és levágódik az egyik ülésbe.

Az ajtók záródnak és az OrsósTransz dimenzióközi járata megkezdi útját az Origó felé, azt hogy mikor és milyen időben érkeztek az hományos,  a negyedik fejezetbe fogtok érkezni( Fourth Game cycle)

A halványuló dimenziókapuban búcsút intettek Hollópadlásnak, ahol a tűz tovább terjedt a városra de mindez mit se számít az öbölben birkozó isteni entitánsokhoz képest.

3 Physical hysterics or emotional outburst (laughing, crying, ect.)

Hogy a villámok ne érjenek el megpróbálom vérivással elváltoztatni az Aurámat eg yújabb berszelkelést kockáztatva de a kis üvegcsémet mintha lenyúlta volna valaki.
Ebben a pillanatban a tenger mélyének istene hatalmas hullámokat támasztva emelkedik ki a vízből. Ekkor érzek egy hatalmas lökést vagy csak a fejem játszadozik velem? Ránézek a kézemre csupa vér. Majd körülnézek. Minden ami víz volt most vérré vált. Mániákus ordibálásba kezdek.
-VÉR A VÉR ISTENNEK KOPONYÁK A KOPONYA TRÓNRA.
Boldogan ugrálok a vérben. Fölnézek az égre és kitátom a számat.
Ebben a pillanatban minden normalizálódik és újra normálisnak látom a világot úgyhogy az ordítozást is abbahagyom.
-Ho-hová tűnt?
Valaki megránt és kézen fogva vezet. Szó nélkül engedelmeskedem még azt is csak alig észlelem, hogy valaki hátulról elkapja a karomat. Elérünk a tér közepén a szoborhoz bár alig fogom fel. Amint pedig elérjük térdre rogyom és elhányom magam. Szerencsére senki se látja mert mindenki a dokiba csapó villámmal van elfoglalva. Lerogyok a szobor lábához és újra rámjön az ordibálhatnék. Mire valaki betuszkol a buszba.

The member 'Isithieländé' has done the following action : Dices roll

'd10' : 3

Ülünk a buszban, miközben odakint elsuhan mellettünk a sötétség. Örvényként kavargó spirálgalaxisok, minden létező anyagot és információt magukba szippantó óriás fekete lyukak száguldanak el odakint, de az is lehet hogy fordítva, lehet hogy mi száguldunk el mellettük, mi vagyunk odakint és azok vannak idebent... ennek itt és most nincs igazán jelentősége. Az itt-nek és a most-nak sincs jelentősége, a téren és az időn kívül traszndimenziókon átfurakodva haladunk úticélunk felé...

Borzongva szakítom el a pillantásomat a kinti tájról. Eszembe jut az Orsós Laci, a sofőrünk, a kis kötsög őrgoblin indulás utáni figyelmeztetése, hogy sokáig nem szabad az ablakon kifelé bámulni. Valahogy nem az emberi agy számára találták ki a hipertér látványát, könnyen sanity-veszteség lehet belőle, azt meg kösz nem, volt ma már belőle elég.

Társaim sincsenek túl jó állapotban. A doki ugyan alszik, de álmában még mindig rángatózik néha, pont úgy, mint amikor belécsapott a villám. Gondolom újra és újra átéli azt a pillanatot. Isith egyfolytában a kezét bámulja, és még a mindig bolond Manu is komoran néz maga elé, csak olyankor vidul fel egy pillanatra, amikor a hátul karattyoló javák felé pillant...

A kis népség hamar oldódik: ahogy elmúlik a veszély, máris amolyan megmentőféleként tekintenek a kis csapatunkra, elsősorban persze Manura, meg egy kicsit rám is, mert kiálltam értük szembeszállva az OrsósTransz helyi alkalmazottjával. A nagy hála abban áll náluk, hogy mindent kedvezménnyel akarnak eladni nekünk. Akad náluk morzsaporszívó, orrszőrnyíró, kenyérpirító vagy háromféle, meg amit még el tudtak emelni az ajándékgyárból. Elég sok "utini"-t el kell ereszteni, mire megértik hogy nem veszünk semmit és visszakotródnak a hátsó sorba.

A hangulat továbbra is nyomott, az időtlen feketeség sem segít túl sokat a kedélyünkön. Hogy egy kicsit felvidítson, a Orsós Laci bekapcsolja a rádiót, ahol éppen valami régi slágert adnak:


A buszos részt természetesen a rádióval együtt üvölti: "What if God was one of us? Just a stranger on a bus..." közben ránk vigyorogva kacsingat hátra.

És ez így megy végtelenítve, hisz időn és téren kívül vagyunk. "Laci seeggében a f.sz..." - költöm át magamban a nótát, majd ráüvöltök hogy kapcsolja már ki, ha élni akar. Ki tudja hányszor hallottuk már addigra, lehet hogy csak kétszer, de az is lehet, hogy végtelenszer...

Egy pillanattal, de lehet hogy egy örökkévalósággal ez után végre felhangzik az oly várt mondat Orsós szájából: - Origó bolygő, Origófalva, végállomás!