A Majszer álma (jó zsíros pacalpöris vacsi után, amiből kétszer is szedett)

A Majszer álma (jó zsíros pacalpöris vacsi után, amiből kétszer is szedett):

Remek nap ez a mai, olyan, amire már jó előre készültél: 5 szintnyi döbrögi és 3. szintnyi vajda után, ma reggelre végre 1. szintű földesúr lettél! Kellemes hangulatban sétálgatsz az várudvaron, hisz minden dolog klappol végre az életedben: itt ez a csodás kastély, a rengeteg sürgő-forgó szolga, kik mind a te parancsodra lesnek. Egész szorgalmasak is ha azt nézzük, (ma még csak az istállósfiút kellett megbotoztatnod, mert lócitromba léptél az udvaron): a gruntok folyamatosan hordják be a fő épületbe a fát a közeli erdőből az aranyat pedig a bányából, és néhányan már az első barakk falait építik a kis csákányaikkal...


Ahogy sétálgatsz nagy peckesen, azt látod, hogy a kapuőrök sietnek feléd, egy kis emberkét közrefogva. Közelebb érve felismered benne Matyi bácsit, az öreg szakit a Tibi&Norbiból.

- Hát téged meg miféle szellő fújt erre? A múltkor már kifizettem az új AC-pumpát a négylovas hintómba, még a bónusz seggberugást is megkaptad, ha jól emlékszem! - kackiás bajszodat pödörve derülsz az emléken. Az öreg válaszol:

- Igen, emlékszem. - majd lassú mozdulattal az álla alá nyúl, és egy rántással LERÁNTJA AZ ARCÁT. Egy fiatalember néz veled farkasszemet, fehér inge felett sötét kis mellénykével, a fején kis sapkával beletűzve egy libatoll. Oldalán szütyő, amiből egy liba feje kandikál ki.

- Nem Matyi bácsi vagyok - vesz elő egy mogyorófa vesszőt - bár druszám az öreg. Én érted jöttem.

Egy pillanatra mindenki megdermed, de te reagálsz a leggyorsabban, rákiáltasz az őreidre:
- Mire vártok? Kapjátok el a ludast!
A fiú elmosolyodik:
- Én nem egy ludas vagyok. Hanem A Ludas! - A meginduló őrök felé pattint egyet a pálcájával, mire annak hegye kéken felizzik. A két daliás legény jó három métert repül hátra majd elpihen.

Remegve hátrálsz, ahogy azt tekintélyes súlyod engedi. A fiú nagyon nyugodtan, mosolyogva követ, pálcája a háta mögött, de így is hallod, ahogy serceg a vége. A liba már ott totyog mellette, vérszomjas szemekkel követve minden lépésedet.

- Eljöttem hát érted, hogy megfizessek a bűneidért!
- De hát édes öcsém, én nem is csináltam semmit! - ahogy hátrálsz, hirtelen seggre esel. Látod, hogy már megint a lócitromban csúsztál el. Az a senkiházi lovászfiú, a verés után sem takarította el...!
- Szóval nem csináltál semmit? Hát ma reggel az istállósfiú? Őt nem vesszőzted meg?

A Ludas meg a libája egyre fenyegetőbben közelednek feléd. A liba kitátja a száját, és látod (mivel egy vonalban vagytok a taknyolásod óta), hogy kis tűzgolyó kezd növekedni a torkában.

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva könyörögsz az életedért:
- De hát ez nem igazság! Én csak megvesszőztem egy kicsit, nem süthetsz meg ezért!

- Tudod te, mennyire tud égetni a mogyorófaevessző? Dehogy tudod. De most háromszorosát kapod vissza! - oda fordul a libához, majd a fülébe súgja: - Dracharys!

A lángok mindent elemésztenek, és te zihálva ébredsz fel.