5.4 Traps and wires, Sactum

A kút már jóval Freedom építése előtt ott volt.
Akkor sem azért volt hasznos, mert annyi vizet adott, hanem mert az alatta megbúvó kazamatarendszert gyanús alakok használták gyanús célokra. A város szélén lakók elfogadták ezt és már nem foglalkoztak vele. Ahányszor megbolygatták mindig a felszínre vetette ki a mélyben titkolt dolgokat.
Erre az ott lakók fáztak rá mindig, nem a városőrség és nem is hírnévre váró hősök.
Hanem Ők a peremvidék lakói.
Gyakoribbak lettek a halálesetek és megszaporodtak a patkányok. Garantáltan! gyanús dolgok folytak lenn, de senki közülük nem volt annyira kíváncsi, hogy utánajárjon.
Dabbur Zann-nak hívták maguk közt, a darázsfészek, amit jobb nem bolygatni.
Ez erről mit sem sejtő kalandozók az ifjú Freedomi utcagyerek, Bendegúz vezetésével elindultak a város szélén fekvő kiszáradt kút irányába.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A mélyben két alak beszélgetett, az egyik piros a másik fehér csuklyás ruhában van. A fehérnek zöld festékkel tarkított a csuhája.
- Látom a makulátlan ruhád, az akció nyomát viseli – mondja a Piros.
- Mester a piacon vettem, zöld garantáltan! tartós krémet és tartós, de fog
- Apropó zöld…
- Mester honnan tudhattam volna, hogy piros?
- Ha nem csak garantáltan! végzed el a terepmunkát láttad volna! - emeli fel a hangját a Mester - Legalább a fiút elhoztad, a rituálét megkezdhetjük. Állíts őröket minden folyosóra és fontosabb pontra. Nem zavarhatnak meg közben, Kalaknak kell a fiú és nekünk fontos jobban lenni a következő sárkánnyá vált máguscsászárral.

- Azt hiszem jó helyen vagyunk -mondja a doki.
- Azt tudjátok, ha lúzerek lesztek senki nem ment ki onnan Tikteket - mondja Bendegúz miután zsebre rakta a jutalmát (-1 local money)
Odase figyelve a gyerekre már a kötelet rögzítitek, és azon tanakodtok, ki menjen elsőnek.

A kötélen leereszkedve szálltok a rég kiszáradt kút aljára. A falat borító moha élénkzöld színű szinte eltakarja a falakon lévő véseteket. A talpatok puha homokon és ősi csontokon tapod és a levegőt dohos, állott szag üli meg, nem láttok semmiféle további utat.
A festéknyomok az egyik fal irányába tartanak és véget érnek. Biztos van itt valami titkos átjáró – gondoljátok - és jobban megvizsgáljátok a falat. -Search skill check -
Rejtekajtó után kutatva, végül Ervin rábök az egyik vésetre.
- Ez pont olyan, mint a főtéren álló száj, ami majdnem megevett- mondja mosolyogva. A fal megrázkódik és felfedi magát előttetek egy  sötét folyosó.
Az első pár lépést megtéve az élen haladó Leonidas megbotlik -reflex check success - egy bokamagasságban kifeszített drótban és pont időben kap a társai keze felé azzal megtartva az egyensúlyát.
A bukódróttal működésbe hozott csapda,a lezuhanó penge így csak pár hajszálát tépi ki.
@Party gain 100xp.
Gurney’s Favor mission updated: - Find the kidnappers inner sactum
- Bring back Pault

- Dabbur Zann... - suttogja a szárazságtól kicserepesedett szájú Bendegúz.

Markolva a kis tallérját hátrál, majd megfordul és elszalad. Homlokráncolva nézünk egymásra, majd a kötél rögzítését követően egymás után aláereszkedünk. Nyirkos, dohos a levegő és a kút kürtőjét belepi a moha.

A lábunk alatt zörgő csontok hangja nem megszokott és ad egy kis félelmet a dologba. Ervint elvarázsolja a hely szépsége és a falt taperolva megnyomhatott valamit, mert az eddig falnak gondolt szikla megnyílik elöttünk utat adva a sötétbe.

Leo teszi meg az első lépéseket, de megbotlik egy drótban és éppen időben kapaszkodik meg Isith kaszájának nyelében, amikor egy borotvaéles penge csapódik be előtte a földbe. Fülig érő szájjal fordul hátra.
- Azt hiszem itt csapdák lesznek... Figyeljetek hova léptek.

Óvatosan, egymás nyomaiba lépkedve botorkálunk tovább, lefele a sötét mélységbe, követve a falon húzódó zöld festéknyomokat.

Szerencsére a tűzimádó Ervinnél vannak fáklyák, ráadásul valami homemade, preparált, hosszú időn keresztül működő fajta, legalábbis a kis gobbó ezzel dicsekszik. Reméljük igaza lesz, mert a kötél ugyan eszébe jutott a dokinak, de a fáklya az senkinek.

Az első csapdának majdnem nagy taknyolás lett a vége, de egy briliáns mozdulattal és némi élőholt segítséggel talpon maradok. Még arra is van energiám, hogy visszavigyorogjak a dokira:

- Azt hiszem itt csapdák lesznek... Figyeljetek hova léptek.

Haladunk tovább a zöld festéknyomokat követve. Az látszik, hogy a járatrendszer lényegesen ősibb, mint a város és a lakói, valószínűleg még a mágiadús időből származhat. Szép lehetett annak idején, már azonban mindent ellep a kosz, a szemét a por és a pókháló. Elég gusztustalan hely, gondolom a lakói sem különbek.

A zöld szín viszont vezet minket egyenesen. Eltűnődök rajta, hogy ne ez-e az igazi csapda, csak csalogatnak minket? Vagy tényleg ennyire bénák, hogy ilyen nyomokat hagyjanak, amit egy vak és süket törpe is tud követni?

Ahogy megyünk tovább a folyosó padlója egyszer csak eltűnik. Nem esünk bele, mert jó előre láttuk, viszont ahogy belevilágítunk a fáklyával, nem látjuk az mélyedés alját, vagyis jó mély lehet. Kb. 5-6 méterrel arrébb a folyosó tovább folytatódik, mintha mi sem történt volna, és az első kanyar előtt jól kivehetőek a zöld festék nyomai is, vagyis ha követni akarjuk az emberrablókat, arra kell továbbmenni.

Vakarom a fejemet, miközben a társaimra nézek:

- Hát itt meg hogy a viharba fogunk átkelni?

Ahogy haladunk befelé, egyre több csontvázat találnuk, amira arra utalhat, hogy mások is próbáltak már lejutni ide és jónéhány csapdát unlockoltak már, sikertelenül. Így jutunk el egy megközelítőleg 5-6 méteres "szakadékhoz".
- Hát itt meg hogy a viharba fogunk átkelni? -teszi fel Leo a nagy kérdést.

Nekem nem olyan jó a szemem, mint eg yelfnek és itt az Astral látás se sokat javít a dolgon, de mintha egy kóbor indát vélnék felfedezni olyan 3 méterre.
- Van egy ötletem, álljatok csak félre.

Elkérek egy fáklyát Ervintől és átdobom a túloldalra, igaz megpattant a sziklán, de legalább nem esett be a lukba. Pár méter neki futás után elrugaszkodok és az inda felé vetem magam. Tudnom kéne, hogy nem vagyok atléta és a helyból távolugrás sem volt soha az erősségem, de ez legkevésbé sem zavar.

Szárnyalok a levegőben, mint MJ a Space Jamben. Már majdnem elérem de hiányzik egy kevés, elkezdek zuhanni lfelé.
Short teleportation successful

Éppen az utolsó pillanatban sikerül az inda végét elkapnom és a centrifugális erőt kihasználva a túloldalon landolok. A mindent belepő moha és csontok tompiítják az esést, pár kisebb karcolással megúszom a dolgot.

Sajnos nem látom a többiek arcát, de tuti most rögzítették a kórlapomon a nem normális feljegyzést. Keresek egy szép nagy követ, amit ráerősíthetek az indára és átlendítem a túloldalra.
- Gyertek!

Isith könnyedén megoldja az átkelést, a goblint viszont egy picit hintáztatni kell, ami elég szórakoztató, de végül ő is, én is megérkezünk a túloldalra. Mehetünk is tovább nagy erőkkel...

Haladunk előre az ősöreg folyosón. A padló folyamatosan lejt, ebből is lehet tudni, hogy már jó mélyen a felszín alá kerültünk. Körülöttünk csend, csak a lépteink zaja hallatszik, ahogy a fáklya imbolygó lángjánál haladunk libasorban a célunk felé.

Egyszer csak... véget ér a folyosó. Hatalmas kőkockák vannak az alagút végén, egészen a plafonig, jó erős vulkanikus habarccsal összeillesztve. Ahogy nézem, van már vagy 100 éve hogy befalazták a járatot.

- Ezt nem most csinálták, - állapítja meg Isith is - hanem jó régen. Amiből az következik, hogy a terroristák más úton mentek tovább. Vagy van itt valahol esetleg egy titkos ajtó?

Leo ötletéből kiindulva fenenagy titkos ajtó keresésbe kezdtek…
A little time has passed  - Dexterity and Intelligence check -
A kutatásotok eredménnyel jár, az egyik kőkockát megnyomva feltárul a folyosó folytatása. A járatból huzatot csap ki ami megrebegteti a fáklyáitok fényét.
- Látjátok, nem is volt ez olyan - mondja Leonidas, mikor megnyílik alatta a padló Dexterity skill check failed - nehéééééééééé…

@Party:
A szemetek láttára tűnik el a csapat vezetője a sötét lyukban, aminek a teteje szívdobbanásnyi idővel a helyére csusszan. Még fel se tudtok ocsúdni a döbbenetből, mikor lépések hangja üti meg a fületeket. Fény gyúlik a sötét alagút végén és…
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A sactum szívében lévő oltáron Paul vérrel borított teste feküdt, körülötte gyertyák, pentagramma és egy vörös kámzsás alak kántált. A test felett egy fekete ékkő lebegett, a szertartás a felénél járhatott, mikor:
- Behatolók!
- Mártírok, mindenki a helyére!
A teremben lévő tucatnyi fegyveres alak a csontszablyái után kapott. Az elit testőrök szorosabbra húzták magukon a kankbőrpáncélt és zord arccal néztek körbe.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Hívják a képernyő alján látható emelt díjas számot és alakítsák Önök a folytatást! Értékes nyereményeket sorsolunk ki a résztvevők között!

- ...Vagy van itt valahol esetleg egy titkos ajtó? - kérdem a csapattársaimat, akik sűrű hallgatásba burkolóznak. Oly nagy a tanácstalanság, hogy akár egy teljes hétvégét is átaludhatnék, hétfő reggelre is ugyanitt találnám a fejét vakargató brancsot, ezért aztán inkább elkezdem kiosztani az utasításokat: - Persze hogy van. Titkosajtó-keresésre fel!

Naná, hogy én találom meg a leglazább követ, ami ráadásul meg is van jelölve egy kis zöld festékkel. - Látjátok, nem is volt ez olyan nehééééééééé.... -de a mondatot már nem tudom befejezni, mert a lábam alatt megnyíló feneketlen sötétségbe zuhanok...

Az első egy-két másodpercben még bizakodó vagyok, hogy mindjárt itt a padló, ennyit még túl lehet élni... aztán a bizalom a múló pillanatokkal kezd fogyni. Hirtelen a bal karomon hatalmas ütést érzek, majd elborít a fájdalom. Valószínűleg egy kiálló sziklának csapódhattam neki. Szóval még fájni is fog, mielőtt agyon zúzom magam valahol odalent, ez fasza, gondolom két ordítás között. Aztán egyszer csak egy nagy rántást érzek, a divatos ponchom hirtelen a nyakamba ugrik, vászon szakadását hallom... de a zuhanás abbamarad, és én szépen himbálózva lógok egy éles sziklakiszögelésen.

Ezt a pillanatot választom az eszméletem újbóli elvesztéséhez...

Újább úttorlaszhoz érkeztünk. Nincs nyoma merre lehetne haladni. Leo végigsimítja a flat és az egyik kő büszkén csúszik be a falba megnyitva előttünk a haladást. Azonban megnyílt még egy ajtó is, pontosan Leo alatt, aki mondatát be se fejezve zuhana mélybe. Mielőtt bárki odakaphatna, már vissza is záródik.

Az előttünk nyíló folyosó végén fény pislákolását lehet észrevenni és halk, de egyre erősödő moralyokat hoz a huzat. Jobban belenézve a sötétségbe -Astral vision failed- semmit nem látok, de a moraj egyre erősödik. Nyílpuskámat leemelem a vállamról és hátrafordulok a többiekhez.
- Közelednek! -suttogom.

Nem tudni mennyien lehetnek, de tudják, hogy van itt valaki. Ha szerencsénk van akkor a létszám ismeretlen előttük. Nyílván szembesültek már másokkal is, erről árulkodnak a folyosókon heverő csontvázak. Egy pillanatra megüti a csapda készítés gondolata a fejemet, de a következő pillanatban a folyosó végéről hangok szűródnek.

- Ott van!

Túl sokáig tanakodtunk a miként és ideértek, nincs választásunk, meg kell küzdenünk velük. De miért egyes számban beszélnek? Most tűnik fel, hogy rutintalan, 0-ik szintű kalandozókat megszégyenítően fehér ruhában szálltam alá. Zseniális, ellenben a többieket nem vették észre. Ervin elég kicsi, Isith pedig minden tekintetben beleolvadt a sötét, komor környezetbe.

Intek nekik, hogy helyezkedjenek el a folyosó kijáratához, én addig nyílpuskámmal a kezemben teszek pár lépést hátrafelé. A folyosó végén csontpengék csikorgása zárja rövidre a dolgot és ránázásre 4-5 alak iramodik meg felém.

Megeresztem az első nyilat, de megpattan a folyosó falán és találat nélkül hullik a földre. Még van időm újratölteni és mielőtt elérnék a kijáratot, az elöl haladót pont a homloka közepén találom el. Hanyatt vágódik és a társai megtorpannak egy pillanatra.
- Szergej! Megsebesültél?

Az alakok által Szergejnek szólított alak fektéből felemelkedik, egy könnyed mozdulattal kihúzza a nyílvesszőt a fejéből, egy kézzel kettétöri és csontpengéjével a kezében immár kimérten lépked az irányomba.

- Vérmágia! -csattan fel belőlem

A szemem sarkából látom, ahogy Ervin és Isith rejtekéből kapja felém a tekintetét és a megoldás szikrájában bízva várja az utasításokat. Rangidősként hatalmas nyomás helyeződik a vállamra és a tanácstalanságtól elbizonytalanodom, hogy meg tudom-e úgy védeni a csapatot, ahogyan Leo szokta.

Eszembe jut egy formula, amit Leo használt a bányában. Az idegbénító. Lehet, hogy nem halnak meg könnyedén, de ha mozgásképtelenek lesznek, akkor lehet esélyünk. Előkapok egy fiolát és rálocsolom a tőrömre. A maradékot pedig odadobom Isithnek.

Elérik a kijáratot. Felveszek egy eléggé elcseszett harci pózt, amitől röhögés fogja el őket, Szergej és egy társa kilép a sötétből elhagyva a folyosót. Ekkor pillantom meg a félhomályban megcsillanő kaszát...

A titkos ajtó keresés közben elmélázok az egyik apró domborművön (unnecessary intergalactic lore skill check: success) amit max ezer de minimum nyolcszáz éve véshettek ide. Úgy néz ki az egyetemi vénáim a halál után is megmaradtak. Az alig 20-szor 40 centis kép a tetején a Sar-lakot ábrázolja. Ahogy emberek hullanak a tátott szájába. A dombormű ezt mintegy metszetet ábrázolja. Ezért betekinthetünk a gyomrában ahol furcsa lények kavarognak és látszólag az oda lehullókat zabálják fel. Élőholtak talán? Épp lesöpörném a pókhálókat, hogy láthassam az egész képet mikor Leo egy hangos ordítással eltűnik a kőpadló alá.

A Doki utasítására rögtön behúzódok egy közeli csontváz mögé. A kapott idegbénítóval pedig bekenem a fegyverem élét. Mikor az első kultista megközelít a kaszámmal kivágok az útjába. Szinte önként döfi át a melkasát a fegyverrel ahogy belegyalogol. De mintha meg se kottyant volna neki. Egy nyikkanás nélkül elkapja a kasza nyelét és megpróbálja kihúzni magából. Miközben csontpengéjével előredöf a védtelen gyomromba. Érzem ahogy a hideg penge keresztül hatol a beleimen és a másik oldalon a gerincem mellett jön ki. Úgy állunk ott a fickóval mint két abszurdan összeszögelt bábu. Vagy tíz másodpercig nézünk így farkasszemet. Aztán egyszercsak a férfi eldől mint egy rongybaba. Kirángatom a mellkasából a fegyveremet. Aztán egy erőteljes súlytással a nyakába állítom. Egy kis ügyeskedésbe beletelik míg elválasztom a fejét a többitől de ez biztosítja, hogy nem fog fölkelni mikor elmúlik a véreg. Meghát Khorne is örülni fog.
Miután befejezem a műveletet a többiek segítségére sietek.

Nagy csattanásra ébredek, meg arra hogy rohadtul fáj a kezem. A lábam azonban már szilárd talajon van, úgy látszik az életmentő poncho alig egy-két méterrel a szakadék alja felett fogott meg. Az elfek ősi istenei ma is vigyáztak rám...

Természetes barlangba érkezek, ami némi változatosság a kiépített folyosókhoz képest. Fény csak igen gyengén van, ami mindenféle plafonról lecsüngő kristályokból származik, de az elfeknek ennyi is elég a tájékozódáshoz. A ponchot fájó szívvel hasogatom fel a bogárkarommal (hisz megmentette az életemet, jó lett volna kabalának), és rögtönzött kötést csinálok az egyre jobban lüktető bal kezemnek. Az íjászkodást elfelejthetjük egy időre, marad a kard és a kés, na meg a haPSZIchológia. Nem túl jók a kilátások, épp a dungeon elején sikerült máris lefeleznem a harcértékemet...

A terem, ahová bepottyantam, valaha a csapda része lehetett. Mindenfelé csontmaradványok hevernek, amiket láthatólag jóízűen fogyasztott el valami jó nagy darab ragadozó. Még a vackát is megtalálom, sőt a csontvázát is, hál istennek az évek és a hosszú koplalás kifektette őt is. Az egyik 20 centis agyarát elteszem, hátha jó lesz még valamire. Egész kis gyűjtemény lesz lassan az ilyen görbe fegyvernek is használható állati maradványokból, már persze ha a rovarkarmot és ezt az agyart már gyűjteménynek lehet nevezni (New item: Unidentified Ancient Beast's claw)

Továbbhaladok a barlangrendszerben. Néhol másznom kell, néhol kúszni, szóval nem egy leányálom a haladás, pláne így, törött kézzel. Legalább fény van valamennyi, így nagyjából tudok azért haladni.

Hamarosan egy újabb nagyterembe jutok: van vagy 60 méter hosszú, és kb. 10 méter magas, legalábbis a gyér fényben ennyit látok. Körbejárom, de nem találok továbbvezető utat, itt a vége a földalatti járatnak. Kétségbeesve leülök egy szikla tövébe. Hát innen meg merre menjek tovább? Elnéztem volna valamit, nem vettem volna észre egy leágazást? Az nem lehet, jól megfigyeltem mindent!

Pihennem kell, gondolom magamban. Ahogy elvackolom magamat és felnézek a csarnok tetejére, az egyik sztalaktit mögött pislákoló fényt látok. Megrázom magam hogy felébredjek és jobban megnézem: egy félig nyitott ajtó van vagy 5 méter magasságban, az mögül érkezik a világosság. Megvan a továbbvezető út! Már csak fel kell másznom odáig valahogy, ami törött kézzel nem lesz túl egyszerű...

Szerencsére a fal nem teljesen sima, tele van kapaszkodókkal és résekkel. Ennek ellenére nem lesz egyszerű felmászni rajta úgy, hogy az egyik kezemet nem tudom használni.

Végiggondolom hogy mit tehetek a nálam lévő felszereléssel. A poncho szerencsére jó erős vászonból készült, a rovarkarommal csíkokra hasogatom, és összekötögetem, így kaptam kb. két méternyi kötelet. Nem elég arra hogy felmásszak rajta, de a biztosításhoz jó lesz, rákötöm az egyik végére a rovarkarmot, a másikat meg az övemre csomózom. Kipróbálom, ha muszáj, akkor megtart.

Olvasgattam a HaPSZIchológiai könyvben a súlykönnyebítő metódusokról, de nem igazán  mélyedtem még bele. Ennek ellenére muszáj lesz valamivel próbálkozni, mert egy kézzel nem tudom megtartani magamat sokáig. Végül is ez sem sokban különbözhet attól, mint amikor egy követ vagy egy javát emelek fel... sajnos haPSZIfizika törvényeit nem lehet megkerülni: alfa állapotban annál több súlyt nem tudok felemelni, mint amennyit egyébként is a kezeimmel, így mivel nem vagyok erőemelő, a saját súlyomat csak nagyon rövid ideig tartanám meg.

Azért rákészülök erre a lehetőségre is, zuhanásnál még jó jöhet: felszippantok a féltve őrzött tüsszentőporból egy adagot. Hatalmas tüsszentés lesz az eredménye, az egész csarnok beleremeg. A sarokban mintha megmozdulna valami, de ahogy odanézek, nem látok semmi különöset.

Négy-öt méter magasan lehet az ajtó, előtte egy kis erkélyszerűség van. A felszerelésemet felhajigálom oda, hogy annyival is kevesebbet kelljen cipelnem, majd beakasztom a karmot amilyen magasra csak felérek, és elkezdek mászni. Hosszú fájdalmas menet lesz, már most látom...

Már vagy két méter magasan lehetek, amikor kaparászást hallok magam alatt. Hirtelen valaki elkapja a bokámat, és elkezd lefelé húzni. Ahogy lenézek egy rongyokba öltözött csont és bőr élőholtat látok, vörösen világító szemekkel. Kapaszkodik a lábamba és húz lefelé, már csak biztosítókötél tart... ijedtemben felordítok, majd az egyetlen kezem ügyébe akadó fegyvernek látszó tárggyal, a nemrég talált agyarral odasózok neki egyet, bár nem sok reményt látok rá, hogy megérezze...

Alig találom el a csontit, az agyar mégis berepeszti a koponyáját. A lábamat elengedi, majd hanyatt esve terül el a csarnok padlóján. A vörösen parázsló szemei pedig szépen lassan kihunynak...

Hogy ezek után hogyan jutottam fel a fal tetejére, azt nem tudnám elmesélni, de az biztos, hogy közel lehettem a félkezes falmászás világcsúcsidejéhez... ahogy felérek, lihegve dőlök neki a falnak a párkányon. Lenézve legalább egy tucat vörösen világító szempárt látok, akik mind éhesen néznek fel rám.

Hm, lehet hogy nem volt túl jó ötlet az a tüsszentés?

Titkosajtó keresés helyett elgondolkodva méregetem, hogy vajon mennyi robbanószer kellene az előttünk álló nagy fal felrobbantásához. Mindig az egyenes utak híve voltam. A számolgatásomat félbeszakítja, ahogy Leó egy kurta kiáltással eltűnik a kőpadlóban. Még túl se tehetem magam az első meglepetésen, egymás után jönnek a többi is. Nyílt egy folyosó is előttünk. Ellenségekkel teli folyósó. És az egyik épp most húzza ki és töri ketté a nyílvesszőt, amivel a Doki fejbelőtte. Wat...

A Doki azt kiáltja, hogy vérmágia, de csak sejtéseim vannak róla, hogy mi lehet az. Isith meg kölcsönösen felnyársalta egymást a másik alakkal. Azt értem, hogy Isith élőholt meg whatnot, de a másik alakot se zavarja az őt átszúró kasza. Wat... Kezdem úgy érezni, hogy majd alkalom adtán emlékeztetnem kell a társaságomat, hogy nem ismerem errefelé a szokásokat, de ha engem fel találna valami nyársalni, akkor bizisten odahalok, szóval nehogy véletlenül azzal kalkuláljanak valamelyik akciónál, hogy én is szúrásálló vagyok, mint ahogy mostanában láthatóan egyre többen.

Miután látom, hogy Isith végez a célpontjával és nekiáll lefejezni, mérlegelem a saját lehetőségeimet méreg és fegyver híján. Majd vállat vonok, tüzet csiholok a hüvelykujjamból, meggyújtom az egyik foszforbombát és második alak lábai között nagy lendülettel hátragurítom a folyósón.

- PADLÓ! - kiáltom, majd egy vetődéssel egyszerre próbálok fedezékbe jutni és elkerülni a felém csapó kultista támadását.

@Leonidas:
Lentről morgások és csontkopogás hallatszik, és ahogy lenézel, látod, hogy a rőtszemű csontvázak visszahúzódnak a homályba.
Mintha utat adnának valakinek, amitől még ők is tartanak.
Alulról az árnyékokból egy smaragdzöld szempár villan fel – Courage test failed – és megremegsz a pillantásától. Régi, molyrágta lepel bukkan elő a sötétségből, aszott lábak csoszogása visszhangot ver a barlang kürtőjében.
Minden erőddel a félig nyitott, vésetekkel borított ajtónak feszülsz, ami csikorogva nyílik meg és te szinte bezuhansz a terembe. Mögötted kaparászás - esetleg mászás? –hangjait hallod, a földön fekve a HaPSZIchológiáttól kimerülve lábadat az ajtónak veted és taszajtasz egyet rajta.
Az ajtó döndülve bezárul és megremeg, a túloldalán lévő alak nekifeszülő súlyától. Néhány próbálkozás után ez is abbamarad, nagyot sóhajtva dőlsz hátra.
Közel volt.
Miután kifújtad magad megfordulsz, és szemügyre veszed a termet ahová jutottál.
A falakon ököl nagyságú kristályak vannak elhelyezve, amikből halványan pislákol a fény, és ameddig ellátsz a félhomályban polcok, szekrények és különböző tároló szerkezeten könyvek, fóliánsok helyezkednek el.
Vastag por üli meg a helyet, felkelésed egy kisebb porvihart kelt körülötted.
Fájósan dörzsölgeted a sérült kezedet mikor – Reflex check failed - erős szorítást érzel a jobb bokádon. A fájdalom pillanatokkal később hasít bele és hirtelen tótágast áll körülötted a világ.
A plafont borító anyag megelevenedve lüktet feletted, indák és kacsok élő halmazaként. Érzed, ahogy a másik lábadat is elborítja a növény és derékig körbefon téged.
Az eszméletvesztés ismerős barátként köszönt téged, ám mielőtt ez megtörténne – Perception check success

A megcsillanó kasza lesújt és miközben Szergej húzza kifelé mellkasából, Isith bordái közé csúsztatja pengéjét. Egy darabig nézik egymást, majd egy hirtelelen Szergej kezd elernyedni és már a földön fekve megszabadul fejétől.

A mellette álló megszepent katona lába között egy golyóbist látok elgurulni, majd egy narrátori hang szakítja félbe a mélázást
- PADLÓ!

Ahányan vagyunk, annyi felé ugrunk hassal a földre. Szúzhártyarepesztő robbanás vet véget egymás belső szervei vizsgálatának. Körölöttünk mindenhol testrészek hevernek és az alagút és félig beomlott. A plafonról egy szabadon közlekedő jégcsap éppen a fejem mellett csapódik be.

Szépen lassan leporoljuk magunkat, úgy teszünk mintha jól ellátnánk Isith sebeit, de igazából csak elfedni tudjuk, úgyis regenerálódik. A beomlott alagút törmelékei között egy aprócska termetű ember fér csak át, ezért átküldjük Ervint a túloldalra törmeléket takarítani, amíg mi ezen az oldalon dobáljuk félre az úttorlaszt.

Már éppen végzünk a takarítással, amikor egy bődületes tüsszentés hoz magával a szél, szinte a falak is beleremegnek.
- Asszem Leo kreatívkodik -vetem oda mosolyogva-, ezek szerint jól van.

Átkutatjuk Szergejt és találnu knála egy szakadt térképet, ami nagyjából megvilágítja számunkra a hol vagyunk és merre kéne haladnunk kérdést. Részemről a csontpengékkel nem foglalkozom, a kecskeállkapocs menőbb, de Ervin kezébe nyomok egyet, hátha hasznát veszi.

Összeszedelőszködünk és a térkép alapján megindulunk a megtisztított folyosón. Megvan vagy 60 méter hosszú és a végén egy nagyobb terem nyílik meg elöttünk. Odabent kisebb dulakodás folyik a mozgó fal mellett. Egy pillanatra megdöbbenek, de Ervin megrángatja a karom, hogy ez Sár-Lak teste és őmár járt belül is. Csodás, gondolom magamban.

A test mozog, mintha lélegezni, de határozottan nyom ki magából valamit. Jobban szemrevételezve olyan 4-5 méter hosszú férgeket tol ki magából, amik igencsak lekötik az ott őrjáratozó Mártírok figyelmét. Úgy tűnik túl közel merészkedtek és a védelmi mehanizmus beindult. Amatőrök.

A terem végén látom a térképen berajzolt lépcsőt, ezért jelzek a többieknek, hogy lapuljunk a sziklához és a hátuk mögött osonjunk el. Már félúton járhatunk, amikor az egyik Mártír észrevesz minket és felordítana, de a hátulról érkező zöldes színű folyadék a másodperc töredéke alatt olvasztja le a saját csontjáról.

Egy pillanatra belénk fagyott minden, ahogy három Mártír próbál küzdeni három nagyra nőtt gilisztával. Kérdően nézek a többiekre, hogy osonjunk tovább vagy kockáztassunk mi is egy olvadást?

A vérmágia túl erős. A mágust kell elkapni különben itt veszünk. Előre szegezett kaszával indulok meg a folyosón, hogy elkapjam a fickót. De az egyik embere köztünk áll.
(Agility skill check: failed) Megpróbálok elcsúszni mellette de gyorsabb nálam. A fickó könnyedén elgáncsol és egy másodpercen belül a földön találom magam.
-PADLÓ!
Még épp arrébb tudok hemperedni a leszakadó plafon alól ami agyonvágja a többi fickót.
Föltápászkodok és fölmérem a szituációt.
-Itt egyhamar nem jutunk át.
A Doki bekötözi a sebeimet. Bár szerintem teljesen fölösleges (Azok mostmár örökké ott maradnak. De addig legalább (nyugodjék békében) Szergej ruháit csíkokra vagdoshatom. Az így szerzett textil darabokkal ezután az egyik zsákmányolt csontpengét a kaszám végére erősítem. Így már egyenesen is tudok vele döfni. Nem túl stabil de egy-két döfésre biztos jó lesz.

------------------------------

Az óriási férgekre pillantva azt mondom:
-Szerintem hagyjuk őket. Itt az esély, hogy harc nélkül eltűnjünk.

A többiek egybehangzó helyeslésére amint lehet elhúzunk a helyszínről. Egy spriál alakú lépcsőn haladunk lefelé vagy 30 lépcsőnyit, amikor kitárul előttünk a szűk járat. Ismét egy tágasabb térbe kerültünk, de itt mindent fény borít, úgy néz ki mintha egy tábor lenne.

Elhagyva a lépcsőt egy raktár szerűséget látunk ellátmánnyal és fegyverrel. Balra emeletes fából tákolt ágyak vannak, rajta alvó emberekkel és szemben a terem végén látunk egy ajtót.
- Arra... -suttogom oda a többieknek.

Szépen halkan elindulunk az ajtó felé, amikor a hátunk mögött lerohan egy Mártír. Ruhája szétszaggatva, teste véres és tele van sebekkel.

- Jajj, ne... -csúszik ki a számon. Nem kellett volna túlélőket hagyni...

- RIADÓ! -ordítja el magát.

Feleszmélni sincs időnk, amikor a hálófülkékből nyolcan jönnek elő. Ránézésre négy Mártír és négy humanoid formájú Sár-Lak teremtmény. Különösebb zajkeltés nélkül, pusztán a fegyverek csikorgásával és saját morgásukkal törik meg a néma csendet, ahogy szépen körbeállnak minket.

Hátunkat egymásnak vetjük és sűrűn kapkodjuk a tekintetünket kiutat keresve...

A szobákból kiözönlő alakok bekerítik a csapatokat, úgy keringenek körülöttetek, ahogy a ragadózók teszik az áldozatukkal. Kis idő után körükből kiválik egy alak és a csontszablyával a goblin felé csap, aki esetlenül próbálja hárítani a csapást frissen szerzett tőrével. A kard végigszántja Ervin alkarját felszíni sebet hagyva.
A hirtelen fájdalomtól felszisszen a vörös goblin és elejti a tőrét.

Erre felbátorodnak a többiek és a humanoid szörnyek Izith és a doki felé mozdulnak. A karmokban végződő mancsok a levegőt hasítják, Boltar doki a tőrével próbálja hárítani míg a másik kezével a nyílpuskája után kap, de a mancs áthatol a védelmén, és a mellkasába véres árkokat szánt a csapás. Fogát összeszorítva viseli Casanova a fájdalmat – Endurance check - és a betöltött nyílpuskáját közvetlen közelről elsüti. A dög a hasába kapja a vesszőt és hátraperdül az erejétől, majd morogva elterül a földön.
Az élőholt vérelf szerencsésebb, a feléje közeledő szörnybe mártja a maga által eszkábált kaszatoldást, ami leválik a rúdról és a lény hasába fúródik. A lény egy visítást hallat majd a fegyver és a kéz felé kap, halott húst tépve ki Izithből.

Az Inner Sactumban:

A szertartás a végéhez közeledik, a vörös ruhás hangosabban kántál. A gyerek felett lebegő fekete onix átragyogja a belső fény, az áldozat felől érkező - emberi szem által nem látható - energia.
A szentélyben lévő elit Sár-Lak testőrök keze izzadtan szorul össze az obszidián kardjuk markolatán, először a furcsa hangok a rég lezárt könyvtár felől, majd a robbanás fentről, most meg a szomszéd teremből hallatszik csata hangja.
Ahogy válluk felől az oltárra pillantanak, látják, a szertartás vége felé közeledik.

A dög egy jókora cafatot tép le a karomból. Ha így folytathatjuk nem marad semmi belőlem az út végére. A sebből kivillanó alkar csontommal hárítok egy harapást. De a dög nem ereszt. Hasba rúgom miközben a kaszámat a hátam mögött lóbálom nehogy onnan támadjanak. Ezzel egyidőben még Hógolyót is hívom akinek az erelyét direkt ilyen helyzetekre tartogattam.
(Multitasking skill check: success)
A farkas az asztrálsíkból való átlépésekor szinte elkaszálja az egyik mártírt. De én erre nem nagyon tudok odafigyelni mert épp azzal vagyok elfoglalva, hogy kiszorítsam a szuszt abból az átkozott dögből ami oly vehemenciával harapja a karomat és közben karmos kezeivel próbálja kikaparni a szememet. Jó pár gyomronrúgásba kerül míg egy kicsit meglazul a szorítása. Kihasználom a lehetőséget és a karomat oldalra rántva fölborítom a lényt.
Majd széles vigyorral és páros lábbal taposok rá a fejére.
Hiába az ördögi agyvelőben lubickolásom egy újabb dög veti magát a hátamra. Nagyon gusztusosnak találhatja a vállamat mert bele is méllyeszti a hegyes fogait. Megpróbálom lerázni magamról de nem nagyon sikerül. Végül utolsó próbálkozásként megharapom. Ismerős édeskés íz önti el a számat. A berszerk? Azthittem az már megszűnt a halállal.
-Doki. Bekattantam!-még ennyit ki tudok nyögni bár a szó végét már torzítja a belőlem előtörő démon. Innentől nem nagyon vagyok magam. Bár a hátamra vetődött szörny feltehetőleg még feltart majd egy darabig.

A tömegből előlépett egy alak és noha várható volt, de minden előjel nélkül sújt le Ervinre, időnk sincs reagálni, mert ránk veti magát az egész kompánia. Az egyik humanoid engem vesz célba és a mellkasomat megszaggatva égő sebeket hagy maga után. Hiába próbálom hárítani a tőrömmel, a csapások nagyja betalál.

Fogcsikorgatva magam elé emelem a nyílpuskámat és elsütöm a kioldót. A lény métereket repülve hátra terül el a földön. Éppen készülnék a folytatásra, amikor szörnyű fájdalom hasít a fejembe. Sötét energiákat érzek a közelből. A transzos állapotból Isith hangja ránt vissza.
-Doki. Bekattantam!

Látom, hogy Isith szeme férben forog, szája véres. A lábai között botladozó Ervin végzetét látom magam előtt, ahogy magasra emelkedik a kasza és tornádó módjára pörög be. Lépek előre kettőt és elrugaszkodva Ervint megölelve eltűnünk szem elöl és az ellen mögöt a sziklafalnak vetődve jelenünk meg.

A porfelhőben csak a hatlmas pörgést látom, na meg a végtagok szanaszét repkedését. A sötét energiák okozta fejfájás egyre erősödik, szinte összeroppantj a koponyámat. Nyílpuskámat újratöltve Ervinnel az ölemben próbálok koncentrálni a körülöttünk zajló csatára.

Az indák már a nyakam körül tekeregnek, egyre jobban szorítva ki belőlem a szuszt. A lábnyomok fölé hamarosan egy félig-meddig átlátszó zöldesen vibráló alak kezd el materializálódni. Egy díszes talárba öltözött elf az, illetve annak a kissé vibráló mása.

Próbálok legalább a tőrömhöz hozzájutni, de a kezeimet teljesen lefogták már az indák, sőt lassan levegőt sem kapok. Kétségbesetten nyúlok a HaPSZIchológiához, de nem nagyon hatja meg a kísértetet, átsüvít rajta a lökésem. A folyondárnál sincs nagyobb szerencsém, meg sem mozdul a rám telepedett sok gaz.

Az öreg elf odahajol fölém, szemei az enyémbe mélyednek. Érzem, ahogy a gyenge kis mentális védelmemet félrelöki, majd az arca eltorzul, átváltozik. Lefoszlik ról az összes hús, csak a koponyája marad. Rám üvölt elf nyelven, de valami nagyon ősi dialektusban:

- ISMERED-E AZ UTAT? - ha még élne most tele lennék nyállal, de hát az ektoplazma hál istennek nem tud köpködni. A rikácsolással egy időben képek villannak fel a fejemben: egy csodaszép erdő a hegyek lábánál, aminek a közepén egy városka, amiről lerí, hogy a fajtársaim építették. A városka közepén egy szökőkútban egy kis elf fiúcska fürdik, akinek vonásai gyanúsan hasonlítanak az éppen velem ordítozó kísértetre...

Na várjunk csak egy pillanatig, ez a szökőkút nekem nagyon ismerős... láttam én ezt már, csak nem ilyen szép napsütéses időben, az ég borult volt, ráadásul egy kicsit leromlott az állaga is azóta... és nem elfek fürödtek benne, hanem a élőholtak másztak ki belőle... most esik le, hiszen ez benne volt az igazálmomban!

Az rémísztő koponya ha lehet, még közelebb hajol hozzám, már szinte az egész látóteremet betölti. Ahogy szólásra nyitja újból a száját, a folyondár még szorosabbra húzódik rajtam, már semmi levegőm sincs.

- ISMERED-E AZ UTAT? - üvölti megint.

- IGEN! - sikítom vissza, majd jó szokásomhoz híven, elájulok.

KÖZJÁTÉK

Guglirion története a Világtörés idejéből

-----------------------------------------------

Lord Daliás, az Elebur Ura, a keleti elfek hercege, Hegyek Támasza, SarliLakian Örzője és Etetője nagy gondban volt. A hatalmas termetű nemestünde a tróntermében ült legfőbb tanácsosai és bizalmasai között, és egy elkerülhetetlen döntést halogatott.

- Uram, most érkezett hollón a hír, a nyugati tartományok elestek - szólalt fel éppen Imélália, a hercegi levéltár gondnoka és nem mellesleg titkosszolgálati emberminiszter. - Ez a Kalak nevű varázsló az összetákolt seregével legyűrte testvéreink hadait, és most a déli városok irányába indult.

Könyvtáros Guglirion, a herceg titkos tanácsosa a hír hallatán aggódva nézett az éppen beszélő feleségére. Mindketten délről származtak, szüleik, gyermekkori jóbarátaik még mindig a Dél erdeiben éltek. Belegondolni is szörnyű, hogy az ember, mul és félszerzet falkák most azokat a ligeteket vágják ki, ahol szerettei éltek...

A herceg egy pár percig töprengett, majd láthatólag döntésre jutott:

- Erősítsétek meg a határokat! - páncélkesztyűs keze súlyosan koppant a tanácskozóasztalon. - Hívjátok hadba minden elérhető testvérünket! Megállítjuk ezt a csőcseléket vagy ne legyen a nevem Lord Daliás!

------------------------------------------------

A hercegi palota lángokban állt, a kiáltozások és a fegyvercsörgés egyre közelebbről hallatszott. Könyvtáros Guglirion és Imélália a tanácsteremben futott össze a véráztatta herceggel.

- Uram, a Lombos Erdő épp most sorvadt ki egy szempillantás alatt! - futott be egy őr könnyáztatta arccal. - Nem tudtunk semmit sem tenni hogy megakadályozzuk...

Guglirian gondterhelt arccal nézett fel urára: - Egy egész erdő? Akkora mennyiségű energiából át tudják törni a védelmünket... - hirtelen minden eddiginél nagyobb robbanás rázta meg a palotát, alig bírtak talpon maradni a tündék.

Lord Daliás ekkor két pálcát húzott elő az övéből, és a házaspárnak nyújtotta azokat: -Menjetek a helyetekre, a Levéltárba és a Könyvtárba. Ezekkel a pálcákkal be tudjátok mágikusan is zárni az ajtókat. Az ott őrzött titkok nem kerülhetnek Kalak kezébe! Zárjátok magatokra az ajtót, és várjatok a visszatértemig!

Ezzel a herceg kivont kardjával elhagyta a tróntermet. Guglirion és Imélália egymásra néztek, és mindketten elindultak a kijelölt helyük felé.

A Könyvtáros hallotta maga mögött az egyre közeledő csata zaját, ezért igyekezni kezdett. A könyvtár felé vezető lépcsőre fordulva látta meg először a csürhe tagjait. Közben ránézett a pálcára hogy memorizálja a rávésett aktiváló parancsot. Ahogy meglátta a feliratot, döbbentében megtorpant, még az őt üldözőkről is megfeledkezett egy pillanatra:

- Mi a f...- majdnem kimondta a szót, amit egyetlen tanácsosnak sem illik kimondani. -"Supercalifragilisticexpialidocious"  ez lenne a jelszó? Melyik marha találta ezt ki?

Mindegy, ha ez van, ezt kell szeretni, gondolta, és mivel világ életében pragmatikus gondolkodású volt, hamar túltette magát a megrázkódtatáson. Lesietett a lépcsőn, és befordult a könyvtár ajtaja elé.

Egy ordítás jelezte, hogy észrevették. Kinyitotta az díszes nagyajtót,  belépett a könyvtárba, majd szembefordulva az ajtóval rákezdett a mondókára:

- Szuperkálieximexi... - nem jó, de valami ilyesmi... kezdjük újra... - ekkor pendülést hallott, majd egy hatalmas erő vágta hátra a terem belsejébe. Elterült a földön, leborítva egy kupac féltve őrzött fóliánst. A hasába csak ekkor robbant be a fájdalom. Az első rohamot legyűrve Guglirian kinyitotta a szemét, de csak a fekete tollatlan számszeríjvesszőt látta, ami a gyomrából áll ki, meg a háttérben az elmosódott alakokat, ahogy a féltve őrzött könyvtárát jönnek megszentségteleníteni...

- Supercalifragilisticexpialidocious -lehelte, majd minden sötétségbe borult.

Csendesen hallgatom végig a az élőholt sztoriját.

- Szomorú történet - mondom a kísértetnek. - Akkor most már végre elengednél? Egészen elzsibbadt a már amúgy is törött karom...

Guglirian int, mire az indák visszahúzódnak, és nyomtalanul eltűnnek a padlón. A kezemben kezd a vérkeringés helyreállni, de ez nem javít, inkább ront az állapotomon. Sürgősen kezdeni kéne valamit vele, mert ez így nem lesz jó. Mit nem adnék, ha itt lenne a doki, ő biztos sínbe tudja tenni szakszerűen.

- Guglirian - kezdem - hívhatlak esetleg Guglinak? - a kísértet megvonja a vállát, hogy neki oly mindegy. - Elmondanád akkor, hogy hogyan tudnék segíteni rajtad?

- Egyszerű - mondja - Lord Daliás parancsa ide kötött a könyvtárhoz, hisz azt mondta nekem utoljára, hogy addig őrizzem a könyveket, amíg vissza nem jön. Na most a könyvek nagy része elporladt, kivéve azt az egyet ott hátul, mert arra valami idióta permanens védővarázst tett. Már rég az elfek mennyországában lennék, ha az nem lenne.

És valóban, ahogy jobban megvizsgálom a helyet, azt látom, hogy ezek már nem könyvek, hisz egyetlen érintésemre porladnak szét a kezemben. Kivéve egyet, ami még most is olvasható, lapozható... Szép díszes címlapján az Athas Lore Book - South felirat olvasható. Klassz, ebből mindent meg lehet tudni Athas déli részéről... vagyis annak ezer évvel ezelőtti állapotáról.

-Szóval - folytatja - fogd a könyvet és a koponyámat (az is ott van valahol hátul, az alatt a törmelékhalmaz alatt), vidd vissza a szülővárosomba, Méhviaszba. Ott helyezd örök nyugalomra, és kvittek vagyunk.

- Méhviasz, Méhviasz, manapság már biztos nem így hívják, ha még hívják egyáltalán valahogy - mondom neki, de aztán gyorsan kapcsolok, nem kezdem el itt magyarázni neki, hogy fogalmam sincs merre van az a bizonyos település, még a végén megint odakötne a padlóhoz. - Oké, szóval akkor nincs más dolgom, mint fogni a koponyádat, és elvinni Méhviaszba.

- Meg a könyvet - mondja - azt nem hagyhatjuk itt, ahhoz köt az esküm.

- Oké, persze, a könyvet is visszük.

Némi kotorászás következik a szemétben, ahonnan egy alig használt koponyával gazdagabban bukkanok fel újból. Kis akasztót fabrikálok neki a bogárkaromból meg némi ponchomaradványból, majd az övemre akasztom. Stabilan himbálózik a bal csípőmön, nem fog leesni, még ha futni kell akkor sem. Elég cool, még a ponchonál is menőbb lettem ezzel a új kiegészítővel.

- Még egy dolog - mondja a zöld kísértet - ahogy kilépünk a könyvtárból, én a hatalmam nagy részét elveszítem. Csak akkor kapnám vissza a képességeimet, ha te direkt felhagysz a Méhviaszba való eljuttatásomról. Akkor viszont nem a mostani állapotomban térek vissza, hanem bosszúálló szellemként, aminek egyetlen célpontja te leszel. Úgye elfogadható számodra is ez a kis apróbetűs rész? Csak hogy nagyobb biztonságba érezzem magamat...

Morgok valamit a fogaim közt neki, hogy úgy sincs más választásom. A zöld alak eltűnik, és végre csend lesz. Alig vártam már, lyukat beszélt a hasamba a jó öreg Gugli.

- A kisértet-alakomat sajnos elveszítem, de attól még tudunk majd dumcsizni - hallom lentről, a bal csípőm tájékáról. Ahogy lenézek, látom ahogy rám vigyorog a koponya...

Hát ez hosszú út lesz, gondolom magamban, feltéve ha előbb megtaláljuk azt a Paul-gyereket. Még összeszedek néhány világító követ hátha később is fogunk majd a bányákban szaladgálni, majd kardot rántok és nagy levegőt véve szélesre tárom a könyvtár kapuját...

New item: Athas Lore Book - South
New item: Guglirian's skull
New item: Lighting stone (4)
New mission: Rest Guglirian's skull in Beeswax

Leporolom magam és feltápászkodok a földről. A bomba elvégezte a dolgát. Elégedetten szemlélem a pusztítást. Közben a többiek is összeszedik magukat és a szemlélődésemet félbeszakítja, hogy a Doki a kezembe nyom egy csonttőrt és egy frissen szerzett térképet követve megindulunk előre.

A szemünk láttára tócsává olvadó mártír meggyőz minket, hogy ne nagyon kukacoskodjunk a következő helyen és gyorsan továbbállunk.

Alvó emberekkel teli ágyakra valamint egy raktárra bukkanunk. Magamban méregetem a csöndes zsákmányszerzési lehetőségeket, amikor a hátunk mögött valaki elkiáltja magát, hogy

- RIADÓ!

és hirtelen nyolcan vesznek körbe minket.

Doki és Isith belevetik magukat a harcba, engem elég hamar lefegyverez egy az alkaromra kapott vágás.

- Í!

Ezután mégjobban elszabadul a pokol és egyszer csak azt veszem észre, hogy a Doki egy vetődéssel elkaszál és az ölébe kap és az ellenfelek möggötti sziklafalnál kötünk ki. Azt hiszem valahol beüthettem közben a fejem, mert kicsit szédelgek és a harc meg a sérülés okozta adrenalinlökettől mintha kezdenék delíriumos lenni. Még mindig az ölében tartva, egyik kezében a nyilpuskáját fogva a harcra koncentrál. Csak képzelődöm, vagy tényleg valami zenét hallok játszódni valahonnan?



Talpraállok, felnézek a Dokira és rambói elszántsággal mondom neki:

- ADJUNK NEKIK!

Aztán mindenféle furcsa, teátrális pózt veszek fel, végtagjaimat különböző merev szögekben tartva és felmászok a Doki nyakába.

- RETTEGJÉTEK CaVinZORD HATALMÁT!

Eszelősen vihogva egyik kezemből lángszóró üzemmódban lángokat szórok, a másikba bekészítek egy bombát just in case.

A szertartás véget ért.
A fiú lelke a fekete ónixkristályba zárva, a piros ruhás Csaba nagyot sóhajtott.
Kalak örülni fog.
Az Örökké Zárt Könyvtár ajtaja feltárul és egy szakadt ruhában lévő elf jelenik meg.
Int a testőreinek, hogy intézzék el, míg Ő a falba rejtett titkos ajtón keresztül távozik a szentélyből.


@Dr. Casanova Boltar:
Magad sem érted mi történt, de ahogy a kis goblin a nyakadba pattan és felüvölt:
- RETTEGJÉTEK CaVinZORD HATALMÁT!
Egyik kezéből lángnyelvek csapnak fel kezded megérteni társaid viselkedését. Véletlenül elpukkant az agyadban a régen használt demencia-aura.
Rád nincs hatással, de a többiekre:
Izith láthatóan hatalmas mészárlásban van, miután a kaszája a hármadik csapásnál elakadt egy szörnygerincében puszta kézzel tépi fel az ellen torkán és a lágy részeket. - Hirtelen egy régi holotévében látott klip ugrik be ahol a tömeg egymást csépelte, míg az énekes a Circle-Pitet üvöltötte. - Mintha nem is az az egyetemista leány lenne, akit pár hónapja megismertél. Famulusa, Hógolyó a riadóztató mártírt marcangolja.
A nyakadba ugró Ervin kezéből előcsapó lángnyelvek megpörkölik a hajadat és az egyik szemöldöködet is kicakkozzák. A lényeg hogy a lángok az utolsó szörnyet is elkapják és az eleven fáklyaként lobog a marcangoló vérelfet már nincs érkezése elkapni, mert addigra a már a lángok a csontjáig marnak.

@Party:
A levegőben vér és égett hús szaga keveredik, a csatának vége. A földet elégett és megcsonkolt hullák borítják, ti maradtatok csak talpon.
Kifújjátok magatokat és gyorsan ellátjátok a sebeiteket.
A következő ajtót zárva találjátok.
Semmiféle nyitómechanizmus nem láttok rajta, pillanatnyi csend után Ervin hangja csattan fel:

Az egyik ajtószárny lerepül a felfogatásáról és pörögve zúg át a levegőn, az egyik elit testőr szinte kettészeli. A másik ajtórész félig leszakadt, de a helyén maradt.

@Leonidas:
A feltáruló ajtó túl két bőrpáncélos mártír fogad, recés pengéjű karjukat elővonva meglepetten néznek rád. A válluk felett megpillantod az oltáron heverő Pault és mellette egy piros ruhás alakot, aki egy levegőben lebegő fekete ékkövet rak el.
Emelnéd a kardod – közben a piros ruhás eltűnik a falban – mikor hatalmas dörejjel berobban az ajtó...

A kis piromán hirtelen felmászik a nyakamba és valamilyen csatakiálltás közepette szénné éget mindent. Ekkor tudatosul bennem, hogy a túlzott bódítószer használat miatt kialakult aurám rám már nem hat, de a környezetemre továbbra is.

A halálfélelem legkisebb nyoma nélkül leszünk urrá a káoszon és öljük halomra az ellent. Átkutatva a helyszínt találunk egy Sár-Lak-ról szóló könyvet, ruhákat, ételt és vizet. Az egyik katona ágyában pedig pár csontfegyvert és egy kevés kerámiát...

The member 'Dr. Casanova Boltar' has done the following action : Dices roll

---

'd20' : 19

A talált 19 kerámiát eltesszük, még hasznos lesz. A talált ruhákkal ellátjuk a sebeket, majd megnézzük az utunkat elzáró ajtót. Ránézésre esélytelen bármivel kinyitni, ezért Ervin felajánl még egy bombát és az ajtó hatalmas robajjal szakad be.

A helyén maradt szárnyat betolva lépünk be. A törmelék alatt testeket látunk, túl sok életjelet nem érzékelünk. A terem közepén egy nagy oltár helyezkedik el, aminek a tövében Leo térdel, kezében egy testtel. Megorülve neki, odasietünk hozzá és közelebb érve látjuk, hogy Paul élettelen testét tartja a kezében.

Lerogyok mellé, elteszem kecskeállkapocs tőrömet és véres kezemmel megsimítom a fejét, közben felnézek a fölénk tornyosuló kaszáját szorongató Isith-re:
- Elkéstünk...