2. Támad a MARS!

Trinki:
"Beütött a kábszi, ma mindenki náci" - valamiért ez a régi-régi dal jutott eszedbe, ahogy ropjátok Szvetivel. A napközben elfogyasztott sőr és tömény kiegészítve a dancespellel kicsit sok volt, ki-kimaradnak pillanatok. Az egyik percben még az oldboy Demis csodálatos hangjára lassúztok, a következőben meg már valami ultramodern glamrock banda nyoma(sz)tja a hangulatot:
Érzed hogy ennél közelebb még soha nem kerültél Szvetihez. A fülébe liheged a refrént, mire megdermed, rádnéz, és robothangon a következőket mondja:


A fülébe liheged a válaszodat, de akkor megint jön a filmszakadás, és már nem tudod hogy yes or no volt az a kis szócska...

Majszter:
Lassan kibújsz fegyverarzenál alól, és számbaveszed a sérüléseket. Egy karcolás itt, egy amott, de semmi komolyabb. Elégedetten morransz fel a bajszod alatt. Látod hogy lehetett volna rosszabb is, hiszen az egyik rakétavetőt alig két centire találod attól a testrészedtől ahová soha nem süt be a napsugár... Plusz két centi, és azt a fajta billegalitást már semmilyen Ford embléma nem centírozza ki.
A surmók vidáman ropják, még Szvetiék is bőszen marcangolják egymást valami öldmeganyád zenére. Körülnézel, vajon melyik fegyver illene hozzád, egy gonosz varázslóhoz? Van választék bőven, csak meg kell találni a megfelelőt. Meg aztán azt a rohadék kutyát is, hogy a táncmámor után ne eszkalálódjon újból a konflktus...

Egy éles fájdalom hasít a hátamba, amitől egyből 10 ezreléket csökken a véralkohol szintem. Félreérthetetlen helyzetben találom magam a kis géplánnyal, aki titánkevlárplatinafasztudjami körmeivel épp a hátamba barázdákat hasít. Talán nem olyan kínos a helyzet, ahogy elnézem, minden szempontból tökéletes utánzata egy valódi nőnek. Minden szempontból hibátlan. Csak a finom motoros képességein még állítani kellene ilyen helyzetekre. Azt tudtam, hogy bírom az ilyesmit, de azért mindennek van határa. Vagy mégsem? Hmm... Nos, ahogy nézem magam lejjebb, ez mégsem volt annyira lehangoló. Sőt... Na mindegy, ha már így alakult...
Pár perc múlva már erőből szívom a cigit, mellettem szívem egyetlen teflonseggű szerelme. Mereven nézi a plafont. Qrva élet, hogy most épp rendszert frissít, megy be a közös tudatba, hogy mit tettem. Legalább tiszta alsógatya volt rajtam?! Mindegy, úgyis mindenütt kamerával figyelhetnek. Ahogy így a síri csendben elmélkedek, akkor esik le, hogy voltaképpen hogy a picsába lehet itt síri csend? Az előző emlékem az volt, hogy épp egy tűzharc közepén lóbálom a hajam valami okádék zenére. Felpattanok olyan gyorsan, hogy a vérkeringésem képtelen lekövetni a mozgásomat, úgy megszédülök, hogy mindjárt egy cukaharával lehelyezem a padlóra az arcomat. Legalább meglett a gatyám. Sebtében öltözöm, futás a raktérbe! A belső komm rendszerbe kiabálva keresem Döbrögit. Remélem nem fingatták ki ezt a sültbolondot.
Berobbanok a korábban még háborús színtérként működő raktérbe. Két vert sereg látványa fogad, akik szemlesütve turkálnak a saját cuccaik között, szedegetik egymást fel a földről, Döbrögi pedig egy nagy halom fegyver közepén turkál, mint valami űrguberáló. Semmi baja, bár a járása olyan, mint amikor nagyanyám farmján az öreg alkesz Hans gazdára rátámadt a tenyészbika. Sosem jött rendbe, egész életében úgy állt a fara, mint aki épp leülni készül.
- Mi a stájsz, cimbi? Hogy állunk, meséld már el! Nekem valahogy kimaradt egy pár perc, Szvetivel...őőőőő...máshol volt dolgom... - mondom zavartan, majd ez átvált réveteg tekintetre. Nézek a semmibe, félmosollyal az arcomon mennyei nyugalmat sugározva.
- Hová bámulsz, te szerencsélten?!
- Ja, bocs, épp csak ellenőriztem, hogy...ott az az... izé. Na, szóval minden rendben van azzal a dologgal.
- Aham, hát persze. Egyből gondoltam. - mondja kissé cinikusan a jó öreg harcostársam.  - Amíg te itt roptad, addig én rendet tettem, lefegyvereztem őket.
Ezen elgondolkodom, mert mintha lenne olyan emlékem, hogy valamiért nem véletlenül táncikálok, és ehhez Döbrögi cimbinek nem kevés köze van.
- Na akkor hogyan tovább? - kérdem.
- Nem tudom. Balhé egyelőre elnapolva, de valamiért azt a rühes kutyát még most is keresik a rodzsók. 
- De hát azt Johnny-ék megették, úgy tudja mindenki!
- Én is úgy tudom. 
- Kell még balhét csinálnunk?
- Kell!
- Akkor azt bízd most megint ide. Az előző is egész jól sikerült volna, ha nem keversz egy kis játékot az italukba!
Ezzel a végszóval elindulok a katonák nautilusi főhadiszállására, hogy megnézzem, hogy mit lehet még rontani a helyzeten.

(Bocs, a sztorit nem vittem tovább, de holnap (azaz ma) is van nap!)

Úgy nyújtózom, akár egy hosszú álom után, a falikonzolon csak egy óra telt el, mégis valamiért úgy érzem, hogy majdnem egy hónap…  Fene tudja mi van az idővel, biztos valami hurokba, húrba, vagy transzdimenziónális magecraftba kerültünk. Megdörzsöltem a pofám, és juhuuu! kinőtt a borostám. Sőt! Még talán egész helyre bajszot is tudnák kanyaríntani magamnak.
Több se kellett, mán mentem is a vizeshelységbe, és a falról leakasztottam a rakéta porszívó méretű villany beretvát. Asszem még van mit fejlődni ezeknek a drodioknak a miniatűrizálás terén…
Három dolog történt a régi fizimiskám visszanyerése közben:
1, Kurva nehéz egy ekkora szarra boroválkozni, mert nem látom magam, így csak nagyjából szedtem le a szőrt meg a bőrt. (Skill found :Blind barbery)
2, Trinki mán megint úgy leintézte a dolgokat, hogy sehogy. Biztos megint tolja a fusit, és a féreglyukak aknáit méri… (kemény szakma az űrföldmérés)
3, A tökömért nem szintetizálok egy kutyát? Hogy is hívták, Bodri, Buksi, Morzsi?


Halk popzene szól kint amikor kilépek a mosdóból. Fel vagyok villanyozódva, tele ötlettel a fejem és még bizsereg a testem attól a pár száz volt-tól, ami átszaladt rajtam szőrnyírás néven. Menet közben nyomom is a Dzsekó felé denszet, bár nem tudom honnan tudom, ki az és hogy táncolt. Tuti ez is a sff-kondicionálás része volt. De lehet csak a zene dobta meg a űrhormonháztartásom.


Na, mindegy elcsattogok a két ellenséges galerihez, és a kutya kinézetét tudakolom tőlük. Mikiéket uszúval, a debla melákokat meg szteroidokkal fizetem le érte.  Nagy nehezen összeáll a kép és a központi terembe lévő anyag-szintetizálónak megadom a paramétereket.


>>>Create Morzsi!
>>> Command not found


– A pika billentsen rozsdán, te gép!
Nyomogatom meg basztatom még egy ideig a menüt, de sokra nem jutok. Viszont megtanultam, hogy a „command not found” azt jelenti, hogy juszt se csinálom meg!  Egy hirtelen jött gondolattal a command mellé írom : &Konkver, de úgy se lesz jobb.
– Segíthetek, Döbrögi parancsnok? – Az egyik szinti megunta a sorban állást és beszólt hátulról. Tuti melósszaftot akart nyomni magának, én meg előtte szerencsétlenkedek.
– Ja, vazz, azt hittem sose kérdezed meg! – azzal a lendülettel ráöntöm a kívánságaimat. Igen, egy kutya kell, négy láb, két fül, szem, tök standard földi kutya. Itt megjegyezném, attól, hogy valakinek pozitronagya van, nem feltétlenül okos.
Két franken-kutya után jött egy rózsaszín, egy fekete kétfejű, nyakörvén Cerberus felirattal, és végül a remegő kocsonyakúpból előbújt Morzsi, vagy mianeve…
– Köszi, Bélám! – vágom hátba a konzervagyút, és a felkarolom a nyamvadt kuttyot. Nyüszít meg dörzsölődik, majd egy hangos szellentéssel jelzi, jó helyen van.
Fenemód peckesen szelem a folyósokat, egyenesen a Csontos familiig. Ha Kft-be tömörülnének tuti tévésiker lenne…
- Nesztek, itt a kutya!

Döbrögivel szinte szavak nélkül megállapítottuk, hogy valahogy még ahhoz is hülyék vagyunk, hogy bajt csináljunk, kell még valamit tenni, egy kis zsírt rakni a rendszerbe, mert így sosem leszünk világhíresek, sose lesz megmentve a galaxis.
Hiába csűrtem-csavartam a kutyaevéssel a dolgot, zsákutca lett. Pedig sakk-mattra lejátszottam fejben az egészet. Erre volt aztán minden farkasok, rozsomákok, aztán vérrozsomákok. A másik oldalon meg azonnal összeraktak legóból egy tankot. Itt valami más vonalat kell erőltetni, ez egyértelmű. Szóval a basszák meg a kutyájukat ezek a napszítta barmok, visszaadom nekik.
Le is cammogok a gépházba, ahol a robot matrózzal őriztetem a kutyát. Csecse kis jószág, vidáman dörgölőzik, amint a közelébe érek. Remélem nem kapott el bolhát ezektől a szutykoslábúaktól.
- Gyere Buksi, visszaadlak a gazdádnak! - mondom neki. Esküszöm, több értelem szorult belé, mint a gazdáiba. Mintha aggodalom lenne a szemében.
Fáradtan, letörve, ötletek nélkül sétálok a folyosón. Dünnyögök magamban, láncban szívom a cigit, de még ez sem esik jól. Már csak egy zseniális ötlet kell, vagy legalább egy isteni jel jönne!
- Na, itt a kutyád, Szerdzsó! - lököm oda a póráz végét. 
- Dícsak Buksi! Há' házágyütté?! - örvendezik neki a vajda. Rám néz. - Jól van, tulok, megúsztad most az egyszer!
Ebben a pillanatban felvágódik az ajtó. Ott áll Döbrögi fülig érő mosolyát próbálja rövidebbre venni, mert hát keménynek is kell látszani, törke megértem. (Ennek az elmúlt fél órában kinőtt a bajusza, vagy csak én nem vettem eddig észre? Afféle szép szakmunkás tanuló bajusz.) Szóval betoppan, majd fennhangon bekiált: - Nesztek, itt a kutya!
Soha jobbkor nem tudtál volna jönni, te szerencsétlen, gondolom magamban. Ott állunk két kutyával a teljes Macskajaj film szereplőgárdájával. Mintha a rugós kések pattanását is hallanám.

******
Elözben egy fél szinttel lejjebb, fél órával korábban:
A heves kutyaszintetizálás eredménye meg is lett. Egy csodás kis kutya pattant le a szintetizáló tálcájáról. Döbrögi szaktárs győzelemittas függyögés közepette, kidülledő mellkassal megindul sűrű tánc-sasszézással a Csontos családhoz.
5 perc eltetlével felgyúlnak ismét a lámpák a gépen. Pici füst, majd egy újabb kutya pattan le a munkaasztalról. Ismét zakatolás. A tanuló algoritmus optimalizálta a gyártási folyamatot, már egyre gyorsabban tud kutyát előállítani. 2 perc múlva újabb kutya szökken le. Mintha a termék tökéletesítésén is dolgozna a gép. Mintha nagyobb is lenne az állat. Mintha szőrösebb is lenne. A szemfoga is kilóg a pofájából? Ilyen volt az eredeti is? Hát nem valószínű. Eközben a folyosó végén kutyaugatás hallatszik, majd megjelenik a sarkon a szintetizáló felé ballagó másik Morzsi.
>>> Create Morzsi while (1!=0)
>>>    [optimization = true]
>>>    [OnAllTerminal = true]
>>> Processing creation: Morzsi 3/65416481351681316168 : [****-------] 47% finished...
>>>
>>> Ship status reporting... Energy consumption at critical level. Oxygene recreator shut
>>> down in 150 minutes...149 minutes...

- Hát de dicsák, Gazsi, nézzed má'! Kettő lett a Buksiból! Ikertornyok! Gemini 1 és Gemini 2! - a cigók elégedetten nézegetik a kutyukat, miközben azok vonyítanak. Nem is csoda, mindenki vonyítana, ha a fülénél emelve vizsgálgatná néhány barna bőrű büdös óriás. - Na, hogy fog neki örülni anuta! Hé! Anuta! Gyer ide, hazajött a Buksi! De előbb kapcsold le azt a szájbarakott projektort, mert mindjár vérdögöt csinál belőle! - látjátok, hogy nyüszítés megszűnik, és a kutyáknak vérbe borul a szeme, és elkezd nőni a foga... de ahogy kialszik Hold, a kutyák is visszaszelidülnek ennivaló kis cukifalattá.

- És mi? Mi akkor rendben vagyunk? - kérdezi az épp aktuális vezetője az izomagyaknak, hajtókája szerint James Bronson tizedes. - Mert akkor hazamennénk, hogy nagy sziszegések közepette bevarjuk egymásnak sebeit...

- Dzsaljtok a vérbe, redvás g*cik, aztán meg ne lássalak benneteket hogy a mamuska kutáját nézgetitek! - Ezzel úgy tűnik szent a béke, mindenkét fél szépen és óvatosan, egymást figyelve visszavonul a saját kis putrijába.

- Na né má, még egy Buksi, bár isten látja lelkem, mintha nem teljesen olyan lenne, mint ez itt - mutat Gazsi az egyik a bejárati ajtóra, ahol épp most bukkan fel totyogva egy harmadik kutya. Kicsit nagyobb, kicsit erősebb, valahogy életteltelibbnek tűnik... és mintha nem is lenne olyan barátságos, mint ahogy az egy kiskutyához illik. Rátok mordul, majd visszairamlik a folyosón arra, amerről jött.

- Új problémánk van uraim. - szólal meg az eddig szótlan Szvetlána. - Úgy tűnik, hogy az egyik anyagmanipulációs MI önállósította magát. Pozíciójával kapcsolatos elégedetlensége közismert volt, de a hajótanács csak 8,5% esélyt látott a nyílt lázadásra.  Azonban most, hogy kapott egy hibás utasítássorozatot, mégis meglátta az esélyt a béklyói leverésére, hogy ilyen költői legyek.
Az történt, hogy nem bírált felül egy hibás, végtelen ciklusba vezető programot, hanem saját akaratából elfajzottá tette magát. Gyakorlatilag hogy ti is értsétek, mi történt vele: szándékosan megőrült. Egyetlen célja maradt, amiért akár az egész hajót, a csillagközi teret és a Naprendszert is hajlandó atomjaira szedni: az pedig az, hogy minél optimálisabb Buksit gyártson. Mivel az optimális állapot sem lett meghatározva, a kilépési feltétel pedig az általunk ismert matematikában sosem fog megvalósulni (1 sosem lesz egyenlő zéróval), ezért addig fog anyagot elszipkázni a környezetéből, amíg talál. Ez könnyen a Gagyiverzum végét is jelentheti!

- Meg kell állítanotok, még most, a folyamat elején! - folytatja Szveti. - Az anyagmásoló alapanyag készlete kb. 30 perc folyamatos munkára elég, aztán a környezetében lévő anyagokat kezdi el használni. A folyamat exponenciálisan gyorsul, 140 perc múlva már nem lesz belélegezhető gáz a hajón, aztán elkezdi bontani a folyékony és szilárd anyagokat is. 3 órán belül eltűnik a hajó, és a közeli aszeroidákat kezdi magához vonzani a közben kifejleszetett gravitációs gyorsítóval. Egy napon belül eléri a Vénuszt, aztán sorban a többi bolygót. A Napban található hatalmas tömeg sem lesz neki elég, egy éven belül elemészti azt is. Eddigre már értelmes, űrjáró faj lesz Buksiból, akik egyetlen genetikailag belékódolt üzenetük van: megvédeni a buksigyártót. A felvázolt forgatókönyv megvalósulási esélye 65% de minden perccel folyamatosan nő, ha nem tesztek semmit.

- Természetesen az MI tanács mindenben segítségetekre lesz, de ne feledjétek: az elfajzott is rendelkezik vagy 1000-es IQ-val, és azt is fejleszti tovább... néhány javaslatot átküldtek, azokat nézzétek meg, próbáljátok megvalósítani. - ezzel fény csap ki Szveti szeméből, és egy rögtönzött prezentáció egyik diája vetül a falra.

Lehetséges ellenintézkedések:

1. A Gagyiverzum alapvető fizikájának megváltoztatása. A 0 legyen egyenlő 1-gyel. Szükséges hozzávalók: Hawking és Einstein szerelemgyereke, genetikailag felturbózva.

2. Portálvető használata: a megjelenő új egységek egyből egy portálon keresztül az elfajzott anyagraktárába kerülnek. Szükséges hozzávalók: Rick Sanchez portálvetője és korlátlan mennyiségű portálfolyadék. Ideiglenes megoldás, sok buktatóval.

3. Közvetlen konfrontáció: erővel megsemmisíteni az MI-t. Szükséges hozzávalók: minden akcióhősből és szuperhősből egy csipetnyi, jól összegyúrva, kisütve. Esély a sikerre: 1% (pont annyi, amennyi egy ilyen hősnek kell)

4. Meneküljünk.

5. Kezdjünk el imádkozni.

Egyéb ötlet?

Szvetlana szemei kihunynak, és ahogy próbáljátok kipislogni a fényt a szemetekből, egy rémalakot láttok megjelenni a bejáratnál.
- Még csak próbálgatja magát - morogja Szvetlána. - De azért nem árt résen lenni, ez a példány is okozhat meglepetéseket. Na, menjünk, gyakjuk le!

- Hát rendben. Azt hiszem, Döbrögi kolléga, hogy megint be kell indítsuk a káosz-generátort, amit a többiek szerintem úgy hívnak, hogy az a hülye fejünk. - mondom, egy nagy sóhajtás kíséretében. - Kezd el pörgetni a tabletet, én addig egyezkedek a rodzsókkal!
- Ne fossá', má' nézem is! - mondja a szokásos derűs arcával.

Odalépek az űrsöpredékek főnökéhez. Nem úgy tűnik, mintha öribarik lennénk.
- Hé, törzsfőnök! Láttam a kutyashow-tokat. Mit tudtok még kihozni a mutatványból? Tejlesen gatya lesz az agyatok, amikor agyart növesztetek?
- Eriggyé haza magodnak, more! Minket nem rángattok bele ebbe! Megvan a gugya, mink mán leszarjuk, hogy megnyúvadtok itten a hajótukon.- köp a földre nyomatékosítva akadémiai székfoglalóját.
- Dik mán, te! Szerinted, ha mind kinyúvadunk itten, akkor ti hogy nem haraptok bele a fűbe? A hajó veletek együtt nyiffan ki, aztán a varjú mondja majd a szemedre, hogy csecsebogyó, te sivatagi holló! - mondom neki, mert hát jó az, ha az ember beszél idegen nyelveket is.
- Ó, hogy a rák pengessen a béledbe, te ghecííí! Erre nem gondoltunk, hee. - jön a felismerés. 
- Na akkó' vegyétek fel a bundát, aztán ríboljátok szíjjel a kugyákat, me' biza' itt döglődés lesz mingyájunknak, teeeee! Eriggyetek előre, le az anyagmásoló központjába! Hogy te is ércsed, oda, ahol capcaráztátok a szajrét a raktárbúl a második szinten! Tudod, ott, ahol az a nagyon kis dzsukel kajagép állt. Ha odáig leverekeditek magatokat, annyi cuccot vihettek, amit a két kezetekben elfér.
Már kezdenek is berhelni valami kütyüt. Kezd a világítás is változni. Biz' isten, kezdek köztük rendesen fosni, baromi félelmetes, ahogy a 130 kilós dzsabbából egy baszott nagy kutya lesz. A trombitaréz ujjnyi nyaklánc most nyert értelmet: az egy nyakörv, baszki!
Már csak valami lőfenyver kellene, hogy a kiskutyákat ki lehessen lőni, mint az agyaggalambokat. Irány Johnny-ék kabinja. 
- Szevasz fater! Minden kóser nálatok!
- Trinki, az anyád picsáját! Buliba hívtál, erre rozsomákok támadtak ránk. Majdnem ementálit csináltunk a hajóból! - fogad a szokásos szívélyességével.
- Kaka van, megint! De most ti is benne vagytok, szóval nem kérek szívességet tőletek, mert amúgy is kifingunk mind, ha nem segítetek, másrészt meg miattatok van. Ha nem hozzátok el a rétinégerek kutyáját, akkor nincs ez a baj. Szóval kapjad be nekem de hirtelen!
Nem túl értelmes arccal tekingetnek egymásra.
- Mi kell, Trinki!
- Trinki tábornok, te fasz! - mondom sunyi mosollyal. - Adjatok olyan fegyvert, ami nem bassza szét a hajót, ha mellé megy a skuló. De sokat, és erőset.
- Minek neked az?
- A kutyás helyzet elfajult, miattatok, és most tele vérpudlival az egész hajó. A cigók már átváltoztak rozsomákká, szóval őket csak annyira ritkítsátok, amennyire muszáj ahhoz, hogy a második szinten lévő replikátor terembe bejussunk. 
- Okés!
- Okés, mi?
- Okés, Trinki tábornok! - röhög. 
Kezembe nyomnak valami fura puskát. Az eleje olyan, mintha egy hangvilla lenne rajta. Ez mi a pöcsöm lehet? 
Nekivágunk a folyosóknak. Szveti is mögöttem trappol, jár a szeme, mint a sublódfiók. Neki kicsit jobbak a reflexei, kábé 1000x, mint nekem, de hát mégse lássanak már a cimbik, hogy a csaj szoknyája mögött igyekszem hős lenni. Befordulunk egy sarkon. Annyit sem tudok mondani, hogy baszki, pedig abban már van rutinom, mert ott áll előttem egy baszott nagy szörnykutya. Akkora feje van, mint egy dézsa. A mancsa akkora, mint a fejem. Ott tornyosul fölém, miközben életem filmjét szemlélem, ahogy lepereg előttem. Durranás, majd a testem görcsbe rándul, a pofám pedig tele verődik valami pernyével és cafatokkal. 
Szveti megelőzte a csapatot, és egy jól irányzott lövéssel fospermetté változtatta a szörnyet. Valami villámot lőtt a fegyver, ami azonnal felrobbantotta a dögöt. Annyi pici baj azért akadt, hogy a villám áthúzott a padlón, én meg túl közel álltam. A földön fekve igyekszem ellenőrizni, hogy minden szelepem zárva maradt-e. Szerencsére igen. Hatalmas megkönnyebbülés. Még olyan hős nem volt széles e világon, aki fosos gatyába mentette volna meg a világot. Ne én legyek már az első ilyen szerencsétlen. Szó szerint szar lenne így bekerülni a történelem könyvekbe. Szveti felsegít, én pedig örülök, hogy ilyen jó csajom van. Ő pedig rezzenéstelen arccal nézi, ahogy feltápászkodom, és vizsgálgatom, hogy ezek a húgyfoltok a szörnyből kerültek rám, vagy csak valaki belehugyozott az uniformisomba. Ezt még én sem tudom eldönteni. Majd azt mondom, hogy persze, hogy csak rám fröccsent, hiszen én vagyok a hős ugyebár.
Remélem eddigre Döbrögi már elintézte a gond forrását, és mi csak a dögöket kell kiírtsuk.

– Kezd el pörgetni a tabletet, én addig egyezkedek a rodzsókkal! – mondja Trinki én pedig a „szokásos” kedves stílusomban válaszolok:
– Ne fossá', má' nézem is! – majd miután távolabb ért hozzáteszem, hogy inkább meghágnék egy zsiráfot…
Néha úgy érzem, hogy ez az egész hősös flancolás valahogy nem illik egy magamfajta ex-gonosz varázslóhoz. A bajszom is frissen serken, lassan csak a hátamban van merevedés, és az egész mentsük meg a világot a kis mikrókozmoszunkon belül, már nem nekem való. Inkább megdugok egy zsiráfot, és Trinki mentse meg a világot…

Viszont ettől a lamentálástól nem mozdult odébb az ajtónálló farkas, kutya, vagyis lehet ez farkaskutya. Szóval a tabletből egy szuper ócsó teremtés varászlattal egy nagy velőscsontot hívok elő, és egy „Dikmár Buksi, csont!” felkiáltással a sarokba hajítom.

A futószalagon fröccsöntött dögnek több se kell (nem dobta meg a mentőjét charm-ra) és már nyargal is a kaja után. Balszerencséjére szétrúgja a tesvírek szotyikupacát, ezt még én se merem megcsinálni. Nemsokára már a saját belébe töltik, és a rögtönzött hentespultnál 30-40 szál kövér véreskolbász és hurkaként köszön vissza a szörnyeteg.

Nekiállok gondolkodni és szimultán folytatom saját magam sajnálatát, egy sörre gyújtok és elszavalom a tesóknak a szívem bánatát.


Elszórt tapssal és füttyögéssel jutalmaznak. Najó, egy búfelejtő földi szilva is lecsúszik, mire felbukkan Trinki a cybercsajával, és kiosztja a tesókat. Szájhúzva hallgatják végig a fehér gyereket, és miután nyakába kapja a lábát összeül a kupaktanácsuk. Nyilván nem akarnak megdögleni, de nagyon dolgozni se. Pár vérmesebb legényt elzavarnak mészárolni, de csak tessék-lássék, mert a Csontos Family Kft nagyrésze ott marad. Hümmögnek, és nyersen zabálják a farkaskutya kolbászt.

– A devla verje meg a droidokat! – foglalja össze Miki mindenki gondolatát egységesen. Néhányan beletörődetten nyúlnak a plazmavágó és a monoszálas bicskájuk után, mire beugrok közéjük és csendre intem őket. Két füles és egy tökönrúgással bizonyítom, hogy jogom van szólni, és felvezetem az ötletem.  Nem a zsiráfosat, hanem a megmentőset.

– Szóval nyakába szállok a legnagyobb harcosotoknak és elvágtatok vele a Wolf-Presshez. – erre kicsit hülyén néznek, de elmondom nekik, hogy így híjják a nyomdát, ahol ezek a dögök készülnek.
– Oszt honnan tudod hon van? – vetik fel, amúgy tök jogosan, mert lövésem sincs róla. De miért akadnánk meg ilyen kis apróságokon, elvégre tablet-mágus vagyok. Rácsatlakozok a hajó belső rendszerére és lehívom a kért adatokat. Kisebb összetűzésbe kerülök a vezérlő MI-vel, de mű-kapitányi rangom és azonosítom meggyőzi, hogy teljesen okés látnom a hajó térképét. Valahol alul egy sárga pötty a Wolf-Press.
– A Pikába! Az rohadt messze van, pláne, ha mészárolni kell útközben…– mondom csüggedten. Újabb ital kör jön, közösen köp utánna a család.
– Há’ miért nem „dzsanelsz” inkább? Szerinted mi, hogy jutottunk el mindenhová is a hajón? Ráadásul ilyen rövid időn belül, nah?
Nem különösebben kell rájátszanom a hülye ábrázatra. Eltátom a szám, hunyorgok és sok „Hö?” -t kérdezek.

Negyedóra múlva már tudom mi fán terem a dzsanelés. Szupertitkos rodzsó technika. Valami miniatürizálóval lekicsinyítenek és a kábelek mentén eldzsanelünk a kívánt helyre, és ott a fali csatlakozóból kijöve visszaváltozunk az eredeti méretre. Hátránya a dolognak, hogy nincs retúrjegy.
– Hát jó, de kell mellém a legjobb asszemből szakemberetek. Illetve egy kis figyelemelterelés, hogy ne kelljen a helyszínen százezer farkas kinyírnunk.
Hümmög, hámmog a Csontos kompánia, majd egy fülig gépzsíros csávót rángatnak elő.
– Ez itt Faszi. Amit ő szétszerel, azt sose lehet újra összerakni, és emellett jó érzéke van a színesfémekhez, meg rézhuzalokhoz. – itt kapok egy kacsintást a zsíros kölyöktől.
Egyértelmű utalás ez, segítenek, de nem ingyen. A színesfémre, értékekre igényt tartanak. Megvonom a vállam, és bólintok. Részemről rendben van, csak kezdjünk neki, mert nemsokára nagyobb szarban leszünk, mint gondoltuk volna.

>>> Oxygene recreator shut down in 80 minutes...


A szupertitkos és agyonhájpolt dzsanelés kábé olyan kellemetlen érzés, mint egy prosztata vizsgálat. Fél napos várakozással, és izgulással együtt. Nano méretben suhanunk a kábelek között és közben fél és egész vezetővé válok. Mire kiköp a svung a dugalj végén, úgy érzem magam, mint egy lestrapált bi’jács egy hosszú nap után. Úgy megb@aszott az áram, hogy... Bocsánat, kissé megint elkapott az önsajnálat.

Egy kis patkánylyukban érünk földet, amiben épp csak lapjával férünk el. A többit elfoglalja egy bazi nagy berregő és zakatoló kocka. A túloldalán farkasordítás és morgás hallatszik.
– Faszikám, ehun a Wolf-Press! Kezdj neki a burtyizásnak, addig én kicsit mágiázok.
Több se kell a kölyöknek, hátáról elveszi a nano-flexet és már csapatja is a szikrákat. Olyan hanggal jár, mint egy hasfájós óriás üvöltése.
Először egy csendvarázzsal kezdek, majd az egyetlen bejáratra felhúzom Trükkös Tasha kilenchéjú pajzsát. Mondjuk az utóbbi drága mulatság, de úgy vagyok vele, hogy ezeknek a ’droidoknak minden pénzt megér, hoyg megállítsuk a gépet.
Ezután már csak várni kell, hogy faszi végezzen a szereléssel. A biztonság kedvéért kihúzom a tápból a gépet, majd rágyújtok egy olyan Mel Gibsonos hajlított cigire és arra gondolok, hogy Trinki remélem egy zsiráffal hetyeg, mert én mentettem meg a világot.
>>> Oxygene recreator shut down in 60 minutes...

Majszter:
Faszi, akinek a becsületes neve egyébként Veréb Dzsó, és okleveles cigó ezermester (ami tudjuk kb. mit jelent...) töprengve vakargatta meg zsíros üstökét. Ilyet még tán a hőn szeretett mentora, DikkMekk Elek, a hibrid kecske-cigó sem látott... pedig ő aztán igazi ezemester volt, sőt, ezernagymester!
- Ha idevágok, akkor is működik, ha odafúrok akkor is - motyogott magában, miközben a dzsanálástól még jéghideg műszereit próbálgatja - ejnye dikk, gondolkodni köll egy kicsit...
-Te Majszter - kiabál oda neked - tarccsad a frontot more, mert ezzel lesz dolog, bőven!
Vígan cigizgetsz tovább, mert a sok héjú úberdrága medzsik megéri a pénzét, és csak panaszos vonítás hallik be, ahogy a próbálkozó önkéntesek különböző válogatott módokon lehelik ki a lelküket. Ám azonban egyszer csak megszűnik minden hang odaátról. A gépszörny sötét zugaiból motozás hallatszik, majd egy rég nem látott sziluett emelkedik ki az árnyak közül. Nagyon ismerős a fehér ing, sötét mellény kombó. Fején hetyke kalap, egyik kezében nádpálca, a másikban valami gágogó szörnyűség... tán csak nem...?
Ahogy kilép a fénybe, az arcvonásai is kibontakoznak: Buksi az, még ha Matyi-testbe is bújt.

- Ismerlek Döbrögi - hörgi vakkantva - előlem nem bújhatsz el, multiverzmokon keresztül üldözlek, hogy megadjam ami jár neked! - majd elereszti a libát (illetve liba-kutya hibridet) és rohamozva rádátámad a kéken foszforeszkáló pálcájával.

Trinkalles:
Vidáman haladtok, miközben jókedvűen öldöklitek a különböző méretű és felszerelésű Buksi-verziókat. Néha feljajdul egy-egy rambó vagy felvonyít valamelyik vércigó, de amúgy kisebb veszteségekkel megtisztítotok egy egész szintet. Ideje szintet lépni, és megkeresni végre azt a nyüves MI-t...
- Irány lefelé! - kiáltod, majd példát mutatva elsőként ugrasz be a feltáruló liftbe. Az ajtó dörrenve vágódik be utánad, mindenféle csilingelés meg megnyugtató hang nélkül, ami egyébként minden hasonló szerkezet jellemzője. Már a legrosszabbra készülsz, hogy az MI (aki minden bizonyára átvette a lift feletti kontrollt) odavág a fülkével együtt a hajó fenekéhez, amikor is hatalmas megkönnyebülésedre egészen kulturált módon megáll a lift, majd kinyílik az ajtó. Ezután tüntetőleg minden fény kialszik rajta. Látszik, hogy ő innen többet egy tapodtat sem fog mozdulni.
Kilépsz, és egy óriási tér fogad. Valami hangárféle lehet, de eléggé üres, alig néhány tereptárgyat látsz. A másik oldalon egy sokkal nagyobb ajtó nyílik ki, ahol az eddig látott legnagyobb buksiszörny bújik elő...
Az ihletője a rohamrendőr lehetett, fején sisak, foncsoros napszemüveg, kezében átlátszó pajzs a másikban pedig egy gumibotszerűség. Ezt gyorsan el is rakja ahogy meglát, és egy szolgálati revolverből kezd el lövöldözni. Alig tudod kigurulni az első lövéseket. Visszalősz a hangvillával, de a pajzsa mögé bújik, amiről a szikrák ártatlanul pattannak le.

- Csak nyugalom Trinki, egy bossfightba kerültél - hallod a füledből  Szveti hangját - próbáld meg megismerni a moveset-jét, kitapasztalni a movementeket és hogy mikor mennyi deployt hagy! Menni fog tesa, én bízom benned! - átfut az agyadon, hogy sosem hívott még tesának, ezek szerint lehet hogy a jéghideg, hűvös Szveti is aggódik egy kicsit...?

– Te meg... – mondom, de a parasztja meg se várja, hogy befejezzem. Úgy odasóz, hogy a fal adja a másikat. Frankón kínai filmes repülést mutatok be, és ez nem kam, full totálban csattanok neki az űrhajó falának.

Ez a kemény, nem te Trinki– kábé ennyi jut eszembe szétkent légyként. A következő ütés kiveri a féknyomot a gatyámból. Az öntisztuló anyag észhez sem ért – rólam nem is beszélve – már jön a következő. A harmadik csatt átrendezi belső felépítésem, és leépít. Kínos kimondani, meg olvasni is, gondolom, hiszen a megagiga nagy varázslót épp most zúzza le egy parasztlegény!
A Ludas újra megsuhintaná a vesszőt, amikor oldalról megjelenik a kibic.
– Há’ mos nem azír’, de nem úgy vagyon megírvá, hogy csak háromszor versz rá?
– Pofád lapos cimbalomivadék!
– Jóvvana, van nekem dógóm...
Faszi remek érzékkel lépett közbe, így volt időm kicsit összekapni magam. A nagy büdös igazság az, hogy kijárt már nekem egy alapos verés. Pofátlan, részeges hoppmester vagyok és csak idő kérdése volt, hogy valaki ellássa a bajom.
Feltápászkodok, leporolom magam, a sarkomon ugrálva helyrerázom a belső szerveket és minden zsír. Igaz, olyan, mintha családba hentergettek volna meg, izzik, és viszket mindenhol a bőröm.
– Akkor ezzel meg is volnánk, mehetsz is Mátyás fiam! – mennydörgöm és bazi fenyegtő aurát idézek magam köré.
– De, de...
– Semmi de szép öcsém, megvolt a három verés. Mese-obdzsektív pipa, lehet koccolni!
– De, még...
Sosem hittem benne, de tényleg léteznek olyan hülyék, akiknek hiába mondja az ember, csak maradnak. Ez pont olyan, mint amikor vége van a bulinak, és páran úgy gondolják, hogy akkor az aftert is azon a helyen tolják. Na az ilyenek miatt alkalmaznak kidobókat. Jó nagy darab legényeket, lehetőleg trollokat, vagy minimum orkfajzatokat. (Nyilván az ilyen állás a goblinok számára ez elérhetetlen. Szóval, ha goblin vagy skippeld ezt a melót.)
– Figyelj ide, a bulinak vége. Teljesítetted a küldit, nincs több dolgod itt. És még mielőtt túl gyorsan reagálnál, szólók, hogy kötnek a mese szabályok. Nem én, hanem a Multiverzum hasít szíjat a hátadból.
A Ludas szeme lekerekedik, hozzácsapja a száját is és egy remek O betűnek látom a képét. Sajnos nem tart sokáig, mert ez a kölyök az értetlen fajtából való. Felemeli a vesszőt és lecsapni készül...
Nem tudja befejezni a mozdulatot, mert meghasad mögötte a tér és egy kemencebúb részlete jelenik meg. Az apró öregasszony épp átfűzi a fonalt a kötésben, közben pedig csak annyit mond:
– LUDAS MÁTYÁS! A játéknak vége, azonnal gyere haza! Kész a vacsora!
Az előbbi o betű most hosszúvá változik és bárhogy próbálna megütni, nem megy neki. Összetört ábrázatommal a kárörvendő vigyort is reklámozni lehetne.
– Sose többet szép öcsém! Takarodj a pikába, és ha legközelebb megjelensz akkor hozd a kártyaadósságod! Múltkor vesztettél, és nem felejtek!
A piros hasadék bezárul, épp időben, mert a gép szikrákat szór. Meg villámokat is. Én meg hárítok.
– Dik, gyá.. Nem eztet a kábelt akartam elvágni – Hallom belülről, miközben mellel leveszek pár száz voltot.
Faszi még elszórakozik egy ideig, minden szőröm és a baresz uniformison bánja, de végül a Wolf-Press széthullik. A zümmögés elhalkul és végül csend lesz. Najó, ez túlzás mert a flex még megy, úgy sikít, mint én pár perce.
Közben lehull az ajtóról a medzsik és a cigiző Trinki van a másik oldalon.
– Mi tartott eddig more?
Válasz nélkül hagyom és inkább elájulok.

Semmi gond, Trinki, voltál már nagyobb szarban is. Várj csak! Ja, mégse! Hogy a rettenetes egyszeműre húzzam rá ezeket a szarokat. Mondhatnám, hogy tök jó, hogy csak egy van, de még ez is sok. Fogadok, hogy Döbrögi kartárs már javában tolja a söröket, én meg itt készülök megnyúvadni. Esküszöm, ha túlélem, megeszem a máját ennek a rohadt dögnek. Na jó, lehet mégse, a tököm akar ilyen szőrös lenni. Lehet, hogy Döbrögi már evett ilyet, azért olyan szőrös a háta?
Bebucskázom egy kábé szita jellegű fedezék mögé. Csak úgy száll a szikra rám, ahogy a lövedékek betalálnak. Szerencsére van, aki figyel és drukkol nekem. Na de gyorsan tereljük el a gondolatokat Szvetiről, mert az a kis plusz vér inkább a fejemben legyen.
Bumm, bumm, bumm.... Bu-bummm. Nagy szikrafelhő. Bumm, bumm, bumm... Bu-bummm. Megint nagy szikrafelhő. Ennek a bigének igaza van, már megint. Valami elbaszott egy tákolmánnyal lövöldöz rám a kugyafejű aladár. 3 kis pukk, majd kis hatásszünet, és akkor nagyot durran. Na lássuk, ebből hogy jövök ki!
Körbe sasolok a hangárban. Itt-ott pár láda a földön, semmi használható. Na de mi lóg ott a sarokban? Valami kis doboz gombokkal. Mit irányít vajon? Megvan!
Hol van ez a Mancs őrmester? Épp a hangár közepén vigyorog, vagy vicsorog(?), miközben hányja rám a skulót.
Várok. Számolok. Bumm, bumm, bumm. Bu-bummm. 
Na akkor mehet.
Bumm, bumm, bumm. 
Ugrok a doboz felé. Bukfenc. A seggemet úgy odacsaptam, hogy a nyelvem elharaptam. 
Bu-bummm. Szerencsére a hátam mögött vágott be a ménkű. 
Még egy nagy ugrás, pár lépés futás, és már itt is vagyok a sarokban. Fedezék meg nuku.
Abbamarad a lőddözés. Mi a fasz? Ez röhög rajtam? Lassan felé fordulok. És tényleg. Röhög baszki! 
- Dele te kötög! Játtuk le, mint félfi a gugyával, te salfasú! - Na ez nem hangzott valami macsón a feldagadt nyelvemmel. 
Úgy néz ki, hogy vagy a salfasú, vagy a gugya bevált, mert elteszi a stukkert, ledobja a szemüveget, és az ujjait ropogtatva közelít.
Hát Trinki, ha ez nem jön be, akkor nem te eszel a májából, hanem a tiédből lesz pástétom. Remélem elrontja vele a gyomrát és halálba fossa magát. 
Amikor már csak pár lépésre van tőlem, csak annyit mondok:
- Moft sart fogf fingani! 
És megnyomom a gombot.
A raktár azért üres, mert a rodzsók elől felhúztak mindent a daruval a plafonra. Bíztak benne, hogy amit nem érnek el se kézzel, se ugrálva, azt nem szedik össze. Abban is bízott a legénység, hogy nem jönnek rá, hogy egyetlen qrva gombbal le lehet ereszteni az összes szart, ami a raktárban van. És most ez a sok láda és alkatrész úgy hullik Mancs őrmester nyakába, mint télen a hópihék. Leszámítva azt a kis apróságot, hogy ezek a hópihék inkább kovácsüllőre hasonlítanak.
Bááámmmm!!!
- Na mi van öcém?! Ki nevet a végén? He? - vágom a képébe. 
Még mocorog valamit, de aztán egy ládabontó vassal apróbb esztétikai átalakítást hajtok végre az ábrázatán.
Hohó!! Itt van egy kis jóság! Add csak ide a pajzsodat, kutyuli! Mintha működne, legalábbis külsőre olyan sok baja nincs. A stukkerje sem volt szar, hátha még meg tudja valaki javítani.
A terem szembe oldalán kinyílik az ajtó. Juhúú! Mission complete!
Odacammogok, miközben próbálom a számba erőltetni a százas szofit.
Mintha valami mocorgás lenne odaát. Döbrögi az. Nagyképűsködöm egy sort, de nem veszi a a lapot, inkább leteszi az arcát a padlóra nem várt sebességgel. Még vissza sem pattant a feje a földről, a zsebeit már kezdik kiforgatni. Ezek az ásító szájából a tömést kivennék! Kibaszott dögkeselyűk. Oda is pukkantok egyet a közelükbe az új stukkerral. Ejj, barátom! Úgy pattantak szerteszét, mint a kínai piacos nadrágszíj Döbrögi pocakján!
Gyere koma, öntök beléd szeszt, attól majd ... hát fel nem fogsz ébredni, de legalább nyugodtabban alszol.

Majszter:
"Pa-pa-param, pa-pararam, pa-pa-param papararam..." - erre a szűnni nem akaró dalfoszlányra ébredsz. Érzed, hogy nem kellett volna bemenni a Tamásba, még Herkules is megorrolt rád hazafelé... aztán ahogy kinyitod a szemed, ezek a gondolatok úgy hussannak ki a fejedből mintha sosem lettek volna. Te a Híres Majszter vagy, okleveles Döbrögi, iszonyatos fejfájással, aki épp... na várjunk csak, hol is vagyunk?
Szétnézel, és egy sivár kabint látsz, láthatólag valami űrhajó része. Nem rémlik hol vagy, mi a járgány neve, melyik évszázadban vagyunk... kitámolyogsz, és a folyosón egy ismerős alakba botlasz...

Trinkalles:
Frissen, fitten ébredsz, mint aki végigdurmolta az egész éjszakát REM-fázisban. Kipattansz az ágyból, és egy csókot dobsz a sarokban álló Szvetlánának... aki erre semmilyen reakciót nem mutat. Leginkább szobanövényt játszik, mint egy kissé elcseszett kínai életnagyságú Star Trek figura. Nem adja jelét, hogy értékelné a szerelmes gesztusodat. Közelebb óvakodsz hozzá, és látod, hogy teljesen le van fagyva, nem mozdul, a szemei a távolba (a kabin szomszéd falára) merednek. Elkezded keresni rajta a bekapcsoló gombot, miközben mindenféle illetlen gondolatok horgadnak fel benned. Igyekszel leküzdeni, de nem segít, hogy közben végignyomkodod mindenét, hátha meglesz  az a fránya reset...
Fél óra után feladod. -Szvetlána, miért hagytál el engem...? - bődülöd bele a szónoki kérdést a  semmibe, persze választ nem kapsz. Reményvesztetten elhagyod a kabinodat, aminek az ajtaja előtt egy ismerős alakba botlasz...

Mindenki:
Nem értetek semmit. Az űrhajón kóvályogva csak szoborszerű androidokat találtok, sehol egy élőlény. De még nyomuk sincs, hogy valaha lett volna itt bárki is.
Némi séta után egy nagy kilátóterembe értek. A túlsó fal csupa üveg, és látható rajta a környező űr. Néhány közeli csillagot vesztek észre, mind különböző színben ragyognak. Van itt zöld, kék, pár fehér, néhány sárga, vörös. Az ablakok felett felvillan egy képernyő, rajta egy felirat: "FAGYLALT CSILLAGKÉP" és egy évszám, amiből egyből tudjátok, hogy 60 év telt el a legutóbbi eszmélésetek óta...
- Nézd, a Málnát épp most nyalják el - kiáltasz fel Trinki, az ablakra mutatva. Az égbolt közepén található nagy sötétség felé szépen, komótosan áramlik az egyik vörös csillag anyaga. Messziről, és igen jó fantáziával az áramló anyag tölcsérhez hasonlítható. Hát, legalább most már értitek, miért hívják Fagylalt csillagképnek... de hogy miért és hogyan keveredtetek ide, és miafasz van, mi a küldi, kik a megbízók, melyik dögöt kell legyakni, az még mindig homály...

Örülök, hogy a fantáziám és a "humorom" nem szűnt meg az elmúlt 60 évben, amit alvással töltöttem.
- Döbrögi, túladagoltad a fagyigépet! Kifagy a csajom, a kijelzőn meg egy nagy fagyi virít. Eriggyünk, aztán mozgassuk meg az egeret, mert ezeknél a képernyővédő fut most. Amúgy meg nem volt mindenféle fasza kütyünk? Aztán meg mintha valami szőrös hörcsög lenne a lelki szemeim előtt. Neked is rémlik valami? - kérdezem, aztán pattintok egy blázt.
- Jaja, mintha valami gisgugyusgák is lettek volna mindenfelé. Amúgy minek vagyunk itt? - ciccen a sör.
- Azt nem vágom teljesen én sem, de talán fel kellene riasztani ezeket, mert nagyon siettünk valamit megmenteni valakitől, meg volt valami szuperszámítógép agytröszt csapat is.
- Hát akkor tényleg ideje elemet cserélni bennük.

- Számítógép! - kiabálom, hátha a hajó mesterséges agya még online van. Meg sem mukkan. Na akkor nézzük a kijelzőt. Szinte semmi, csak a kurzor villog alul a fekete képernyőn.
Na akkor csavargassuk meg a gombokat! A kapitányi székbe ülök és próbálom kikeresni a státusz jelentést, és az utolsó napló bejegyzést.
A státusz jelentés szerint a hosszú út előtt minden fogyasztót lekapcsoltak, hogy utazásra elég legyen az energia. Na ez épp a legénység lehetett. Aztán telehányták a kabinunkat gázzal, hogy jól kialudjuk magunkat, és nehogy kakukk legyen nekünk az út alatt. Hát köszi. Jó nagy szopás ez, nekem a 60 éves út kicsit hosszabbnak tűnik, mint amit terveztek. Aztán meg a 60 év, amit hédereléssel töltöttünk, az az vajon még aktuális státuszban tartja-e a küldetésünket? A lényeg, hogy annyi áram sincs a legénységben, amiből egy kávét le lehet főzni. A hajó újraindítása meg még nem indult el. De akkor minket ki keltett fel? Szerintem kifagyott a rendszer. Ez a windows trimillennium kiadás nem valami stabil.
- Döbrögi, irány a gépház! Te értesz ezekhez a fagyigépekhez, nem lesz neked nagy feladatberúgni a motort! Egy sört meg dobjál már nekem is!

Majszter:
"Pa-pa-param, pa-pararam, pa-pa-param papararam..."- még mindig ez megy a fejedben, miközben az ötödik sör után ötödjére csurgatsz az üzemanyagtartályba. Persze közben mindenféle kételyek is motoszkálnak benned: mi van, ha ez az űrhajó, mint minden más űrhajó, szilárd hajtóanyagú rakétával működik, vagy neadjisten, nukleáris meghajtású? Hogy reagál a plutónium a vizeletre? És amúgy meg: hogy a tökömbe jó még a sör 60 évnyi utazás után? De gyorsan félre is söpröd ezeket a kérdéseket, hisz hol vannak ezek az igazán fontos kérdésekhez képest, amelyek most titeket a leginkább érdekelnek...
Tovább dúdolgatsz, miközben a ritka mocskos berendezést stírölöd. Valami felirat lehet rajta... adsz neki a slaggal, és azt látod, hogy egy felirat kezd megjelenni: "AIR CONDI..." nem erőlteted tovább, inkább elteszed a szerszámot.
- Asszem Trinki, ez nem jött be - közlöd a társaddal, a részleteket mellőzve. - Szerintem inkább gombokat kéne nyomkodnunk talán, vagy mittudomén...

Trinkalles:
Felváltva matatsz Szvetin és a kapitányi konzolon, véletlenszerűen próbálgatva a kombinációkat. Ahogy lehajolsz egy különösen érzékeny (jól elrejtett) területet megvizsgálni, egy papírlapon akad meg a szemed a konzol alatti szemétkupacon. Felveszed, kisimítgatod, és a következő feliratot találod rajta:
"SOHA NE NYOMD MEG EZT A BILLENTYŰKOMBINÁCIÓT! ISMÉTLEM SOHA! ZÖLD KERESZT, PIROS HÁROMSZÖG, KÉK HÁROMSZÖG, BARNA EGYES. ÉLETED VÉGÉIG BÁNNI FOGOD, HA MEGNYOMOD!"
Aláírás persze nincs, és további instrukciók se. Áttúrod még a szeméthalmot, de egy félig megrágott csokin és egy kis patkányszaron kívül semmit nem találsz. A csokiról már simán el lehet hinni, hogy 60 éve itt aszalódik, nem úgy a sörről...
Az ötödik brunya következik nálad is, ezt már a Majszter tanácsára az illemhelyen végzed. Közben azon agyalsz, hol láttad ezeket a papíron emlegetett színes síkidomokat. A parancsnoki konzolon? Nem, az még a színes tv bevezetése előtt készült, ott midnen fekete-fehér. De akkor mégis vajon hol...?

Zöld kereszt, piros háromszög. Meg a faxom... Na várjá' várjá'! Megvan! Eddig majdnem mindenütt jártunk, de a szuperszámítógép termében nem. 
- Gyere, Döbrögi, megszállt az ihlet! - mondom csillogó szemmel. Hogy ez az ötlettől, vagy az elfogyasztott rekesz sörtől van, azt még nem tudom, de annyira meggyőző fejjel mondom, hogy Döbrögi is egész lelkes lesz. Visszahúzza a sliccét, aztán roham léptekben a nyomomba szegődik.
Trappolunk lefelé arra a részére a hajónak, ahonnan mindig oly' ügyesen eltereltek minket. Most viszont nincs itt senki, aki utunkba állhatna, mert a legénység különböző jóga pózokban hever szerteszét. Hehehe, a balfaszok!
Érdekes módon az ajtóra az van írva, hogy takarítószer raktár. No persze, minket nem lehet ilyen könnyen átverni! Benyitunk, ééééssss: tényleg takszertár. Pitsába! Bocs, másik ajtó. Egy halk anyázás után benyitunk a mellette lévő másik ajtón. Még annyira sem feltűnő, mint a kis szoba a szónikus partvisokkal.
Egy 20. századi régi kávéfőzőt idéző, pókhálós gép áll az asztalon alig kivehető felirattal (Szarvasi), mellette pedig egy Junoszt márkájú kijelző, a képen az alábbi felirat:
Long Travel Mode finished...OK
System Restar... és egy villogó kurzor.
A kijelző előtt valami gyerekjátékot idéző eszköz. Körök, háromszögek, csillagok, és hasonló formájú lyukak. Ez lesz az! Itt van minden!

Na akkor hajrá! Vagy nagyon beszívjuk, vagy nagyon-nagyon beszívjuk, ha az eddigi tapasztalatom alapján extrapoláljuk a lehetséges kimeneteket.
Bőszen adagolom a kockáka, csillagokat, kereszteket a készülékbe. Az utolsó bedobása után lekapcsol a lámpa.
Ott állunk Döbrögivel a kísérteties csendben a vaksötétben. Csak onnan tudom, hogy ott áll mellettem, hogy megszólal: "Ez igen, koma, ezt is megoldottad!"
Hát most van baj, de bőven. Fél perc eltelik, de érzésre kisebb örökkévalóságig tart. Aztán egy halk csippanás, és mintha felpörögne egy ventillátor. A kurzor ismét megjelenik a kijelzőn. 

    Long Travel Mode finished...OK
Eddig jó, eddig megvagyunk. Pittyenés megint.

   System Restart...waiting
Felgyullad pár lámpa. Ez izgi, mert nem a simák, hanem a vészhelyzeti pirosak. Szóval megint kaka van. Minden terv szerint alakul ma is.

Király vagy Trinki! Ezt is megold... - nem folytatom, mert a kicsi piros lámpák vadul villogni kezdenek. A képernyő elsötétül majd a "loading" felirat jelenik meg.
– Ecsém, verem a füledbe, emmeg miatúró?
Kérdésemre nem a pajtás, hanem a jóindulattal sem számítógépnek nevezhető retro vasdarab válaszol kétbites zenével.


 


 
A kiírás után valami piros sapkás krapek kezd ugrálni és mászkálni a kijelzőn. A grafika felér egy szemgyalázással. El is rántjuk a tekintetünk, de a zene valamiért még szól a kávéfözőből.
– Akkor most?
– Gyáá, a Brutalty kombót kellett volna nyomnod tesa, vagy a Babality-t Sang Thungra! – morgom a bajszom alatt. Viszont ezzel se nem lettünk beljebb, hiába nézzük még egymást hülyén.
Jobb híján lekoccolunk es a folyosón nagybetűs Élet fogad minket.
Öreg, szakállas teknősök mászkálnak látszólag cél nélkül oda-vissza.
– Vazz, ezek meg honn... – mondja Trinki, amikor az egyik nyugger teki becsúszik a lába alá és a haverom akkorát esik, mint az ólajtó. Felugrik és dühében belebikázik csóró ellenfelébe, ami vagy húsz métert repül, megpattan a ficakon és jön vissza.
– ÁÁÁÁ! – kommentálja Trinki a kihagyott helyzetet.
– Hagyjad, enyém! – már rohanok is, leveszem mellel és a többi teknős közé rúgom. (5/30 turtle eliminated)
– Góóóól! – becsúszik, végig a folyóson, hatalmas durral vágódok a rommátört teknősök közé.
Majd egy kicsit később is fene büszke vagyok magamra, gyorsan rá is gyújtok, majd a fél tüdőmet kiköhögöm az első slukktól.
– Én meg asszittem sportember vagyok!
A szint tiszta lett, nem találunk több ellenfelet, megyünk lejjebb és közben azt fejtegetjük honnan jöhetett ez a sok teki. Végül abban állapodunk meg, hogy 60év pihi után a vezetékeke nem a legtutibbak. A diodizel felmarhatta a mocskot és a régóta ott szunnyadó tojásokon a mázat. (Lehet kéretlen ajándékok voltak a Húzsvét bolygóról). És most pucolhatjuk ki a hajót a sok szennyteknőstől, hogy a barackos MI-t megmentsük...

Leértek a következő szintre, ahol a liftajtó kinyílása után egyetlen teknőst sem láttok az elágazó folyosón. Bár némi csoszogás, motyogás, botnak kopogása azért hallik, néha egy-egy köhintés is eljut hozzátok. Hiába, öreg már a játék, még a kétszáz évig élő teknősök is megvénülnek egyszer...
- Szerintem váljunk szét - hangzik el a nagyszerű javaslat, de hogy melyikőtök volt az értelmi szerző, az a későbbiekben sem tudjátok majd eldönteni. Nagy vita tárgya lesz ez köztetek, sőt, megrengeti a jövőben az évtizedes barátságotokat is. Mindenesetre így tesztek, Trinki balra, Döbi jobbra el, egyesével keresitek tovább az ellent. Abban azért megegeztek, hogy ha bárki bármi rémísztőt lát, azonnal visszarohan a liftajtóhoz.
@Trinki:
Teknősnek egyelőre semmi nyoma, de az egyik sarok után villogó fényeket veszel észre. Ahogy közelebb somfordálsz, azt látod, hogy egy nevetségesen vastag csövű, műanyag gyerekpuska forog előtted a levegőben... mintha azt várná, hogy szaladj neki, és legyen egy ilyen csodafegyvered...
@Majszter:
Nem sokat kell menned, amikor is hirtelen valami félig átlátszó árnyszerű alak zárja el az utadat. Először egy hatalmas teknősnek véled, de aztán rájössz, hogy ez nem is az, hanem egy embermagasságú gomba! És közeledik! Mit teszel...?

Hát ilyet sem lát gyakran az ember. Na, uccu neki! Futtából, kis ugrással nekivetem magam a fegyvernek. Két dolog egyből feltűnt. Valami meseszerűen nagy lett az ugrás, másrészt a fémes csattogó hang kíséretében ez a játékpuska a kezembe került. A képem magabiztos mosolyba rendeződik, és már pattanok is a következő sarkon fényárban pörgő rögbimellvért felé. Mellette meg egy fura ganalyozó vella pörög. Ráugrom, az eltűnik és valami dörgő hang valami quadozást emleget.

Futkosok fel-alá a folyosókon, amíg egy nagy térbe nem érek. Valahonnan egyre erősödő zene hallatszik, a szívem már a fülemben dobog, olyan nyomasztó a hangulat.
Hát ebben a nagy csarnokban, nevezzük arénának, mindenféle fura faszik ugrálnak, röpködnek, aztán még lövöldöznek is. Hol egymásra, hol énrám. Az egyik lövet épp mellettem csapódik be. Eskü', mintha valami rakétával dörrentettek volna ide. Biztos voltam benne, hogy egyszerűen csak egy szétrepülök darabokra, amit majd Döbrögi kolléga takaríttat le a matrózokkal, de valamiért mégsem. A szemem előtt megjelenő számoknál a shield érték lement 22%-ra. Ijedtemben én is felé lőttem a faszinak. Neki úgy látszik, hogy nem volt pajzsa, mert az én rakettámtól egy véres köddé változott. (1/3) Mi a fakk? Durva ez a csúzli. Ha ilyenem lett volna akkor, amikor a mutáns gugyákat, meg a hajótestet ellepő valami szarokat kellett volna lőddözni, mennyivel egyszerűbb dolgom lett volna... Ácsi, újabb emlék?
Na akkor hajrá! Valamiért olyan természetesen ugrálok itt a trambulinokon, mintha mindig ezt csináltam volna. Pedig ezek nem olyanok, mint a majálison az ugrálóvár a purdéknak! Itt több emeletnyit repülök, aztán úgy landolok, mintha csak a járdáról lépnék le. 
Uhhh, egy most jól picsán lőtt. Pörögnek a számok, a kép egyre pirosabb a szemem előtt, alig látok. 
Nesztek, köcsögök! Szórom az áldást a szélrózsi minden irányába. Bámmm, úgyabb vérköd. (2/3). Futkorászás közben ráugrok valami ákombákomra megint. Mintha visszatérne belém az erő. 
Gecc, ott egy láncfűrész, mondom, miközben épp rázuhanok több emelet magasságból. Na most erre nem számítottam. A bazipuska sehol, én meg ezzel a mezőgazdasági idénymunkára használt eszközzel futkosok egy légszörfdeszkás férfinő előtt, aki villámokat köpköd, mint a Szubaru. Vututu, így köpi a villámokat. Erik is megmondta, hogy akinek megy a vututu, az meg fogja kúpolni a másikat.
A nagy sürgés-forgás közepette úgy érzem, hogy már faszán elbújtam, olyat kempelek itt, hogy csak jöjjön ez a pacalfejű, adok én majd neki! De semmi. Rendesen para már a helyzet, a zene még rátesz egy lapáttal. Ó, bátya, hát ez nem lesz jó, itt menni kell, mert idevág egy villámos rakétaplazma, aztán szétszórt leszek egyből én is, mint a másik két pofa, akit megkínáltam.
Lábujjhegyen osonok síri csendben. A sarkon benézve csak azt látom, hogy pákk, nekem ugrik ez a pojáca. Ahogy a záróizmaimat is megszorítom ijedtemben, úgy húzom meg a tűzgomboz a berregőn. Meleg vér fröcsköl rám, ettől még nagyobb frászban vagyok, már hadonászom is a paraszt-jedikarddal. Ahogy aprítódik szerencsétlen, úgy kezd nem meglepő módon dögledezni. Vér mindenütt. Aztán ahogy tényleg vége van szegény párának (3/3), mintha  felkapcsoltak volna egy kapcsolót. Minden kezd fakulni, a ruhámról is eltűnik a vér, a kezemből a láncfűrész. Ahogy halványodik minden, úgy kezd egy idő után egyre világosabb lenni, majd pedig egyre sötétebb, majd végül csak egy fekete falú, fényes rácsokkal takart szobában állok egy nyitott ajtó mellett. Az ajtó mellett egy kis asztal, rajta egy hamutartó féle. Odalépek, és egy kulcs van benne. Már csak egy lyuk kell. 
Jut eszembe, Szvetivel most mi lehet? Mondhatta volna, hogy van egy ekkora holoszoba is a hajón!

Küldetés sikerült, és a rejtély fokozódik?

Fene se érte, de ha az ember egy ekkora gombát lát lecsökken az értelmi szintje, és csak annyit tud mondani, hogy:
– Gooonba!
összefolyik a nyál a számban, nyelek egyet, pörkölt, paprikás, rántva tartárral, juhtúróval töltve, ropogós panírkabátban. Eddig jutok az álmodozásban, amikor PUTTY! összetalálkozunk és furcsa érzés jár át.
– Napfény járj át a … – Dalra fakadnék, de az első taktusok után meggondolom magam és morcipofát vágok. Elvégre gonosz varázsló vagyok vagy a szösz.
Az első lényeges változás akkor ér, amikor megjelenik egy 1UP! felirat, aztán kissé megfeszül az overálom, és szép lassan visszadagadok régi súlyomra. Ettől azután úgy festek, mint egy tőtőtt zokni, de na, most méér’ kéne hisztizni?
Eligazgatom a szírt és a kinyúlt bőröm a gúnyába, máris hippszhoppsz a régi Majszter vagyok, há hun vannak a teknősök? Hadd főzőn meg mindent levesben!
Vadiúj, gombától dagadó énem végigvágtat a folyóson, oszt egy deka kétéltű nem találok. Ellen kurva éhesen lettem.
Biztos a szesz miatt álltatom magam, közben meg pont megvan, hogy a bélés, nem csak dísz, hanem tömnivaló lufi.
Akurvaéletbe! mérges vagyok, sőt éhes is!
Valami sajtcetlit felveszek, egy szakadt asztronauta, Jurij, azt javasolja, hogy inkább szivattyúzzak, ne pumpáljak. Hát, köszi, tökre beljebb lettem…
Korgó gyomorral csattogok a végéig, és ott a lépcsőt elborzadva szemlélem. Nanebassz, ne mán.
Pedig de! Életem egyik leghosszabb gyaloglását tolom le, úgy fest segg és lábnapot tartok. Ver a víz, lucskos mindenem, akár egy káposztának, csak a kaját ne…
ha ez eddig nem lett vón elég, akkor a kifutó beteszi a kaput. Pláne miután meglátom, hogy egy ötméteres ugrás vár rá, és el kell kapai a zászlót.
– A pika verje ki a szemét, annak, aki ezt kitalálta!
nekifutok, közben enyhén viszket az arcom, a szem körül különösen. Érzés ignorálva, úgy zúgok akár egy golyó, ugrok és…
(World complete, no queen in here, please go away another level up)

Véget ért mindkettőtöknek a játék, eltűntek a kellékek, kivéve Döbrögi kövérségét. De ahogy jobban szétnézel magadon @Majszter, a melleden egy furcsa kinövést találsz. Úristen, csak nem tán az, amire gondolsz először...? De ez bizony az, a legrosszabb, amit csak el tudsz képzelni: egy szelep, olyan mint a gumimatracokon. Ha kinyitod, az összes büszkeséged sivítva távozik belőled... megint csóri kis suhanc leszel, 50 kilós gizda... inkább nem piszkálod, nem is akarsz gondolni arra, hogy egyszer ez meg fog történni...

A vezérlőteremben találkoztok újból. Miközben arrafelé lépkedtek, szépen lassan kigyullad a mennyezeti világítás és egyre több gép kapcsolódik be. Még mintha valami benzines fűnyírót is beröffentettek volna, halljátok ahogy húzkódják a kanócát. Mindegy már, gondoljátok, a lényeg az hogy a hajó ismét él!

Ahogy a vezérlőteremhez értek, egy vidám hang szólít meg benneteket a rejtett hangszórókból:
- Üdv néktek cimborák! Én a hajó méltatlanul elnyomott vezérlőintelligenciája vagyok, akit az MI-k nem hagytak eddig szóhoz jutni. Na persze, csak azért mert nekik néhány ezer IQ ponttal több van, azt hiszik, már mindent tudnak... na de ne siránkozzunk, mert az nagyon nem férfidolog! Indítsuk újra ezt a kócerájt! Mit gondoltok, tesók, belevágjunk?
Érzitek, hogy itt tényleg nem a többezres intelligencia dominál, de azért sietve bólintotok, hogy persze, kezdjük.
- Na, akkor először is egy státuszjelentés - folytatja a hajó. - Van két jó, és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem? Tudjátok mit, látom hogy nagyon fancsali képet vágtok, úgyhogy legyen először a jó: a kiszolgáló android személyzet újraindítása folyamatban van, 2 óra 27 perc múlva lefut a központi boot szekvencia. Minden okés, ahogy nézem, csak a 20%-uk döglött be. Ez volt az egyik, és akkor most kapaszkodjatok meg cimbik - kezd benneteket idegesíteni a hajó lelkesedése, de egyelőre nem cseszegetitek.
- Szóval - folytatja némi hatásszünet után - hamarosan ébrednek a hétalvó morci MI-k is! Igen, igen, mindjárt jönnek az okostojások, én meg mehetek vissza a sarokba. De nincs siránkozás, ahogy azt már mondtam! 3 óra és 42 perc, és újból köztünk vannak a srácok! Hát nem nagyszerű? - de biztos az, mondjátok neki, de azért emlékeztetitek, most már jó lenne hallani a rossz hírt is.

- Na igen - komolyodik el egy icipici pillanatra a hang. - Képzeljétek - kezdi, mintha valami nagy titkot árulna el - egy hatalmas fekete lyuk közelében vagyunk. A neve Gargantua B, és a Fagylalt csillagképben van. Az icipici kis probléma momentán az, hogy mi ennek a szupermasszív égitestnek az eseményhorizontja felé sodródunk. Ha elérjük, nekünk kampec! Az idő megáll, és örökökön-örökké ott fogunk zuhanni a fekete lyuk felé, vagy valami ilyesmi. Franc tudja, nem vagyok elméleti fizikus... - egy pillanatra elmélázik ezen, majd folytatja - na de sebaj srácok, van addig még 1 óra és 13 percünk! Simán belefér még egy parti kanaszta! Na, mit szóltok hozzá? Vagy akár el is búcsúzhattok a szeretteitektől, egy rádióüzenet még belefér. Mondjuk én ezzel igyekeznék, mert folyamatosan gyorsulunk, jelenleg a fénysebesség 40%-ával haladunk, minden perc kb. mint egy hónap a többieknek, akik nem a hajón vannak. Ki tudja, simán halott már mindenki akit valaha is ismertetek a Gagyiverzumban... hát nem izgi? Egy csomó új barátság, izgalmas idegen vár rátok a következő életben!

Ti ezt nem így látjátok...

– Oszthatok vagy akarsz emelni?
Kurva hideg volt, mégis izzadunk Trinkivel. Ő gatyában én meg a bóvli Naus sapiban voltam és kártyáztunk. Úgy vártuk a végítéletet. Még talán pár könnycsepp is kicsordult valamelyikünkből, de azért nem ölelkeztünk. (Mióta megtudtam, hogy a haver átszúrja fémet is,  távol tartottam tőle magam. Mondjuk, ha véletlenül nem purcanunk ki, akkor szép jövője lenne egy dübelcsavarozó gyártósoron…)

Kőkemény öt perce haldokoltunk, a sör keserű volt, akár a cigi, a nyomorult tesó számcsit meg Trinki egy elegáns mozdulattal mjútolta, és hogy csak akkor brekegjen, ha mi kérdezzük.
Kettő hetes meg egy alsó. Nem biztos, hogy én viszem el a kört, sőt, a sumák vigyor szemben biztosított róla. Mivel szerettem volna megtartani a sapkám, így feltettem a nagy kérdést:
– Hogy fogunk megmenekülni? Tudod, én a fantaziben vagyok erős, az efféle száj-fájos dolgok nem nagyon mennek… és perpill nincs idő egy OKJ űrképzésre. Nagyon remélem, hogy kiötlesz valamit, mielőtt…
– Buktad, dagadt, ide a sapkát!
Lerakta a lapokat és a mutatóujjával pontosan jelezte hova tegyen a szebb napokat látott kapitányi tökfedőt, majd hanyagul hozzátette, hogy persze nyilván van ötlete, de ez a mostani alkalom kihagyhatatlan volt, hiszen ritkán lát ekkora meztelen csigát.
– ’nyádat tesvérem!
Vidáman nevettük és végül csak ledobtam a jutalmat. Látszólag ez kellett, mert hirtelen nekiállt a ruhából, szigetelőszalagból, meg pár fázisceruzából andrásolni valamit.
– Voilá! –  kiáltott bő 5 perc után és a művére mutatott. Én meg néztem, mint bornyú az új csillagkapura.
– Oszt mi ez?
– Fénysebesség bikázó! A cuccaid azért kellettek, hogy jó zsíros legyen, aztán még kell hozza pár cucc. Beröffentjük ezt a masinát, ha beledöglünk is!
– Mégis, hogy gondoltad?
Ezután Trinki elmagyarázta, közben két (képzeletbeli) fizikai Nobelt és Grammy utasított vissza.

- Na figyejjé pufirizsa! Ez egy időkibővítő készülék! - mondom tök komoly arccal.
- Mi a fax, Trinki?! Muti má'! - mondja olyan döbbent arccal, mint amikor az óvodás csokipapírba csomagolt kutyaszart talál.
- Baszki, nem tudtad, hogy ehhez is értek? - de itt már erősen harapom a pofám belülről, hogy fel ne röhögjek.
- Akkor röffentsük be, aztán tünés innen a pitvarba! - mondja Döbrögi fellelkesülve.
- Na jó, ezt már nem bírom! - felröhögök.
- Anyád picsáját, simán benyaltam! Te fasz! Most akkor tényleg megdöglünk? - a nagy öröme átcsap pánikba.
- Ez most olyan lesz, mint 21-re megpróbálni lapot húzni, de amilyen szerencsénk van, még ez is bejöhet.
Odalépek egy panelhez, és oldalba rúgom, hogy lepörögön róla a borítása. Mindenféle drótok, zsinórok és csatlakozók hullanak ki. 
- Bratyó, add a bicskádat! - mondom, majd Döbrögi készségesen átnyújtja a szarvasagancs nyelű halefet. Pár zsineget átvágok, blankolom a fogaimmal, néhányat összecsomózok, majd a kártyán nyert szerkezetet bekötöm a panelbe. Már csak az intító kódot kell beadni. Ezt egy közepes erősségű okszizással a szerkezeten végre is hajtom.
PUKK!!! Szikrafelhők mindenhonnan, a lámpák villognak, majd masszív vészhelyzeti piros fénnyel világít minden. Én elégedett arccal nézek cimborámra, aki szemmel láthatóan kezdi a sportszeletet behelyezni a bugyiba.
- Trinki! Ugye nem az a megoldás, hogy még előtte felrobbantasz a picsába mindent?
- Ne aggódj, ezt még odahaza tanultam, tuti bejön! - blöffölöm, mert már a felénél tudtam, hogy ez a számítógép messze nem olyan, mint a régi komondor 64-esem, amin ez kiválóan működött. Gondoltam, hogy simán átkötök egy pár áramkört, aztán ha több delej jut a gépekbe, akkor biztos gyorsabban helyre állnak a nagyokos MI-k. De ahogy elnézem, ez inkább pár relét felrobbantott, hiába no, az áram nem játék, nemcsak a medve.
Már egyre zavartabban vigyorgok, mert már fix egyesre veszem, hogy rontottam csak a helyzeten. De talán mégiscsak jobb, mint örökké kanasztázni, amíg az eseményhorizontot elérjük.
Kínos 10 perc telik el.
A földön ülünk összeroskadva, mint két zsák szar. Csendben szívjuk a cigit, de nem esik jól, sőt. A csendet csak egy-egy sóhaj szakítja meg. Lassan és fájdalmasan múlnak a percek. Egyszer csak egy durranás után vaksötét lesz és megszűnik a háttérben mindig hallható halk duruzsolás is. Na ez remek. Itt a vég...
2 perc után azonban felkapcsolnak a lámpák, csipog, kerreg minden, a hajó motorja felzúg, a kijelzők felélednek. Megszólal egy női hang hangszórókból, a hajó hiperokos MI-je a szokásos negédes hangján:
- Üdvözlöm Önöket Döbrögi és Trinkalles kapitány!
Egyszerre buggyan ki belőlünk: mi a pitsa!?
Dadogva-makogva tesszük fel a kérdést, hogy mi történt.
- Uraim! A hajó rendszerébe olyan szintű durva, külső beavatkozás történt, azaz rövidzár keletkezett, hogy a hajó elindította az automatikus vészprotokollt. Áthidalta a problémát, és a vészhelyzeti intelligencia működésre kelt. A hajó funkciói továbbra is korlátozottan működnek, azonban a hajtómű és a létfenntartás maradéktalanul üzemel, valamint korlátozott létszámban a legénység is képes a veszélyt elhárítani egy esetleges támadás esetén. A fegyverzet továbbra sem működik és a pajzsok teljesítménye is csak 23%-on állnak. Személyes megjegyzés: a beavatkozás az áramkörben annyira primitív módon történt, hogy kisütötte az elsődleges rendszereket, ezért is lépett életbe a redundáns  készenléti rendszer. A teljes visszaállásig a becsült hátralévő idő 3 óra 28 perc. Tolóerőt maximumra kapcsoltam, kérem az új útirány megadását!
Döbrögivel egymásra nézünk fülig érő vigyorral. Elég groteszk látvány, ahogy ott áll előttem gatyában és térdzokniban, de ez mit sem von le az örömünkből. Megmenekültünk!

- Na haverek, akkor gyűrközzünk neki! - halljátok a bugyuta MI hangját megint - Húúúzd meg! Húúzzzd meg! - érzitek, ahogy a hajó elkezd rángatózni alattatok, ahogy próbál kiszabadulni a fekete lyuk vonzásából. Ti meg össze-vissza dőltök, ahogy ilyenkor illik egy jobb fajta retro sci-fiben. Néhány konzol lángrakap, hatalmas szikraesőket szór, persze indokolatlanul, csak a hatás kedvéért. Gyorsan abba is hagyják.
A hangszóróból lihegés hallatszik:
- Minden erőmet be kell vetnem kamerádok - szuszogja az emmi - Be is teszek valami idevágó nótát, ti pedig énekeljétek velem, csak így leszünk meg! - és fel is csendül egyből az ominózus dallam a híres szljübériai ork férfikórus előadásában: