5.0 Athas (Nothing to offer just the blood, sweat and tears)

Vér, csontok, homok, rabszolgák, a mágiapusztította vörös földjén.
Ideális fegyenctelep a Birodalom ellenségeinek.
Mesterségesen befolyásolt világ amit egy bolygóburok véd a technika vívmányaitól és így fulladnak az ott élők a saját fertőjükbe.
Nem találni szép regéket róla a molyrágta fóliánsokban sem a digitalizált holokazettákban.
A bejegyzések szerint:



Athas valaha egy csodásan szép zöld bolygó volt ahol harmóniában éltek a különböző fajok. Mint minden fantasy környezetben itt is feltűnt a mágia és a fajok egyedfejlődésének köszönhetően létrejöttek a mágiahasználó kasztok.  Eleinte csak próbálgatták és ízlelgették az erejét újonnan felfedezett tudásuknak, de idővel egyre többet és nagyobbat akartak. Amit nem vettek észre, hogy minden egyes varázslat, átok és gyógyítás felemésztet a bolygóból egy kis szeletet. Minél magasabb szintű volt a varázs, annál nagyobb részét tette tökre a bolygónak.  A varázslókat és papokat megfertőzte a hatalom öncélú vágya, a kapzsiság égető szomja mélyen a tudatukba vájva.
Ekkor kezdődött az első és egyben utolsó Mágiaháború a Partok Varázslói és a Chaosium rend között.

Nem tudni meddig tartott ez a harc a hatalomért.

A bolygó kiszáradt, az ásványkincsek eltűntek és mágikus viharok pusztítottak Athason.
A káoszból győztesen egy Kalak nevű varázsló került ki, aki nemsokára máguscsászárrá koronázta magát és átvette a bolygó élhető része felett az uralmat.
A túlélők új kolóniákat alapítottak és legyőzött ellenfeleik csontját használták fegyverként. Új fajok tűntek fel, egyfajta mellékhatásaként a bolygót ért csapásnak.
Értelemmel bíró sáskaharcosok, keselyűszerű madáremberek járták a homokká porladt világot. Néha feltűnt egy-egy fél-óriás és ha igazak a pletykák egyes humaniod fajokban megjelent a sárkányok vére is.


Ezen a bolygón a napi szintű csaták és háborúk természetessé váltak, meg kellett küzdeni minden falat élelemért és csepp vízért a túlélés érdekében.
A lakható részek közt karavánok jártak hatalmas hüllőkön, hogy biztosítsák a két nagyváros Tyr és Urik közt az árucserét, kisebb név nélküli televényeket érintve.

Üdvözöljük nézőinket a „Lúzer vagyok, ments ki innen” új évadjának Athasi különkiadásásban!

A Meteorhozók csapata nagy feladatra válalkozott. Athas, a Birodalom börtönbolygójára mennek, hogy megtörjék a fejükre szállt átkot és pár rémes és visszataszító szörnyet lemészároljanak! Szerencsénkre mi ezt a tévé elől élvezhetjük minden kedd este, és ha tetszik, akkor szavazással eldönthetik, hogy újabb ellenfelek, barátok vagy csak egy váratlan esemény történjen a következő részben.

Nézzük a csapatot, az elején itt van mindjárt Leonidas a kisemmizett elf bányatulajdonos.

Nagy kavargós effekt komputer-grafikával elkészítve, amiből kiemelkedik a Lúzer vagyok, ments ki innen felirata [szokásos logo]. Ezután csend, majd komputeranimációs jelenetek következnek gyors egymás utánban, 4-5 másodperces váltással:
1. jelenet: Leo lenyilazza a DJ-ként működő licset.
2. jelenet: Leo műanyag karddal agyal egy szerencsétlen egyetemistát.
3. jelenet: Leo lézerrel megsüti a földönkívülről érkezett Zohár Jánost.
4. jelenet: Leo elugrik a közelgő atomtöltet elől, háttérben Pista emelkedik ki egy vulkánból - ez speciel fiktív, de jól mutat a képernyőn.]
[A jelenetek közben hősies zene szól:]

Folytatás:
[A képernyő elsötétül, két mp csend és sötétség. A sötétben egy csuklyás árny közeledik, először csak a megfontolt, lassú lépései hallatszanak. Ahogy a kamera elé érkezik, hirtelen fény vetül a csuklya alá, és láthatóvá válik Leo a szokásos borostával, de erős sminkben, eltökélt ábrázattal.]


[Balról sárga fény vetül rá, a kamera szélesebb nézőpontra vált, a kezében láthatóvá válik a bekapcsolt fénykard, ahogy az arca mellé emeli. A kép alsó részén megjelenik a Leonidas felirat, nagyon modern betűkkel, a betűk egyenként bepattanva, TAK-TAK-TAK hangeffekttel jelennek meg.]

Befejezés:
[Az utolsó másodpercekben a sötét képernyő közepén fehér betűkkel jelenik meg egy megjegyzés: "A filmben szereplő karakterek NEM Erő-használók, nincs közük az Jedi-rend illegális szervezeteihez."]

A társa Dr.Casanova Boltar a kiszámíthatalan orvos/tudós.
Behuppan a fotelba, tölt egy kis konyakot és meggyújt egy szivart:
- Áh, üdv, a nevem Dr. Boltar, Dr. Cassanova Boltar. Nem is vettem észre Önöket.
- Kérnek egy pohárkával? Oh, hát persze, hogy nem, de butus vagyok.

A következő percekben előadja a szakavatott és elismert sebész orvost. Egy pillanatnyi képzavar és méla bambulást követően a szemei szinte vérben forognak, amikor falhoz vágja a poharat és a szivart a nyelvén nyomva el vicsorog a kamerába.

Hirtelen újra kisimul az ábrázata és kedélyes mosollyal visszaülve közli, hogy:
- Ez csak mágia volt, pontosabban bűvésztrükk. Ilyen sokoldalú vagyok, tetszik látni? Beleszív a szivarba, hörpint az italból.
- Tudják, miért én vagyok a legalkalmasabb? Mert számomra a lehetséges és a lehetetlen visszavonhatatlanul összemosódik, megalkotva a lehetségtelent.
- Mit nyerhetnek velem? Maga vagyok a meglepetések embere.
Egy pillanatra elfordul, majd a legigézőbb tekintettel néz vissza a kamerába:
- A jelige: Meteorhozók. Szavazzanak ránk! -végül kacsintva köszön el


És végül, de nem utolsó sorban Isithieländé aki jó ideje élvezi a bolygó méltán híres vendégszeretetét.
A tévén megjelenő alakból nem sok látszik. Egy szekérre közötve hever és körülötte emberevő vad félszerzetek vannak.
Karcsú teste halottsápadt és vér borítja.
Kíváncsiak, hogy mi fog következi?  Maradjanak velük és a reklám után megtudják.

Az égből érkező meteor az Isithieländé felfalni akaró szörnyek és a szekér közé érkezik por- és homokfelleget kavarva. A hőtől felhevült siklóburok szétrobbanva leválik, és forró meteordarabokkal, és teríti be a környéket.

@Isithieländé:
A sikló égő darabjai a húsodba és a szekérbe vágodnak. Égett bőr és hússzag terjeng körülötted és a szekér lángra kap.
A kavargó homokból két alalkot látsz előbukani, egy burnuszos elfet és egy anglikán dísztaláros alakot.

Az életben maradt szörnyek és félszerzetek gyanakodva mérgetik a most érkezett alakokat és feléjük indulnak.

Az események gyorsan zajlottak, végre kipróbálhatom a valós meteorral érkezést. Stílusos belépő meg kell hagyni. Beszállunk a golyóbisba és az övek becsatolását követően meg is kezdődik a visszaszámlálás. A testemet hirtelen erő 4g-s nyomás szerencsére benn tartja a reggelimet és csak azon jár az eszem, hogy mi lett Manu-val, miért nem jön velünk és miért nem tudtam elköszönni tőle. A rajta lévő átokról nem is beszélve.

Merengésemet mély fájdalom szakítja félbe. Ahogy közelítunk a bolygó pereme felé, egyre jobban nyomasztja valami a lelkemet. Érzem, hogy az átok egyre erősebben átjár. Szinte csak Sus-Mus hangját hallom a fejemben. Próbálok koncentrálni és az útra figyelni. Beléptünk a légtérbe, egyre melegebb van, szinte már izzadok. Felgyorsulunk és amolyan angolosan csapódunk be a földbe. Kis rázkódás után lehámozzuk magunkról a légzsákokat és kirúgjuk a golyóbis oldalát.

Borzasztó nagy füst és por mindenfelé, az orrfacsaró bűzről nem is beszélve. Megigazítom díszes ruhámat, hát persze hogy ilyen ruha kell ide, nem fognak kiutálni a helyiek vagy minimum megszúrkálni érte. Fegyvereimet kéznél tartva kitántorgok a lvegőre.

Ahogy kezd leszállni a por és már csak a por és az égő tárgyak látványa marad, akkor veszem észre, hogy sikeresen széjjel romboltunk egy békés táborozó csapatot. Az utóbbi években ez szinte már a védjegyünkké vált.

Ekkor veszek észre néhány dühös kiscserkészt, ahogy haragosan kapkodják a tekintetüket, halott barátaikra és rám. Fegyvernek látszó tárgyakat kapnak fel és sarkukban Inix-szel (bizony ám, figyeltem az oktatófilm vetítésekor) üvöltve rohannak felém. Hátranézek, de Leo-t nem látom.

Gondolva egy merészet belépek az Alkonyba, pontosabban csak be akartam lépni, de gyorsan rá kellett jöjjek, hogy bizony itt ez nem megy, legalábbis az első szintre, mélyebbre pedig egyelőre nem tudok menni.

Éppen a fegyveremhez nyúlnék, amikor realizálom, hogy túl közel értek és szinte a derekamig érnek a szerencsétlenek. Nyílpuskámmal megeresztek egy lövést és pont a szeme között találom el a kis jószágot.
[Kill the attackers 1/4]

Szerencsére a többi ettől megtorpan egy pillanatra, így van időm átgondolni a dolgokat, azonban nem számoltam a gyíkkal, aki rendíthetetlenül rohamoz.
Short teleportation successful

Hiába teleportáltam el a támadómtól, sikeresen megfejeltem egy magát álcázó kameradrónt. Krumpliszsákként terülök el a földön. A gyík odalépked és kecsen megtaposva mellkasomat csorgó nyállal tornyosul fölém. Látom a végét a sorozatomnak: Lúzer vagyok, itt temess el...

De nincs vége a sorozatomnak, a gyík felkapja a tekintetét, amikor kard suhogást hall a háttérben. A kis félszerzetek egymás után esnek össze a porban és fejeik szanaszéjjel gurulnak.
[Kill the attackers 4/4]

Kihasználva a gyík pillanatyi figyelmetlenséget, összehangolt támadást intézek a végbele felé csizmámba szerelt dárdahegyekkel, amit a csuklómra erősített rugóskéssel csaktájékon is megtámogatok. Zavart tekintetén látom, hogy ezzel még csak-csak megbékélt volna, de a fejéből kiálló csontvesszők már érzékenyen érintették.

A következő pillanatban Leo áll fölöttem és hanyag eleganciával egy suhintással vágja le a gyík fejét. Éppenhogy elment az arcom mellett a penge, de nem nagyon tudok tiltakozni, mert a jó 200 kilós jószág most rajtam ejtőzik. Leo nézi, hogy aztán ezt mégis hogyan szedjük le, amikor felemelkedik a tetem és odébb repül.

Isith-re hasonlító lény áll felettem a kezét kinyújtva, száját mosolyra emelve:
- Kicsit elkéstetek!

Gyenge sokkot kaptam, rákjárásban iszkolok el a lénytől, amíg a hátamat neki nem vetem valami biztonságosnak, Leo lábának. Isith elmeséli a történetét és hogy igazából nincs félnivalónk. Remegő kézzel letépem a totemét a nyakamból, odadobom neki és kisebb segítséggel feltápászkodom.

Miután a pulzusom ismét normális értékeket mutat csatakiálltásban fakadok ki:
- Ezzzzzaz!

De körbenézve a pusztítást, amit megint okoztunk, csak egy bánatos gondolat hagyja el a számat:
- Akkor most forgatjuk a majmok bolygóját a youtube-ra?

A testemen mindenhol apró lángnyelvek kezdenek nőni ahogy a belém fúródott tűzforró meteordarabkák megízlelik a húsomat. Bár fájdalmat nem érzek elkap az ideg. Egyenlőre csak feltételezem de szerintem az élőholtak nem regenerálódnak. Mivel összekötözött kezeimet mozdítani se tudom ezért bősz fújkálásba kezdek. Az egyik lángnyelv a plusz oxigén hatására igencsak megnő. Ekkor jön hálistennek az a rész, hogy a kötelem is végre elég. Rögtön fölpattanok és levetem magam az égő szekérről egyenesen a homokba és heves hempergőzésbe kezdek. Mikor úgy látom, hogy már sehol se égek. Viszonylag kisebb sebekkel föltápászkodom a földről.

Élőholtságom óta először tudom nyugodtan megvizsgálni a testemet. A hajam teljesen kifehéredett. Bőröm viszont pont ellenkezőleg besötétült.  Én ugyan nem látom de a szemem fehérjét a vörös vette át. Egyszóval cefet ijesztő vagyok.
Ahogy fölemelkedek a porból látom, hogy a másik kettő már végzett a félszerzetek gyakásával. Úgyhogy odalépek a Dokihoz és megpróbálom felsegíteni a földről.
-Kicsit elkéstetek - mondom közben.
A doki ijedtében jó hat métert kúszik hátra két másodperc alatt.
-Hé srácok nyugi. Csak meghaltam. De mostmár minden rendben van.
Azt a furcsa grimaszt amit erre vágtak szavakkal képtelen vagyok leírni úgyhogy inkább részletesebb mesélésbe kezdtem.
-Azután, hogy elvittek rabszolgának, hónapokig majd halálra dolgoztam magam, rendszeresen vertek majd legvégül meg is erőszakoltak. Kalak a mi drága átkunk tulajdonosa valamiért elrabolt. Csakhogy az úton meghaltam és itt jön a probléma. Tudjátok mi tart életben?-kérdem miközben felveszem a doki által odavetett farkasfog nyakláncot a földről és a nyakamba akasztom. – Bezony az átok. Úgyhogy sajnálom srácok de mivel nem akarok agyatlan zombivá változni az átoknak maradnia kell amíg nem találunk más megoldást.

Elbúcsúzok Billtől, aki még egy csontból kifaragott medállal ellátott nyakláncszerűséget nyom a kezembe.

- Búcsúajándék - mondja - tedd a nyakadba, és mindig szerencséd lesz (New item: Bill's Necklace). Nyakamba akasztom (nem történik semmi), és megköszönök neki mindent amit értünk tett a hajó.

- Ugyanmár, - mondja Bill - a hajó üzeni, hogy rég nem szórakozott ilyen jól, mint a pókvadászaton.

MÉg egyszer kezet fogunk, majd bekászálódok a meteor-utánzatba.

----------------------

Néhány perc múlva már a bolygó felszínén vagyunk. Látom, hogy a doki, mint a kemény harcosok, beleveti magát a küzdelembe. Hm, látva a feleakkora ellenfelet, lehet hogy nekem is az kellene... de akkor meglátom a gyíkszörnyeket is, amik oldalról közelítenek a tábor szélén kikötött alakhoz. Lehet hogy talán előbb velük kellene foglalkozni.

Felmászok a golyóbis tetejére (elég forró, de hál istennek a homoki elfek csizmáját az athasi homokra tervezték), majd onnan nézek szerteszét. A kialakuló helyzetben először a monster-kérdést próbálom megoldani: agyi energiáim nagy részét felhasználva a közeli kisebb nagyobb kövekkel kezdem bombázni őket. A legnagyobb van 10 kilós is, amelyik célba talál, az bizony leteríti a bestéket.

Sajnos nem sokáig bírom szusszal, így a többire maradnak a nyílvesszők. A félszerzeteket vígan lövöldöző dokira ugró gyíkot az utolsó pillanatban terítem le, és akkor valami különösre figyelek fel: az eddig kikötözött csalinak tűnő égő alak megmozdul, lángoló kötelékeiből felkelve megindul felénk.

- Az ott tán csak nem...? Isith...? - nézem a barátunkat, illetve ami megmaradt belőle. Ezek a kis mitugrászok meg a gyíkokkal akarták megetetni...? - érzem, ahogy az agyam elborul, leugrok a meteor-maradvány tetejéről, az íjat eldobom, majd kardot rántva belevetem magam a mészárlásba...

------

Néhány perc múlva mindegyik halott, kivéve azt a kettőt, amelyiket sikerült kibeleznem. Azoknak nem vágtam el a torkát, hagyom, hogy a következő egy-két napnyi kínszenvedés után maguktól patkoljanak el. Az ilyen kis görények még a gyors halált sem érdemlik...

A tévében univerzumszerte sugározott adás megszakad és a csapat kalandját a reklámblokk után folytatjuk.

Birodalmi fizetett hirdetés következik.


Nézőink!
A kalandozók milyen veszéllyel nézzenek szembe a következő részbe?

1, egy rabszolgakereskedő karaván találjon rájuk

2, Jelenjen meg egy tündér rózsaszín egyszarvún és törje meg Ő az átkot és csináljon hős fantasyt?

3, Esetleg egy goblin tudós kavarja fel a kedélyeket?

A heti kérdésünk a következő:


Min érkeztek a kalandozók?
1, csészealjon
2, meteoron

Telefonáljon most és kérdésre helyesen válaszol az nyereményjátékunkon belül személyesen is élvezheti Athas porát a bőrén.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Most pedig vissza az Athas világbeli csapathoz.
Leölték az ellenük fenekedő szörnyeket és megmentették társukat vagy legalábbis azt, ami lett belőle és a kamera jobban rájuk közelít.
Láthatóan a túlélőshow szereplői éppen....

Alig fújjuk ki magunkat, amikor is éles szememmel kiszúrom, hogy valamilyen tömeg közeledik hozzánk. Ahogy közelebb érnek látjuk, hogy vagy 100 zombi az, lassú csoszogással lopják a távolságot felénk és a szétrombolt tábor irányába.

Egyszer csak egy hatalmas félmeztelen barbár válik ki a tömegből: haja és szakálla befonva, nyakában fogakból kirakott nyaklánc. Látom, ahogy a barátaim felkészülnek a legrosszabbra. Meglát minket és elordítja magát:


...majd hirtelen valahonnan (mindenhonnan) techno vagy rave zene (vagy mittudomén) kezd el dübörögni, és beindul a parti. A Technoviking féktelen szeletelésbe és taposásba kezdve közeledik felénk. A zombik az őrülteknek kijáró tisztes távolságból követik.


Amikor már csak néhány méterre vannak, egyszer csak felhengzik az "Ennyi!" kiáltás, mire a zene leáll, és vele a táncosok is. Egy pillanatig csak a barbár lihegését hallani, majd a fülünkben halljuk: Wunderschön! Nagyszerűek voltak, köszönjük szépen! a zombik megtapsolják egymást, majd lazább alakzatban kezdenek ismerkedni a környezettel. A Technoviking csak feszít közöttük, ránk már ügyert sem vet.

Hirtelen Runkle hangja csendül fel a fejemben: bocs fiúk, hogy nem szóltam előre, de az utolsó pillanatban nyomta be az egyik producerünk ezt a műsorszámot. Valamelyik nagykutya haverja ez a Technoviking, és éppen most jelent meg új lemeze, kellett neki a promo, ugye megértitek... ja igen, az utolsó védőoltásokkal kaptatok egy pár nanocitát is, amiből mostanában egy fasza kis nanohangszóró és vevőegység épült ki a dobhártyátokon. Nyugi, nem marad ott örökre, egy hónap alatt felszívódik, és nem is halálos... de ezen keresztül tudlak benneteket instruálni. Néha szükség lesz rá, hiszen ez egy nagy költségvetésű műsor, és sem nekem, sem nektek nem érdekünk, hogy unalomba fulladjon... szóval szokjatok hozzá, hogy néha hallani fogtok hangokat a fejetekben.

Na, gondolom magamban, nem elég hogy minden lépésünket figyelik, de még bele is fognak pofázni a dolgunkba... csak jussak vissza, biztos végighúzom a kardom pengéjét ennek a Runkle-nek is a torkán. Remélem addigra már elég tompa lesz az éle...

Odalépek az egyik földön térdelő zombihoz, beszélgetni egy kicsit. Azt látom, hogy nagyon faszán sikerült az sminkjük. Ahogy hozzáérek a karjához, felemelkedik, és rámsziszeg. Meglátom hogy eddig mit is csinált: az egyik félholt félszerzet beleit tömte a szájába. Hopsz, ez nem smink, ezek igaziak... hm, most már értem, hogy mitől lett olyan nagy költségvetésű a produkció...

Ahogy látom, a zombik szerződésébe beleírták, hogy minket nem támadhatnak meg, de a halott ellenfeleinkről nem szólt a fáma. El is fogyasztják őket hamarosan.

Egy szusszanásnyi idővel később valahonnan az éltető éterből felcsendült a narrátori hang és...
"Nézőink!
A kalandozók milyen veszéllyel nézzenek szembe a következő részbe?

1, egy rabszolgakereskedő karaván találjon rájuk

2, Jelenjen meg egy tündér rózsaszín egyszarvún és törje meg Ő az átkot és csináljon hős fantasyt?

3, Esetleg egy goblin tudós kavarja fel a kedélyeket?

A heti kérdésünk a következő:


Min érkeztek a kalandozók?
1, csészealjon
2, meteoron"

Szavazások, heti kérdések, hogy én ettől mennyire kivagyok. De legalább kiszámítható az esemény...
Jön egy karaván és nem halunk éhen, egy csillámpóni megtöri az átkot, vagy éppen a nézők beszavaznak nekünk valakit. Csodálatos.

De hirtelen megváltozik minden. Hatalmas fényekkel és annál nagyobb robajjal masírozó pride-parádé kezd kibontakozódni. A sokktól alig fogom fel mi történik, de Leo nyugtató szavai hatására megnyugszom.

Szinte  alábunk előtt állnak meg és mint egy arra érdemes stáb, megünneplik a klipjük sikerét. Nem tudom eldönteni, hogy nevessek a megkönnyebüléstől vagy sírjak a szánalomtól. Bár érdemes hozzátenni, hogy a lábamnál falatozó zombik kérdéseket vetnek fel bennem, de szerencsére ránk veszélytelenek.

Békésen bámészkodunk, amikor valami bökdösést érzek a térdemnél. Lenézek és az látom, hogy az egyik zabagép valamiért engem akar megkóstolni. Éppen készülnék belevágni a fejébe a tőrömet, amikor hátraveti csukyláját és bánatos góblin szemekkel kávéért üvölt, majd elájul és csorgó nyállal szundikál el a lábamon.

Értetlenkedve nézek körül.
- Amúgy megvan, hogy engem most molesztálni akart ez a nem is tudom micsoda?! -kérdem sértődötten a többiektől.

Leo lesajnálóan néz rám, szinte látom a megvetését az indokolatlan kirohanásomért. Fújok egy nagyot a levegőbe, felkapom a kis szerzetet és beviszem a golyóbisunk árnyékába. Kávéval nem szolgálhatok, de előkotrom a kézi szennyvíztisztítómat és amikor senki nem figyel, jól telepisilem. Kerreg kicsit, aztán az alá tartott kulacsba első osztályú ivóvizet ereszt.

Először a kis szerzetet itatom meg, remélem nem fullad bele álmába, ki tudja mikor ihatott utoljára. Az árnyékban hagyva megjelenek a többieknél is két bögrével, bár Isithnek félve nyujtom át.

Na tehát, két kérdés...
- Merre az arra?
- Mit kezdjünk azzal az izével?

A zombikat ugyan nem a nagy eszükért szeretjük, de azért néhány percnyi nyugalom után csak felfigyelnek az újonnan érkezett friss húsra.

"Az élő mindig jobb a dögnél" tartja a zombibölcsesség, amit sajnos a körünkben jelenlévők is osztanak. Néhányan felemelkednek a már úgy-ahogy elfogyasztott félszerzetekről, és lassú csoszogás és hörgés közepette a goblin felé indulnak.

Ezt már nem hagyhatom, így kardot rántok, és eléjük állok:

- Ne tovább kurafiak! - kiáltok rá az elsőre, aki láthatólag valami főnökféle.

- Hörggg... - mondja a főzombi.

- Dehogy állok, inkább ti álljatok le! Ha jól tudom a szerződésetek tiltja a játékosok fogyasztását!

- Hörr...görgg..örgg... - protestál a beszélgetőpartnerem.

- Honnan veszed hogy nem szereplő? De ha én mondom, hogy az, nem hiszed el nekem?

- Hörgg... - válaszol, majd egy gyűrött, koszos pergament húz elő, és a kezembe nyomja.

- Hogy aszongya... - olvasom - szerződés, amely kötettett Purci és Tsa valamint Hörgg... zombi között... egyszeri kifizetés... nézzük a kisbetűs részt... ha a szereplőket (nevek felsorolva alul) zombitámadás éri, akkor az fent megnevezett felépti díj kifizetésre nem kerül. A szereplők: Batmanuel, Isithilande, dr.. Casanova Boltar, Leonidas.

- Hörgg, hey hörgg - kurjant diadalmasan a zombi, aztán az éledező goblin felé fordul: - Hörgggg, hörggg, hörggg... - kapcsol evő üzemmódba, és lassú csoszogással elindul új barátunk felé.

Úgy tűnik nem hallgat a szép szóra, majd hallgat a csúnyára, gondolom, és a csontkarddal lecsapom a fejét. Ahogy elborul, lehajolok mellé és felveszem a papírost.

- Hogy hívnak téged? - fordulok a goblinhoz.

- Szenes Ervin - nyögi az új fiú, láthatólag még mindig kissé delíriumban.

Előveszek egy ceruzát, megnyálazom a végét, majd szép nagy betűkkel odavésem a goblin nevét a miénk mellé.

- Na, így most már megfelel? - adom oda a szerződést az új főnök zombinak.

Kissé indulatos, amit meg is értek: - Herrgg, hergg, hergg... - köpködi, de olyan mennyiségű slájmmal, hogy hátrébb kell lépnem egyet.

- Nyugodtan menj perelni - mondom neki. - Két év múlva el is jut a bíróságig, akkor majd találkozunk. Egyébként meg - emelem fel a hangomat, hogy mindenki hallja - csak hálásak lehettek nekem, hiszen így most eggyel kevesebb felé kell osztani a gázsit! - kacsintok rájuk.

A zombik ugyan nehéz felfogásúak, de számolni azért tudnak. Nem segítek nekik tovább, maguktól is hamar rádöbbennek, hogy ha még kevesebben lennének, akkor még több pénzt tehetnének zsebre....

Ahogy odalépek a társaságunkhoz, mögöttem már el is kezdődött a zombiháború. Hamarosan csak alig néhány, puffadásig jólakott élőholt marad a területen...

- Nem lehet, hogy mind ugyanazt a napi díjat kapták volna? - kérdezi tőlem a doki. Vigyorogva vállat vonok, hogy mit tudom én...

Ahogy az eszméletlen góblin magához tért, nagy szomorúságára pont akkor dugta ki a fejét a golyóbisból, amikor már jó sok zombi volt körölöttünk. Az egyik, ránézésre csoportvezető lehet, meg is indult volna felé, de Leo határozot és gyors fellépésének hála gyorsan rövidre lett zárva a beszélgetés.

- Nem lehet, hogy mind ugyanazt a napi díjat kapták volna? -kérdezem, de egy sanda vigyornál több választ nem kapok, ellenben karomnál fogva odébb húz és a többieket is a másik irányba tereli.

Egy biztonsáosnak tűnő szikás zugban megbújva a lassan magához térő goblinra hegyezzük a figyelmünket. Próbáljuk nem megterhelni kérdéseinkkel, de sok látszólag barátságos lénnyel találkoztunk már. Annak rendje és módja szerint kifaggatjuk, az igazság szérumomra nincs is szükség.

Legnagyobb őszinteségével avat be minket élete történetébe, de a kezdeti bizadalmam sajnos szomorra görbül, mert bizony a 2-3 nap előny amióta itt van, bizony nem lesz segítségünkre célünk elérésében. Mi is a célunk? Megtörni az átkot. Ahhoz győzni kellene a viadalon, de milyen viadal? Hol van itt bármiféle verseny? Remélem nem a tévésorozatunk az, mert akkor inkább most vagdosom fel az ereimet egy tompa tárggyal.

Sajnos Ervin nem emlékszik, hog ypontasan hogyan került ide, de látott egy tábort nem is olyan messze innen. Elhagyatott volt, víz sehol, de legalább könnyen védhető a sziklák miatt. Amíg kitaláljuk mi legyen ott tábort verhetnénk.

Gondosan kikerülve a megmaradt zombikat és a viking figyelmét, elhagyjuk a helyszínt. A meteorunkból minden mozdíthatót és cipelhetőt felmarkolunk. Sötétedésre el is érhetjük az említett helyszínt.

------------------------------------------------------
3 órával később...

Szomjúságtól kitikkadva érkezünk meg a táborhoz. Azonban az nem is annyira elhagyatott. Másnak is megtetszett a védhetősége. Ahogy nézzük az eseményeket, egy óriási tollas lényt látunk, ahogyan mozgó homokbuckákkal viaskodik.

Felreppen és készül lecsapni, amikor egy cápa emelkedik ki a lágy homokból és ketté harapja. Ez az a pont, ahol illik megszeppenni. De minek, láttuk már álmunkban, csak most épp a nasszert is teleraktuk a közelségétől. Látom Leo-n és Isith-en, hogy kirázza őket a hideg, elvégre álmunkban egy elfet ölt meg...

Miközben nyammog a madárszerű lényen, célbaveszem nyílpuskámmal, amikor Ervin mellép lép, merángatja az övemet és megkér, hogy hadd ő csinálja.

Gondolom mi baj lehet belőle, legalább megtudjuk mire képes. Szépen hátrébb terel minket és valami gömböt halász elő szütyőjéből. Öngyújtóra emlékeztető eszközzel tüzet csihol és meggyújtja a madzag végét. Vár egy picit, majd ívesen a cápához dobja.
- FEDEZÉKBE! -ordítja el magát.

Hatalmas dörrenéssel atomjaira robantotta a homoki cápát és vacsoráját. Nagy boldogsággal az arcán elismerésre éhesen tekint ránk.
- Tetszett?

- Nem igazán... -feleli Leo kevésbé lenyűgözve. Most mit fogunk vacsorázni?!

A kis goblin szégyenlően lesüti a szemét és a nadrágom mögő bújik, átkarolva lábamat. Megsajnálom szegénykét és csillapítva a kedélyeket előveszem a víztisztítómat, meg egy kevés gyíkhúst. Ez már jobban tetszik a népnek.

A kis góblin próbálva jóvá tenni a robbantást, tábor tüzet csinál és elfoglalva a tábort, gyíkhúson lakomázva folytatjuk az ismerkedést.

Mikor a Doki megkínál vízzel elfogadom. De még mindig érzem a félelmét. Megköszönöm és megpróbálok mosolyogni hozzá. De inkább valami vicsorgás szerű sikerül csak. Pedig valami örömszerűt kéne éreznem. Mégiscsak kiszabadítottak a barátaim. De semmi érzelmet nem érzek. Ez jár hát a halállal? Kár pedig igazán el tudnék viselni egy kis örömöt.
A kezembe veszem Hógolyó medálját és az állat megjelenik előttem. Már ami maradt belőle. Szegény pára bár megnőtt egy csomó helyen kilógnak a csontjai. A szőre nagy csomókban hiányzik szemei pedig vörösen világítanak.
-Mit tettetek vele?- a hajam szinte égnek áll.- Mi a francot csináltatok Hógolyóval?
A másik kettő eszeveszettül szabadozik, hogy egyszer csak ilyen lett. Lerogyok a földre.
-Te szegény állat hát ez is az én hibámból történik . -ahogy fölnézek rá nem tűnik túl boldogtalannak. Sőt érezni rajta a boldogságot ahogy széles pofával liheg pár centire az arcomtól. Hirtelen ötlettől vezérelve fölkapom az egyik halott félszerzet bunkóját.
-Hozd vissza - és elhajítom.
A farkas kilő utána mint a puskagolyó. Amíg ezzel szórakozunk belekóstolok a vízbe amit a doki hozott. És köpöm is ki. Olyan érzés mintha forró ólmot öntenék a számba. Majd ránézek Leora aki nyugodtan kortyolgatja az övét.
-Oké akkor az új élőholt diétámon belül a tiszta víz is hanyagolásra kerül.
Ahogy ezt mondom észreveszem, hogy Hógolyó ez alkalommal nem a bottal tért vissza. Meg egy méltatlankodó zombit aki kérné vissza a lábszárát ha én már a kutyám nem adja.
----------------------------------------------

Óràkkal később egy tábortűz körül ülünk údonsült goblin barátunk élettörténetét hallgatva és falatozva. Én is bepróbálkozom az evéssel de semmit nem érzek. Csak pár falattal nehezebb a nem működő gyomrom. Miután Ervin befejezi mi is sorra bemutatkozunk neki pár mondatot szólva magunkról. Kihasználom az alkalmat és elmesélek minden kis részletet az Athasi kalandomról. Hátha segít hozzájutni valami plussz infóhoz a helyzetünkről. Miután ezt is átbeszéljük a többiek aludni térnek én meg vállalom az őrséget.

Isith története a rabszolgákról, meg a csoportos elszállításukról valamiféle cirkuszi mulatságra nem hagy nyugodni. Hiába a pihenés, nem vagyok teljesen nyugodt, egyrész Isith is megrémít kicsit, másrészt új barátunk sem nyerte még el a bizalmamat és akkor nem beszéltünk a homokban bújkáló lényekről.

A sötétbe fordulva azon morfondírozok, hogy vajon fel tudnánk-e használni a rabszolga karavánokat arra, hogy támogatókat szerezzünk és rájöjjünk a bizonyos viadal részleteire. Túl fáradt vagyok, majd reggel felteszem a kérdéseimet.

Ezekkel a gondolatokkal merülök álomba...

Ahogy bandukolunk, és hallgatom a goblin végetnemérő karatyolását, egyszer csak beugrik valami, ami már azóta kínozza a tudatalattimat, mióta beírtam az új barátunk nevét a zombi-szerződésbe.

- Te mondd csak Ervin, - kezdem - nem vagy te rokona egy bizonyos Szenes Ivánnak? - kissé megnyúlik az ábrázata, ezért tovább magyarázok: - Szövegíró volt, nagyanyámék sokat hallgatták a dalait. "Hosszú forró nyál", "Tölcsért csinálok a kezemből", még így sem ugrik be?

Tudom hogy nincs jó hangom igazán (és akkor még finoman fogalmaztam), de nem foglalkozok vele, rázendítek [Gyilkos hajlam: ON]:

- Hé Runkle! - kurjantom el magamat jó hangosan. - Ebből nagyon fasza végső snittet lehetne csinálni az első résznek! Ahogy baktatunk a lemenő nap fényében, miközben szól ez a szám!


A fejemben szinte azonnal felhangzik egy kis kopasz mérges, de még disztingváló hangja: Értékelem Leonidas, hogy segíteni próbálsz nekünk a műsor elkészítésében, de bízd ezt a profikra, hidd el, mi jobban értünk hozzá. Mindazonáltal, szeretnélek megkérni, hogy többet ne szólj hozzánk hangosan, mert azokat a felvételeket nem tudjuk felhasználni a napi közvetítésben. Remélem elegendő a figyelmeztetés, és nem kell komiszabb eszközökhöz nyúlnunk. A szervezetetekbe juttatott nanociták ugyanis fájdalominger létrehozására is alkalmasak. Hirtelen úgy érzem, mintha minden csontomon hangyák ezrei mászkálnának fel-le. Ez csak a figyelmeztető-szignál volt, a leggyengébb fokozat. Mindamellett az ötlet, amit mondtál, jó, megfontolás tárgyává tesszük.

Na, jól megjártuk, gondolom magamban. Úgy tűnik hogy amíg az Athason vagyunk, úgy kell ugrálnunk, ahogy a producerek csettintenek. A francba is, csak át kellett volna olvasni az összes kisbetűs részt, mielőtt aláírtuk volna azt a szerződést...

A sivatagban halkan visszhangzik tuc-tuc és tapasós zene amit Leonidas „Várlak még, ahogy a napfény ég … – kezdetű kornyikása fejel meg, a végén közösen éneklitek az univerzum által híres slágert.
Az alkalmi tábort és a marakodó szörnyeket látva, rossz kisdobosként torkotokra fagy a nótázás.
Szerencsére Ervin könnyen megoldja a helyzetet. (@ Szenes Ervin: last bomb used and your lighter is depleted)

Az este észrevétlenül száll le rátok, és az alkalmi táborhelyetek jónak bizonyul.
Dacára nappali melegnek most szinte vacogtok.
A goblin latba vetve képességeit (Skill test succes –make fire without anything usefull) és mintegy bizonyítván nektek hazsnosságát tűzet, rak a madárdögből, homokból és kövekből. (@ Szenes Ervin 20 xp gained)
Fogalmatok sincs, hogy csinálta, de a tűz vidáman lobog és melegít.
A tábortűz körül ülve fogyasztjátok el a szegényes vacsorát, amit a doki a gyíkokról nyúzott le, közben az átélt kalandokkal szórakoztatjátok egymást. Az űrutazás és a Nova Stella party, meg a robotpókok még így is izgalmasan hangzanak. Mikor Izith jut szóhoz a vidám hangulat átcsap depressziósba.
A vérelf nő rabszolgasorsa szomorú és félelmetes. Lehet, ha akkor jobban odafigyeletek rá akkor ez megse történik?
Ahogy nézitek az élőholt vérlelfet mesélés közben, a szemetek láttára alakul át valami mássá, ami már nem Izith. Többé már nem aza a kis tudálékos egyetemista, hanem több.
Minden kalandozó ikszpé álma. Élőholt, aki csak arra vár valami setét kazamata mélyén, hogy lehentellék és a lootot meg a tapasztalatpontot bezsebelve fejlődjenek a kalandozók.
Nyúlnátok a fegyveretekért és a késztetés egyre erősebb (Curse activated- Party Willpower roll success -resisted curse) de miután rájöttök, hogy ő még mindig a társatok elvetitek a gyors szintlépés gondolatát.
Mellesleg semmi loot nincs nála.
Az utazás és a csata okozta események hamar álomba ringatnak titeket.
@ the party fighting members gained 200xp

Az esti őrséget új társatok a szószátyár goblin és Izith látja el.  A kis goblin alaposan körbejárja a tábort miközben az élőholt vérelf a rég látott familisával barátkozik újra össze.@Szenes Ervin you found nearly nothing, just an Erdlu feather

Semmi érdemleges nem történik az este folyamán.

@ The cursed ones:
A homályból egy véres, homokos arénát bontakozik ki, ahol tucatnyi alak küzd az életben maradásért egymással.  A közepén egyetlen nyugodt alak áll, aki valóságosabbnak tűnik, mint eddig valaha.
Sus- Mus
- Érzem, hogy közeledtek, Tyr városban a papír utca 537-nél várlak titeket és a lelketek az enyém lesz!

Az alvás lelkemre nehezedve bontakozik ki. Több kérdésemre kaptam választ, mint gondoltam volna. Láttam egy arénát, valószínűleg oda kellene eljutnunk, Sus-Mus állt középen és önelégülten kísérte figyelemmel a harcosok elnukását saját harcosai ellen. A szomorú felismerés mélyen belém hatol, hogy nem vagyok elég erős.

Egy pillanatra felriadva egyből a tőrömhöz nyúlok és már vágnám is le a közelemben lévő élőhalottat, hogy a szintlépés erejével biztosíthassam a küldetés sikerét. Az utolsó pillanatban kitisztul a tudatom és a fizikális elváltozás ellenére harmadik szememmel látom Isith lelkét. Nem tört még meg, velünk van. Hideg ráz ahogy visszateszem a fegyverem a helyére.

Mindenki alszik, csak ő őrködik, mint egy gép. Valahol sajnálva sorsát, érzem magamban a bűnbánatot és egyre inkább hibáztatom magam a történtekért. Odaülök mellé a tűzhöz és beszélgetek vele egy kicsit. Talán jófejségből vagy a barátság miatt, de lehet, hogy csak saját lelkiismeretem enyhítésére.

Alapoan átbeszéljük a vele történteket és egy apró részletnél felütöm a fejem. A fogvatartói heti rendszerességgel küldtek rabszolgákat Tyr-be. Ezt kellene kihasználjuk. Kialakítunk egy kezdetleges tervet arra hogyan füleljünk le egy karavánt, jussunk el Tyr-be. A viadalra valószínűleg nem lesz nehéz bejutni, túlélni már annál inkább, mert Sus-Mus nem fogja könnyen adni a lelkünket.

Lassan pirkad, a maradék gyíkhússal elvegetálunk egy darabig, de most csak Isith és Ervin emlékeire hagyatkozhatunk. Így vagy úgy, de útba igazítást kell szerezzünk. A tűz mellett várjuk, hogy felébredjenek a többiek.